Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. június 21.

Börzsönyi Kék

Bejártuk a „Börzsöny szoknyáját”, a hegység szép bérceit és völgyeit sem hagytuk ki a 65 kilométeres Börzsönyi Kéktúrán.

Öt évvel ezelőtt, 35 évesen kezdtem el teljesítménytúrázni. „Vagy megszereted, vagy megutálod a természetjárásnak ezt a formáját” - hangzott el akkor a baráti útmutatás. Kezdetben inkább a közös hétvégi kikapcsolódást keresve indultunk el egy-egy rövidebb túrán, majd jött az első Mátrabérc, amiben már hittem, hogy annak 55 km-es távját végig bírom csinálni. Ugyanabban az évben, 2014 végén a Börzsöny vulkántúra pedig végérvényesen a teljesítménytúrákra terelt.

 

 

Aztán tavaly beneveztem a Mátra teljesítménytúrázója mozgalomba, ahol 12 túrán összehozva a kilométereket, az év végére megszereztem a serleget. Idén januárban pedig - egy hírlevélnek köszönhetően - a Dél-Börzsöny kupában való indulást tűztem ki célul. Így már január elején számoltam azzal, hogy előbb májusban, majd rögtön júniusban két 65 km-es túra vár rám (a leghosszabb eddig 61 km volt a mátrai Vidróczkin). Előbb, a májusi Börzsöny Szíve 65-ben el is fáradtam, de nem volt kérdéses, hogy a június 17-i Börzsönyi Kéken is ezt a távot válasszam. A szintemelkedés csupán 1450 méterre volt jelezve, ami nem tűnt soknak. Az útvonal végig a „Börzsönyi Kék” elnevezésű kék turistaút mentén halad, így némi besegítő szalagozást leszámítva, csak erre a kék jelzésre kellett összpontosítani.

 


 

A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) által szervezett túrák számomra már ismertek a jó hangulatról és a kiváló szervezésről, változatos ellátmányról. Nem volt ez másképp most sem, bár mint utólag megtudtam, mindössze 135 fő körüli induló volt a mostanra meghirdetett hat távon. Az időjárás-előrejelzés eddig egyetlen túrámon sem volt akadálya az indulásomnak, de most a hosszú táv miatt örültem, hogy nem a másfél héttel korábbi kánikula vár rám. Kedvező, 20-25 fokban, esőmentes túrát adott az ég. S bár a megelőző napokban esett rendesen, a melegnek köszönhetően gyorsan meg is indult a száradás, így szinte végig kellemes terepen lehetett haladni.

A rajtoltatás a távoknak megfelelően három településről indult, és a cél is az adott távhoz rendelt három településen lett megjelölve. Az általam választott 65 km-es táv rajtja Diósjenőn történt, és Szobon ért célba: az óramutató járásával ellentétesen haladva Bernecebaráti, Kemence, Nagybörzsöny érintésével járva körbe a Börzsöny hegységet. Diósjenőt Vác felől vonattal közelítettem meg. A kis piros vonat meg is telt szépen, majd a diósjenői állomásról elindultunk a rajtnak helyet adó Boróka Házhoz.

 

 

Az előző túrákon megismert szokolyai párral vágtam neki a távnak, észak felé véve az irányt. A kézhez kapott színes, lapozós, tizenkét oldalas igazolófüzet mind a hat távot tartalmazta térképvázlattal és sűrű útvonaladatokkal (távolságok és megtett szint) fűszerezve, kiemelve az ellenőrző pontokat, amelyből volt is szép számmal. Négy kilométer megtétele után az első ellenőrző ponton, a Kámori-völgyben matricát kellett felragasztani, majd a 8. km előtt jött az első pecsételés Pénzásásnál, mely az első frissítőpont is volt. Innen tovább haladva észak felé, majd szép lassan nyugatnak fordulva előbb a Sárkány-törésnél, majd a 20. km-nél, a Csitári-keresztnél kellett újra matricát ragasztani.

 

 

A táv és a szintemelkedés bő egyharmadát egy újabb pecsételős frissítőponton, Bernecebarátiban értem el a megelőző kilométereken velem közös tempót járó újonnan megismert túratársammal. Ez egyben a 20É megnevezésű táv célja és az egyik 40-es táv rajtja is volt.

 

 

Feltöltődve a kikészített lekváros és zsíros kenyerekkel, szörppel, pár perces pihenő után folytattuk utunkat. Már másfél kilométer után lehetett látni az újabb matricás pontot a temetőnél, majd Kemence településen áthaladva a Fekete-völgy felé indultunk, immáron dél felé tartva. A 30. km-nél a Börzsönyi főalappont helye számomra ismeretlen volt; egy matrica ennek nyomot is hagyott igazolófüzetünkben. Az időjárás továbbra is meglehetősen túrabarát volt, se nem meleg, se nem hideg, sárnak se híre, így a Fekete-völgyben csak az elhasználódott erdei kisvasút sínjeinek romjai mutattak fájó látványt. De mint megtudtam, már megindult a rekonstrukciója, legalábbis papíron.

 

 

Az újabb frissítőpont a Hamuháznál várt ránk, és ezzel a táv nagyobbik fele teljesítve volt, ugyanakkor a szintemelkedés nagyobbik fele még váratott magára. Nyugat felé tartva, Nagybörzsöny irányába haladt tovább a kék jelzés, ahol előbb Bányapusztán, majd a Bogár-kertnél kellett újra matricát ragasztani.

 

 

Nagybörzsönyben, a vízimalomhoz megérkezve (a táv 44. kilométerénél), túratársammal együtt már ránk fért a néhány perces lábnyújtásos pihenő és feltöltődés. Innentől kezdve már a fáradtság „apró” jelei is kezdtek előtörni, mely együtt járt a következő szakaszok igazolópontjainak (előbb a Nagy-Koppány elágazás, majd a Széles-hegy) eléréshez szükséges szintemelkedés (440 méter) és távolság (8 és fél km) lélekben egyre megnehezülő megtételéhez (holtpontérzés). Ugyanakkor ezeken a „nehéz” kilométereken a gyorsan változó tájkép nyár eleji lenyűgöző látványa erőlöketet és kitartást adott.

 

 

 

A Piribék-tisztáson az utolsó frissítőponton szerzett szőlőcukor-mazsola-mogyoró konglomerátum egy pohár kólával vegyítve igazi felüdülést jelentett számomra. Az itt állomásozó pontellenőr kedvessége, kitartása is azt mutatja, hogy a BTHE komolyan veszi a túraszervezést, és profi módon jelöli ki a frissítőpontokat is. Egyébként a legtöbb ellenőrző ponton esőálló jelzéseket is kiraktak, amiből könnyen áttekinthető módon távonként lehetett látni az addig megtett és hátralévő távot és szintet. Mivel nem indultunk sokan ezen a túrán, legtöbbször ugyanazokkal a túratársakkal tartottuk lépést (a két kezemen meg tudom számolni, hogy ez hány főt jelent). Volt köztük ránézésre fiatalabb és tőlem jóval idősebb is, de a lelkesedés, kedvesség, figyelmesség itt nem hiánycikk, no és a magas fű sem, aminek alján azért ott lapult a túraút.

 

 

A tisztás után csak egy matricás igazolóhely maradt hátra a Sukola-keresztnél, ahonnét a hátralévő táv már csak 3,1 km volt, 2 méter szintemelkedéssel. (Viccesen meg is jegyezte egy srác, hogy az a két méter bizony a szobi célnak helyet adó söröző lépcsőfoka lesz!) Ez a három kilométeres szakasz látványban is pazar volt.

 

Bevallom, az utolsó tíz kilométeren már sajgott a talpam, többször is megpihentem az út szélén, de a 15 órás szintidő korántsem volt veszélyben, hiszen így is 11 és fél órán belül sikerült teljesítenem a 65 kilométert. A szobi célban a szervezők nagy tányér bográcsgulyással várták a teljesítőket, puha kenyérrel. Volt időnk még beszélgetni a túrán megismert társakkal, hogy aztán a vasútállomásról vonattal hazainduljak Vác, majd onnan Budapest felé a változatos börzsönyi tájakat bejárt, kellemes túraemlékeket megélt gondolatokkal a fejemben.

 

Szöveg és fotó: Daróczi Mátyás

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket! 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak, és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább