MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.03.16. 10:57,   Szöveg: MTI,   Fotó: Incze László / Gyulai Almásy-katély Látogatóközpont

Boszorkányperek és lefejezett holttestek a gyulai kastélyban

Március 18-án kastélyfesztivállal ünneplik a felújított gyulai Almásy-kastély megnyitásának első évfordulóját. A tárlatvezetéseken többek között a pincében talált holttestekről is lehet majd hallani.

Tavaly tavasszal nyitotta meg kapuit a megújult Almásy-kastély, amire egy év alatt több mint 76 ezren voltak kíváncsiak.

 

Fotó: Incze László / Gyulai Almásy-katély Látogatóközpont

 

Interaktív felfedezés
Az épületben „Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban – A gyulai Almásy-kastély évszázadai” elnevezéssel hoztak létre tárlatot, ami a főúri családoké mellett az őket kiszolgáló cselédség életét is bemutatja. Az érdeklődőket 21. századi csúcstechnológia kalauzolja végig az egykori főúri épület mindennapjain. A belépőket a komornyik, a kulcsárnő, a szakács és a pukedliző komorna 3D-s képe fogadja. Még egy érdekesség: csak itt ismerheted meg a Nemzeti illat elnevezésű korabeli parfümöt.
 
 

Az évforduló alkalmából barokk kori alkotóházzal és divatbemutatóval, valamint tematikus tárlatvezetésekkel várják a látogatókat, így például a boszorkányperekre, illetve a pincében talált lefejezett holttestek legendájára fókuszálnak majd. Az Aradi Ereklyemúzeum anyagából összeállított, az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot megjelenítő, Letétetett - bevégeztetett című, március 19-ig látható tárlatot történész szakemberek segítségével mutatják be a látogatóknak.

 

Fotó: Incze László / Gyulai Almásy-katély Látogatóközpont


Az évfordulót március 18-án, szombaton a Békéscsabai Vasutas Koncert Fúvószenekar koncertjével és tűzijátékkal ünneplik. Március 23-án Bagyinszky Zoltán fotóiból nyílik Történelem, művészet, újjászületés címmel kiállítás a kápolnában.


A kastéllyal kapcsolatban további tervek is vannak: az egykori cselédszárnyból, ami a gazdasági nehézségek idején „kis kastélyként” is funkcionált, báltermet szeretnének kialakítani, erre már pályázatot is adtak be.

 

 

A jegyárakkal és a nyitvatartással kapcsolatban ide kattintva találsz információt.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Pukedliző komorna és nemzeti illat a gyulai kastélyban

Megelevenedő évszázadok a gyulai kastélyban

A Tiszántúl mesés főúri kastélya - Szabadkígyós

Légből lekapott kastélyok





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24
252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...