Bővült a Veszprém környéki kerékpárút-hálózat

Nemesvámos-Veszprém között és a Tekeres-völgyben is új utakat avattak a kerékpárosoknak.

Szerző:
MTI
HM VEGRA ERDŐGAZDASÁG Zrt.
Fotó:
RGBSTOCK.COM
2013. augusztus 22.

Nemesvámos-Veszprém között és a Tekeres-völgyben is új utakat avattak a kerékpárosoknak.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az augusztus 21-ei átadáson elmondta, hogy reményeik szerint a kerékpárút tovább épül majd a Káli-, illetve a Tapolcai-medence irányába is.


A most elkészült, nagy jelentőséggel bíró szakasz kivitelezése 367 millió forintba került. A Nemesvámos-Veszprém közötti kerékpárút egyrészt megkönnyíti az ingázók dolgát, hiszen - köszönhetően Nemesvámos sikeres gazdaságpolitikájának - több multinacionális cég működik itt, ahol veszprémiek is dolgoznak, másrészt akik a Balatonon nyaralnak, bejöhetnek a városba, illetve akik Veszprémbe érkeznek, kilátogathatnak kerékpárral Nemesvámosra - mondta a miniszter.

Nemesvámos 2011-ben 303 millió forint támogatást nyert el uniós forrásokból a 4,1 kilométer hosszú kerékpárút megépítéséhez. Az uniós forrás mellett további, több mint hat millió forintot is pályázati úton szerzett meg az önkormányzat a pályázati önrész biztosításához. A fennmaradó rész az érintett önkormányzatoktól származik.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a térségi politikusok és turisztikai szakemberek szándéka az, hogy meghosszabbítsák az idegenforgalmi szezont a Bakony bevonásával. Ebben az első fontos lépés ez a kerékpárút: Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezető igazgatójának ismertetése szerint az Új Széchenyi-tervben 2007 és 2013 között 167 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére a közép-dunántúli régióban. Az operatív programon belül helyi és térségi környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztésre 50 milliárd forint használható fel - tette hozzá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint a fejlesztés nem jöhetett volna létre széleskörű együttműködés nélkül. Hozzátette: a Balatonhoz vezető kerékpárút sikere bíztatta az önkormányzatokat egy újabb szakasz megépítésére.
 

A HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. pedig ugyanezen a napon átadta a Tekeres-völgyi kerékpárutat. ”A jövő a kezünkben van” című közjóléti fejlesztés keretében épült kerékpárút részben meglévő aszfaltozott, illetve makadám szerkezeten, részben javított földutakon halad. A tájékozódás elősegítése céljából a csomópontokban két térképes táblát, az elágazókban tíz irányító táblát állítottak. A kerékpárút mentén három esőbeállót, öt tűzrakó helyet, kilenc erdei garnitúrát helyeztek el. A Tekeres-völgyi új szakasz szervesen kapcsolódik a jelenleg tervezés alatt álló Veszprém-Márkó-Bánd és az új Veszprém-Nemesvámos kerékpárút közelében ér véget.

Cikkajánló