Bringaút épül Tata és Tatabánya között

Mintegy hét kilométer hosszúságú kerékpárút építése kezdődik meg, mely az Által-ér völgyében, Vértesszőlős érintésével köti össze a két települést

 

Szerző:
MTI
Fotó:
Wikipédia
2013. augusztus 9.

Mintegy hét kilométer hosszúságú kerékpárút építése kezdődik meg, mely az Által-ér völgyében, Vértesszőlős érintésével köti össze a két települést

 

Az útvonal nemzetközi madárvédelmi területen halad át, az Által-éren egy új fahídon kelhetnek át a kerékpárosok. Az út később része lehet az EuroVelo 6-os számú útvonalnak, illetve kapcsolódik a Tatabánya és Vértesszőlős között már meglévő, az 1-es út mentén haladó kerékpárúthoz.

 

A 480 millió forintos költségű beruházáshoz a települési önkormányzatok 444 millió forintos támogatást nyertek el pályázaton. A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége kerékjegyek kibocsátásával egymillió forintot gyűjtött a három település lakosaitól, az összegből a természeti értékekre felhívó táblákat és az új nyomvonalra irányító útjelzőket állítanak fel.

 

Horváthy Lóránt, Tata alpolgármestere a csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón elmondta, hogy megkezdik a Tatabányát, Környét, Kecskédet és Oroszlányt összekötő kerékpárút tervezésének előkészítését is. Az erről szóló szándéknyilatkozatot várhatóan ősszel írják alá a települések.

 

A kerékpárosok Tata és Vértesszőlős között jelenleg az 1-es számú főutat használják, melyen jelentős a gépjárműforgalom, és a Bécs-Budapest vasútvonal feletti átjárón az úttesten nincs hely a biciklizésre. Az elmúlt években az útvonalon több kerékpáros vesztette életét balesetben.

 

(Képünk illusztráció)

 

Cikkajánló