Brutális rongálás Fancsikán

Motorosfűrésszel estek neki az erdei pihenőhely bútorainak a vandálok. Amit tudtak, el is vittek magukkal.

Szerző:
forrás: dehir.hu
Fotó:
Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.
2014. április 17.

Motorosfűrésszel estek neki az erdei pihenőhely bútorainak a vandálok. Amit tudtak, el is vittek magukkal.

Felháborító, brutális rongálással kellett szembesülnie a Nyírerdő Zrt. munkatársainak pénteken. A Debreceni Erdőspusztákon tavaly év végén kialakított egyik erdei pihenőhelyen, vandál módon tönkretették a padokat és az asztalokat. Az ismeretlenek motorfűrésszel elvágták az erdei bútorok lábát, és a faanyagot magukkal vitték. Valószínűleg megzavarhatták őket, mert három asztalt és egy padot nem bántottak. Az anyagi kár több mint 500 ezer forint, a történtek miatt a Nyírerdő Zrt. rendőrségi feljelentést tett.


A pusztítás azért is megdöbbentő, mert tavaly éppen a nagyszámú kiránduló és turista miatt döntöttek úgy, hogy jelentős közjóléti beruházás sorozatot hajtanak végre Debrecen környékén, az Országos Kékkör útvonala mentén. Az elmúlt hónapokban felújították a Fancsikai kilátót, rendbe tettek egy 8,1 kilométeres turistautat az Erdőspusztákon, és stabilizáltunk egy 4,3 kilométeres kerékpározható utat is.

 

 

A túraútvonal mellett 21 új fedett és fedetlen pihenőhelyet létesítettek, Hármashegyen pedig tíz meglevő berendezést (padokat, asztalokat, tűzrakóhelyeket) korszerűsítettek. A fejlesztés összköltsége 170 millió forint. A pénz legnagyobb részét, 163 millió forintot a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumot alkotva nyerték el egy európai uniós pályázat részeként. A társaság - a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatásával - 7 millió forint saját forrás biztosításával járult hozzá a fejlesztés költségeihez.

 

Arra kérjük az erdőjárókat, hogy figyeljenek oda jobban környezetükre, és próbálják megbecsülni ezeket a létesítményeket. Megrongálva az ilyen pihenőhelyeket, mások pihenését, kikapcsolódását zavarhatják meg, tehetik tönkre, nem beszélve a kárba veszett fejlesztési forrásokról” - hívta fel a figyelmet Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója.

A pusztításról videófelvételt is láthattok a dehir.hu weboldalán

Cikkajánló