Búcsúztasd a telet Gemencen

Télterelő túra indul február 20-án, szombaton Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe. A gyalogtúra a Gemenci erdő nagyrezéti erdőrészletében, ártéri réteken keresztül halad, érintve a Rezéti-Duna gémtelepét is.

Szerző:
Beszédírók Kft. sajtóközleménye
Fotó:
Shutterstock
2016. február 15.

Télterelő túra indul február 20-án, szombaton Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe. A gyalogtúra a Gemenci erdő nagyrezéti erdőrészletében, ártéri réteken keresztül halad, érintve a Rezéti-Duna gémtelepét is.

 

Szakavatott túravezetők segítségével járhatjátok be a gemenci ártér legszebb téli tájait a Gemenc Zrt. gyalogtúráján. A kirándulás Pörbölyről, az Ökoturisztikai Központból indul 10 órakor.

 


A lombjukat vesztett fák miatt mélyen be lehet látni a rejtettebb zugokba is, így nagy esély van arra, hogy gímszarvasokkal vagy más nagyvaddal találkozzanak a résztvevők. A közel 8 kilométeres túra során a Rezéti-Duna partjára érve a kirándulók megleshetik a szürkegém-telep lakóinak zajos életét is. A visszaérkezés fél 1 körül várható.

 


A túrán előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni. A szervezők meleg, vízálló túraruházatot, gumicsizmát vagy vízálló túrabakancsot, fényképezőgépet, valamint távcsövet ajánlanak öltözékként és felszerelésként.

 

Itt tudsz jelentkezni:
Tel: +36 (74) 491-483
E-mail: okocentrum@gemenczrt.hu
www.gemenczrt.hu

 

Kapcsolódó cikkeink:

Gemenc vizi útjain - I. rész - A Rezéti-Duna
Gemenc vizi útjain - II. rész - A Vén-Duna

Erdőlátogatási tilalom a somogyi erdőkben és a Gemenc Zrt. területén

Díjazták a Gemenc Vándorpontot

Cikkajánló