MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Budai kilátótúra extrákkal

Őszi kilátós túra panorámákkal és nem várt meglepetésekkel.

Mit csinálhat az ember egy októberi hétvégén, amikor hétágra süt a nap, és az ősz színei is fotózásra csábítanak? Egy természetjárónak nem kérdés, az erdő felé veszi az irányt, hogy megmozgassa a tagjait, magába gyűjtse a szürke tél előtt a nap sugarait, és készítsen pár fotót az őszbe öltöző tájról. Én is így voltam ezzel, de ezúttal lustaságom csak a lakhelyemhez közeli budai hegyekbe vitt, és az útvonal megtervezését is rábíztam a Budai Kilátok teljesítménytúrára, amit a Tipográfia Testedző Egyesület Természetbarát Szakosztálya szervezett.

 

Fotó: Lánczi Péter

Normafai rajt


A szombaton (október 8-án) megrendezett túrának a hosszabb, kb. 29 km-es extra távját választottam őszi sétám és fotózásom témájának, hogy így járjam be Budai-hegység kilátóit, és a környék olyan részeit, ahol még korábban sosem voltam. Az időjárás a reggeli zimankó után szikrázó napsütéssel és kék éggel kísérte végig a túra résztvevőit kilátótól kilátóig, ahonnan a szép időben zavartalanok voltak a panorámák, de azért még sem egészen felhőtlenül. Mielőtt rátérnék azokra a bizonyos „felhőkre”, menjünk végig az útvonalon, hogy mely kilátókat kellet vagy lehetett felkeresni a túra során, ebben az igazi őszi kirándulóidőben.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

 Erzsébet-kilátó

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

 Kilátás az Erzsébet-kilátóból


Zömében jól ismerem a Budai-hegységet, és jól tájékozódom térképről, terepről egyaránt. Gyakran járok teljesítménytúrákra is, ezért nagy lendülettel vágtam neki a normafai rajtnak. Az álmos korai órákban alig vetettem két pillantást az itinerre, és rutinból indultam az első igazoló- és egyben kilátópont felé, ami a János-hegyi Erzsébet-kilátó volt. A sokak által ismert impozáns épületről ezúttal is pompás volt a kilátás, amit már én is számtalanszor megcsodáltam innen, és most sem hagytam ki. Ami számomra újdonság volt, hogy legutóbbi ittjártam óta már a lakatos szerelmespárok is birtokukba vették a kilátó korlátjait.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Kilátás a Kaán Károly-kilátóból 


Míg azon gondolkoztam, milyen jól megy mostanában a lakatgyártóknak, már a Hárs-hegyen, a másik híres kilátóban, a Kaán Károlyról tekintettem ki az alig fél órája megmászott János-hegyre. Nagy volt a tumultus a falépcsőkön, ezért siettem is tovább a Kis-Hárs-hegyi kilátóhoz, amit Makovecz Imre tervezett 1977-ben, mikor még a Pilisi Állami Erdőgazdaság főmérnöke volt. Az alig pár méter magas, szűkös, alacsony korlátos és erősen kilengő faépítmény – ami inkább egy játszótéri mászókára emlékeztet – megmászása nem ajánlott annak, aki kicsit is tériszonyos vagy tengeribeteg, főleg, ha mások is trappolnak a szerkezeten.

 

 

Kaán Károly-kilátó és a Makovecz-kilátó


Kényelmesen, mondhatni megszokásból gyalogoltam, mikor a Fekete-fej 386 méteres magaslatára értem, ami a túra negyedik igazolópontja volt. Itt kezdtem el előszőr tanulmányozni jobban az itinert, mert a pontőrnek nyoma sem volt. – Jó helyen vagyok? Odébb lesz a pont? Jó túrán vagyok? Sokáig nem voltam zavarban, hisz volt már ilyen máskor is, hogy a pontőr valamiért nem volt a helyén. A következő igazolóhelynél, a Fekete-fej utcánál a túrázók meg is kapták a hiányzó pecsétet, és talán ettől a pontnál kezdődhettek az értetlenkedéseim. Mert idáig, ez egy álmos kis túra volt, egy kis testmozgás a jó levegőn, amiről azt gondoltam, nem fog sok izgalmat okozni. De hogy a Tanú című filmből idézzek: „Akkor még nem sejtettem, hogy...”

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


Ugyanis a túrán két távon lehetett indulni. A normálon, ami 23 km-en keresztül ér el Nagykovácsiba, illetve az Extrán, ami 29 km után érkezik ugyanoda, annyi különbséggel, hogy a normál út nyomvonaláról letérve, plusz két egyénileg felkeresendő pontot tartalmazott. Én az utóbbit választottam, és azt gondoltam magamban: Mit nekem egyéni tájolás, hisz nem ma kezdtem... Szóval a lényeg, hogy ilyen magabiztossággal mentem a rossz irányba az ötödik igazolóponttól, azzal a tévképzettel, hogy én egy ügyes gyerek vagyok, aki tudja merre tart, hogy mit akar, és hogy jól osztja be az idejét.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


Előszőr a Vörös-pocsolyát, a 6. igazolópontot kezdtem el rossz helyen keresni, majd amikor rátaláltam, a pontőr közölte velem, hogy nekem nem is kéne itt lennem. Gondoltam, arra céloz, hogy még nem pecsételtem be az Extra helyeket, amelyek a térképen az 5.1 és 5.2 pontokként voltak feltüntetve, és amiket én utólag, a 6. pont után akartam felkeresni. De nem erről volt szó! Ekkor derült ki számomra, hogy a tipográfusoknál a 5-ös után 7-es jön, és hogy a 6-ost csak a „normálosok” érintik. Sebaj – gondoltam magamban –, majd elszaladok az Extra helyekre, de akkor látom csak az itineren, hogy ezek a pontok nemsokára zárnak, és már futva sem érek oda. Óhatatlanul is elkezdődött bennem a hibakeresés.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Tarnai-pihenő


Talán útközben túl sok csipkebogyót ettem vagy megsütött a nap? Akkor én most „normális” távos vagyok? Mi van? Ilyen gondolataim voltak, miközben a két tájékozódást segítő papírlapot forgattam a kezeimben. Majd, ahogy az itiner szövegét olvasom, a sorok közül lassan előjött a felismerés, számból pedig az elégedetlenséget jelző indulatszó. Mit ne mondjak, elég ingerült voltam, amikor rájöttem, hibáztam! Induláskor nem olvastam el figyelmesen a szöveget. De még mielőtt utólagosan is agyon korbácsolnám magamat az önkritikával,vegyük szemügyre a túra itinerét, amelyen több érdekességet is felfedezhetünk, ami szerintem félrevezető lehet, még tapasztalt túrázóknak is.

 

Fotó: Mohai Kata


Nem akarom a szervezés összes vélt vagy valós hibáját pellengérre állítani, de! Miért nincsen egyértelműen jelezve a térképen az Extrások letérése az 5. csekpontnál? A helyszínen a pontőr sem hívta fel az emberek figyelmet a helyes irányra. Persze értem én, hogy a pontőr néninek elfárad a szája a sok extrázásban, és mindenki nem kaphat tőle eligazítást, de akkor tegyenek ki táblát vagy valamit. Azon kívül az adatokat tartalmazó papíron kizárólag a normál út van lerajzolva, ami szintén elég megtévesztő. Szerintem így nem csoda, ha az ember a bejelölt utat is be akarja járni, az egyénileg megközelíthető pontok mellett. Arról már nem is beszélve, hogy a pecsételőhelyek számozásából is arra következtethetünk, hogy Extrásként minden ellenőrző pontot fel kell keresnünk.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Csergezán Pál-kilátó a Nagy-Kopaszon


Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal haladtam tovább ekkor már a Tarnai-pihenő felé, ahol eredetileg kellet volna visszacsatlakoznom a normál távba. Mondhatni engesztelhetetlen, csalódott gyerekként ültem le a pihenőnél, ahol azon töprengtem, hogy én még egy teljesítménytúrát sem rontottam el vagy adtam fel. Már a Nagy-kopaszi Csergezán Pál-kilátónál jártam, amikor meggyőztem magamat arról, hogy nem történt akkora tragédia, és majd a célban átkérem magam a normál távos díjazásba. Mindeközben a kilátás innen is szép, és az időjárás továbbra is remek volt, de nekem még mindig a kihagyott Vörös-hegynél és Katonasíroknál jártak a gondolataim.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Kilátás a Csergezán Pál kilátóból


Amellett, hogy csalódott voltam, azért pozitívumokat is fel tudok sorolni a szervezés mellett. Jónak tartom a kilátós tematikát, az extra távnál a találj oda magad ötletét, illetve a szép pecséteket, amiket útközben gyűjthetünk. A Budakeszi Vadasparkot ingyen látogathatták a túra résztvevői, és a célban az ilyenkor szokásos okleveles díjazás mellett újságot, kerámiatálat és képeslapot is kaptak a teljesítők. Mondjuk, ez mind szép és jó, de nekem egy kissé furcsa volt, hogy a teljesítésért járó kitűzőért viszont külön kellett fizetni, ami máshol benne van a nevezési díjban.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


A túráról összességében annyit, hogy hibáztam, amikor nem tanulmányoztam kelőképpen a leírást, de ha figyelmesebb vagyok, akkor is kérdéseim lettek volna az útvonal teljesítésével kapcsolatban. Az út során mellesleg az itiner pontatlanságával és annak rossz értelmezésével nem voltam egyedül. Így jogosnak tartom az építő jellegű kritikát a szervezőkkel szemben. Remélem, a jövőben kiküszöbölik ezt a könnyen orvosolható hibát, és még sok Budai Kilátók túrát fognak rendezni, remélhetőleg mindig olyan kiváló időben, mint amilyen ezúttal is volt.

 

Térkép: Bába Imre

 

Szöveg: Lánczi Péter

Fotó: Lánczi Péter és Mohai Kata

Térkép: Bába Imre





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...