MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Budapest legszebb túrája, 2. rész: Az ezer lépcső útja

Hihetetlen, de a fővárosban is lehet jót túrázni, csak meg kell hozzá találni az eldugott zöldfolyosót.

 

A Budai Zöld első, könnyű séta részéről ebben a posztban írtam: Budapest legszebb túraútja az orrunk előtt van, mégse látjuk. A most következő 20 kilométeres szakasz azért ennél jóval nehezebb lesz. De felosztható könnyű betéttúrákra.


A 44,5 kilométer hosszú Budai Zöld túraútvonalat a legutóbbi posztban a Vérmezőnél hagytuk el. Itt folytattuk egy hét múlva, a Déli pályaudvartól nem messze, a Maros utca sarkánál. Ezúttal Amerika kolléga és Anna volt az útitársam.

 

 

A Krisztina körúti zebránál még nem úgy nézett ki, hogy fehér túránk lesz. De valami havas eső azért szitált. Mivel a Budai Zöld alapkoncepciója, hogy összeköti a budai zöldterületeket, a Vérmezőről némi átkötéssel hamar a városmajori parkba jutottunk.

 

A Városmajort, ami sokáig katonai terület volt, 1729-ben 3000 forintért vásárolta meg Buda város tanácsa Gróf Daun városparancsnoktól. 1787-ben parkot létesítettek benne. A végében épített végállomásról 1874-ben indult el Svábhegyi Vaspálya néven az első fogaskerekű.

 


Fotó: a Fogaskerekű végállomása (1880-1890 között). Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára.

 

A jel ugyan kicsit elkavarodott a Jézus Szíve plébániatemplom és a városmajori kistemplom között, de a főirányt tartva hamar a parki sétányon meneteltünk. A park vége előtt egy éles balkanyarral ráálltunk a Kis-Sváb-hegyi irányra. Az első lépcsőfokokat a Temes utcai lépcsőn tettük meg, az elfoglalt Kós Károly szobra előtt elsétálva. (Nem véletlen a poszt címe, számolni ugyan nem számoltuk, de ezen a 20 kilométeren rengeteg lépcsővel találkoztunk.)

 

 

Csak hogy ne unatkozzunk, csakhamar belefutottunk a Csaba lépcsőbe. Hosszas lépcsőzés után felértünk a Kis-Sváb-hegy aljába, ahol megint zöldterület kezdődött.

 

 

A 257 méter magas minihegyen (ami még így is 22 méterrel magasabb a Gellért-hegynél) kora délelőtt rengeteg kutyás volt kint, valamint sok kisgyerek élvezte szüleivel a havat.

 

A Kis-Sváb-hegy (egy ideig Martinovics-hegy) egy 258 méteres magaslat, neve a Buda 1686 ostromakor itt táborozó sváb katonaságra utal (Fontana János mérnök Buda ostromáról készült képén a Kis-Sváb-hegyen volt egy hatalmas sváb üteg, innen eredeztethető a név). 250 évvel később, az 1930-as évek második felében ismét az ágyúké lett a főszerep: a légvédelmi tüzérség vette birtokba a hegyet, több bunkert is építettek. Ezek nyomai láthatók mai is. 1976-tól természetvédelmi közpark.

 

 

Kilátás nem sok volt, de ebben az időben nem is csodálkoztam rajta. Kiváló betéttúra gyerekekkel, vagy idősebb lábakkal a Városmajorból felsétálni ide. (Betéttúra 1.)

 

A Kis-Sváb-hegyet elhagyva lakott utcákon kell továbbmenni, átszelve az Istenhegyi utat. Itt már látszott, hogy odafent a Normafánál tömeg lesz, hiszen dugóban araszoltak felfelé a kocsik. Gyorsan elhagytuk a benzinfüstös zónát és meg se álltunk a Diana utcáig, ahol a Zöld egy darabon összefonódik a Szent Jakab zarándokúttal.

 

Diana utca: A vele párhuzamos Tündér utcával és Költő utcával a sváb-hegyi település magja. Sok régi műemlékház van itt, a település hőskorának, az itteni szőlőgazdálkodásnak emlékeivel. Több más sváb-hegyi úttal együtt 1886-ban kapta mai nevét a közmunkatanácstól. Előzőleg Paradicsom útnak és Nyaraló útnak hívták.

 


Az Óra-villa 1927-ben - Fotó: FORTEPAN / Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény

 

A Diana 25/c szám alatt áll a történelmi nevezetességű Óravilla. Az épület timpanonjában látható a különleges szerkezetű névadó óra, ami különleges, egyedülálló Magyarországon. Heidrich Ferenc csokoládégyáros építtette 1843-ban. 1849-ben itt volt Görgey főhadiszállása, innen nézte távcsővel az ostromot.

 

A következő zöld rész a Jókai-kert, ahol a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Madártani Egyesület is székel. (Korábban Jókai Mórnak volt itt villája és kertje, ahol kipihente a regényírás fáradalmait. Ötven nyarat töltött itt Jókai. Egyszerűen hihetetlen, de innen a kert neve.) A területet a Költő utcán hagytuk el.

 

 

Most a kedvenc részem jön, ugyanis kis kanyarral rátértünk a Szépkilátás útra. Szép kilátást ugyan hiába kerestem a blogom nevét viselő utcában (ahhoz túlságosan beépült), de az utca végén áll a Szépkilátás cukrászda (korábban Svábhegyi kávézó). Szépen esett a hó, hívogatott a kellemesen melegnek tűnő cukrászda, de keményen ellenálltunk. Hamarosan eljön a nap, amikor itt ünnepeljük a blog hatodik születésnapját, akkor majd engedünk a csábításnak.

 

 

Szépkilátás utca: A mostani Sváb-hegyen II. Géza és III. Béla idején kezdték irtani az erdőket, hogy helyet adjanak a szőlőnek. Ekkor kezdődött a sokáig híres budai szőlőtermesztés. A szőlőket azonban az 1800-as évek végén kipusztította a filoxéria-járvány, helyükön nyaralók, üdülők épültek. A környék forgalmának megalapozói a régi kocsmák, vendéglők voltak, amik szállást is adtak. Híres volt a Szépkilátás vendéglő, Eötvös út elején, a mai szanatórium helyén, de népszerű volt még a Kék csillag, a Harang, az Istenszeme, vagy a Disznófő.

 

Innen a Karthauzi és az Evetke utcán haladtunk tovább. Az út a Széchenyi emlékhelyhez és kilátóhoz vezet fel. A kilátóból a körbeépítés miatt igazán már nem lehet nagy kilátásra számítani, de nekünk a hófelhő még azt a keveset is eltakarta, amiben részünk lehetett volna. De hát valamit valamiért.

 


A Széchenyi-mellszobor hűlt helye az emlékhelyen

 

A Széchenyi emlékhely: Gróf Széchenyi István halála után a Sváb-hegy egyik szép fekvésű és szép kilátást nyújtó részét róla nevezték el. A Széchenyi-emlékművet is ekkor, 1860-ban emelték. A mellszobrot Stróbl Alajos készítette. A szobrot kétszer is ellopták. Először 1900-ban, de akkor még előkerült Bécsből. Másodszor 1995-ben tűnt el, azóta nincs meg.

 

 

A Széchenyi kilátót Ybl Miklós tervezte. A díszkútnak indult gloriett kalandos úton, a Városligetből érkezett, ahol helyet kellett csinálni a Millenniumi emlékműnek. Az emlékmű és a kilátó kezdetben erdei pihenőhelyként szolgált.

 

A város terjeszkedésével a sváb-hegyi villanegyed körülvette a fenyőligetet. Az eredetileg csak kisebb területre vonatkozó elnevezést később kiterjesztették a Farkas-völgy által határolt teljes területre, így lett a mai Széchenyi-hegy.

 

 

A Rege úton igazi téli hangulatban futottunk be a Gyermekvasút (volt Úttörővasút) végállomására. Betéttúra 2.: Ez már egy hosszabb, a Vérmezőtől induló betéttúra végállomása is lehet, gyerekeknek kifejezetten jó motiváció innen tovább kisvonatozni a János-hegyig, onnan meg lelibegőzni Zugligetbe.

 

 

A vasútállomás váróterme kiváló helyszín volt elfogyasztani az útra elhozott szendvicseinket. Evés közben mélymemóriámból felzengett a Mint a mókus fenn a fán című úttörődal, torkomon is akadt a falat.

 

 

Innen a Zöld a kisvasút mellett megy a Normafáig, az utca és a vágányok által közreforgott kis ösvényen. Az ösvény tele volt emberekkel, gyerekekkel, akik a Normafára tartva, vagy épp onnan menekülve élvezték az itt már elég vastag havat.

 

 

Nem véletlenül írom, hogy menekülve, mert a Normafához közeledve egyre nagyobb volt a zsúfoltság. Az embertömeg még hagyján, de ott bőgették a motorjaikat a parkolót kereső kocsik, a halál ideges apukával a volánnál, akinél már csak az anyósülésen kiabáló anyuka volt idegesebb, a hátsó ülésen üvöltő gyerekeket már nem is számolva.

 

De ez nem újdonság, hétvégi havazás idején Budapest legneuralgikusabb pontja a Normafa. Magam is nekiindultam ide 15 éve Trabanttal, két kisgyerekkel szánkózni. Akkor is tömeg volt, akkor se volt hely, táncoltak is az idegeim, szóval megértem a mai szülőket, nem változott semmi. Még a rétesezőnél is akkora sor állt, hogy nyomban tovább álltunk, a teát vagy egyéb frissítőt felejtésbe téve.

 

 

A Normafa a Sváb-hegy és a János-hegy vonulatának hajlatában fekszik, 477 m magasan. Belső íve egy meredek, füves lejtő, szép facsoportokkal és magányos fákkal. Pompás kilátást nyújt, ezért roppant népszerű a fővárosiak körében. Télen főképp. A hagyomány szerint a régi Nemzeti Színház művészei a játékszüneti, úgynevezett normanapokon ide kirándultak.

 


Normafa, a legendás öreg bükk maradványa 1920 körül. Fotó: Fortepan

 

Az egyik ilyen napon 1840-ben Klein Rozália, a színház operatársulatának tagja elénekelte az egyik fánál Bellini Norma című operájának nagyáriáját. Ennek emlékére nevezték el a fát Normafának. A hatalmas vén bükkfa 1927. június 19-én dőlt ki.

 

 

Kifejezetten üdítő volt távolodni a szánkópálya körül sűrűsödő tömegtől. Az Anna-rétnél aztán a Budai Zöld jó szokásához híven leszakadt a nagyon népszerű, és ezért borzalmasan elturistásodott útvonalakról, azaz nem ment tovább a Libegő és a János-hegyi kilátó felé, hanem lekanyarodott jobbra, Zugliget felé.

 

 

A Zugliget egy szép fekvésű völgykatlan a hegyek ölelésében. Régi, hagyományos kirándulóhely, az 1800-as években lóvasút vezetett ide. A Zugliget különösen vaddisznókban volt gazdag. Erre utal régi neve: Sauwinkel (Disznózug), amit később Auwinkelre (Ligetzugra) finomítottak, ebből lett a Zugliget.

 

Ismét a csend, a nyugalom borította el az erdőt. A fákon vastagon ült a hó. Az elhagyatott egykori Disznófő étterem romjainál viszont már szinte hiányoztak az emberek.

 

 

Disznófő: közkedvelt kirándulóhely volt, a budai hegyvidék legismertebb forrása. Neve az vaddisznókban való gazdagságára utal, a -fő utótag pedig a régi nyelvhasználatban a forrás jelentése volt. A Disznófő nevet félreértve képezték ki később a forráskút kifolyórészét vaddisznófej-alakúra.

 

Innen már szépen lejt lefelé az út. Fölöttünk a János-hegy, alattunk a Tündér-hegy, Budapest egyik legromantikusabb kilátóhelyével, a Tündér-sziklával.

 

 

Tündér-szikla: a Tündér-hegy gerincéből magasra kiemelkedő, feltűnően szép sziklaalakzat. Eredeti német neve Himmel (Menny) volt. A hegy felőli oldalról könnyű feljutni rá, de a völgy felé igen meredek, többször is súlyos baleset történt itt.

 

A Tündér-szikla több szempontból is fontos hely. Egészen kicsi fiaim régen itt tapasztalták meg először, milyen felmászni egy sziklára (persze a hegy felől), ahonnan eszméletlen jó a kilátás. Ezen a régi képen Vili nézi a Hármashatár-hegyet a távolban:

 

 

Emellett többször voltam itt barátnőmmel is, éjszakai randevún.

 

Betéttúra 3: Ráadásul itt halad el a zöld háromszög jelzés (a háromszög mindig a csúcsra vezet), ami kiváló kezdés kisgyerekeknek a hegymászásra, hiszen a Libegő aljából indulva megmászhatják Budapest legmagasabb hegyét, a János-hegyet, bezsebelve az ezzel járó elismerést, visszafelé pedig melyik gyerek ne őrülne meg egy libegőzésért a startpontig? Na jó, nem ragozom, mert mondhatnám még azt is, hogy kiváló sziklamászóhely is. A lényeg az, hogy a Budai Zöld is elhalad itt.

 

 

Méghozzá egészen a Budakeszi útig. A főút fölött halad egy jó darabig, aztán a másik nagy és közkedvelt turistacentrumot, a Szépjuhásznét még idejében elkerülve gyorsan átvág a Budakeszi úton az Irén utcánál. A Kuruclesi útra kiérve hamarosan újabb lépcsőhöz érkeztünk: a Gyémántos lépcsőhöz.

Kurucles: a Ferenc-halom lábánál húzódó völgy, városrész. A hagyomány szerint azért kapta a nevét, mert Rákóczi kurucai innen nyugtalanították a budai vár osztrák őrségét. Joan Ferdinand Miller 1760-ban rendkívüli vakmerőségükről írt.

 

A Hűvösvölgyi úton, majd az 56-os villamos sínjein átkelve elértük az Ördög-árkot. Az Ördög-árok kétségtelenül a főváros legérdekesebb vízlevezetője, számos történelmi esemény fűződik hozzá. Egyszer végigjártam kamerával Nagykovácsitól egészen a Dunáig, majdnem bent is ragadtunk patkányok között. (Ha érdekelnek a részletek, az akkor készült videóból minden kiderül.)

 

 

Szóval az Ördög-árkot meghaladva újabb lépcsősorok következtek a változatosság kedvéért: előbb a Battai lépcső, majd a Nagybányai lépcső. Na de ez utóbbi már egészen a túra legszebb pontjáig, az Apáthy-szikláig vezet.

 

 

Apáthy-szikla: az Ördög-árok lipótmezei szakasza fölött, 258 méteres magaslatból kiugró, meredeken leszakadó sziklaalakzat. Nevét a terület egykori tulajdonosától nyerte. A régi Apáthy-major a Vadaskert erdejének dél-keleti szélén volt.

 

Nagykovácsiba autózva sokszor nézegettem messziről kíváncsian ezt a sziklát, hát most itt voltunk. A látvány meghaladta a várakozásaimat.

 

 

A kilátóponttól helyre fehér korlátos ösvény vitt tovább az úton a 293 méter magas Vaskapu-hegy teteje alatt. Kicsit később ismét egy ismert budai utat kereszteztünk, a Törökvész utat, és már kaptathattunk is fel a Csatárka városrész felett guggoló Gugger-hegyre (mai nevén Látó-hegyre).

 

A Csatárka a Látó-hegy alatti dűlőrész. Neve a szomszédos Törökvésszel együtt a törökkel vívott 1686-os felszabadító harcokkal kapcsolatos.

 

Az Árpád kilátónál már többször voltunk. A kezdetek kezdetén vesztettem el itt kisgyereket, nagymamát, csak éppen a fejemet nem. Ezekről a kalandokról egy korábbi posztban már beszámoltam, aki a fejét akarja csóválni, olvassa el.

 

 

Betéttúra 4: Amúgy ez a terület nagyon jó kis mikrotúra-útvonalat rejteget kisgyerekes családok számára, mint az a posztból is kiderül. Innen enyhébb lejtő vezetett le a Szépvölgybe, ahol a Szépvölgyi út mentén gyalogoltunk egy darabig. A Zöld elkerüli a Szépvölgyi úti Fenyőgyöngye vendéglőt, tehát ha frissítésre vágyunk, akkor kisebb, pár száz méteres kerülőt kell tenni érte.

 

Mi nem vágytunk frissítőre, mert a csípős hideg egyfelől elég frissítő volt, másfelől meg már sötétedett is. Utolsó magaslatunkra, a Hármashatár-hegyre a Szépvölgyi dűlőn kaptattunk fel. A közvilágítást már felkapcsolták a túraúttal párhuzamos kis utcában, a beszüremlő lámpafény érdekes színeket hozott össze a hóval fedett fákon.

 

 

A Zöld ezen a hegyen is különcködik: nem megy fel a csúcsig, azt meghagyja a szintén erre kanyargó Országos Kéktúra útvonalnak, hanem tető alatt átvág a gerincen és ereszkedni kezd a Farkas-toroknak nevezett mélyen bevágódó, szakadékszerű völgyben Óbuda felé. Persze nem megy le a hegy lábáig, hanem az oldalában rátér a Guckler Károly ösvényre, ám mi ennél a pontnál kiszálltunk, és tovább ereszkedtünk a Hedvig utcáig, ahonnan már jár a BKV busza.

 

 

Jár, de ritkán. Ezért kénytelenek voltunk továbbsétálni egészen a Bécsi útig, ahol a sarki kínainál megkóstoltam életem első magyaros ízesítésű szusiját, a lilahagymás-tepertős szusit. Megrázó, de érdekes találkozás volt, méltóképpen zárta le a napot.

 

 

Konklúzió: Összesen 20 kilométert túráztunk, 800 méter szintemelkedéssel - amiből a legtöbb a lépcsőzés volt -, szóval nem egy könnyed séta ez az út (viszont számos betéttúrával feldarabolható). A Budai Zöld útvonalvezetése sok olyan helyre elvitt, ahol nem voltam még. Szerintem nagyon jól kiegészíti a többi túraútvonalat: hagy is nekik, mutat is az általuk kihagyott részekből. Kiadós egynapi túrának ideális. Ráadásul megismerheted a fővárost úgy, ahogy a busz ablakából sosem fogod. (A fotókat a szerző és Martiskó "Amerika" Gábor készítette, a földrajzi és helytörténeti részek forrása: Pápa Miklós, Dénes György: Budai-hegység útikalauz)


A Budai Zöldnek ezzel a túrával még nincs vége, a Solymár-Nagykovácsi-Telki állomásokkal folytatódó következő rész hamarosan érkezik.

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...