Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2015. szeptember 18.

Ördögszántásban a Bükk-fennsíkon

Egy kellemes augusztus esti baráti sörözés apropóján fixáltuk le, hogy a szeptember 12-i hétvégén, ha esik, ha fúj, kipipáljuk a Kéktúra (OKT) Bélapátfalva - Putnok 45,9 km-es szakaszát. Se nem esett, se nem fújt, mi pedig - ígéretünk szerint - bejártuk a Bükk egyik legszebb és legizgalmasabb túraútvonalát.

Kicsit nehezünkre esett a hajnali 5.20-as felkelés, de mire a megbízható MÁV-szerelvény a Keleti-pályaudvarról Bélapátfalvára ért, kis csapatunkat - miután a helyi vendéglátóipari alapegységben bedobott egy „vödör” kávét - a figyelmes szemlélő már meglehetősen élénknek titulálta volna, amihez természetesen a reggeli friss levegő is hozzájárult.


Rendben elhelyeztük a cementgyári vasútállomás kéktúrapecsétjét az igazolófüzetünkben, a biztonság kedvéért vetettünk még egy pillantást a „zsír új” információs táblára, majd nekiduráltuk magunkat a településből kivezető aszfaltútnak.

 

 


Jobbról a Bél-kő és a Bükk-fennsík „szegődött” útitársunknak, balról pedig a rétek harmatcseppek súlyaitól meghajolt fűszálai lengedeztek a reggeli szellőben. Szaporázva lépteinket hamar eljutottunk az idilli környezetben megbújó Gyári-tóhoz, amelynek vizében tükröződött a párás Bükk hullámzó vonulata.


A tavat elhagyva tágas rétek és tisztások váltották egymást. Egy kis kitérőt téve a Lóczy-forrásnál megtöltöttük kulacsainkat, hiszen a Bükk nem dúskál bővizű forrásokban, majd egyre mélyebbre „vájtuk magunkat” a Lak-völgyben. Lassan elkopott a lábuk alól az aszfaltcsík, és megkezdjük kellemes emelkedésünket a vadregényes Bükk-fennsíkra.

 

 

 

Egy termetes bükkfa árnyékában négytagú család álldogált tanácstalanul. Öltözetük a 60-as évek munkásosztályát idézte, lábbelijük inkább illett a városi korzókra, mit a Bükkbe, és színes polietilén cekkert szorongattak a kezükben. Megálltunk, hogy tanácstalanságukat szertefoszlassuk, erre fellélegeztek, és a Bánkút felé tartó út felől érdeklődtek. Amikor megmutattuk nekik a térképet, és barátságosan közöltük velük, hogy az áhított úti cél innen még mintegy 17,6 km-re található a Bükk-fennsíkon át, megvakarták kobakjukat és egy „Húha, gyerünk innen!” mondat kíséretében eloldalogtak teljesen más irányba.

Kő, kő hátán

Ezen a határozottnak aligha nevezhető túracsapaton jót kuncogtunk magunkban, majd kacskaringózva folytattuk utunkat a meredek kaptatón a „forgalmas” turistaút csomópontnál álló katonasírokig. A következő masszív emelkedő előtt szusszantunk pár percet, és bekaptunk néhány szem szőlőt, hogy bírjuk a tempót a Péter úton az Őr-kő-rétig.

 

 


A nagy részben mészkőből álló Bükk nevezetes a „köveiről”, hiszen a Pes-kő, a Tar-kő, a Három-kő, az Oltár-kő mind úgy keletkezett, hogy a pliocén korban a hegység kiemelkedett, a víz és a szél pusztító ereje pedig „ledarálta” a keményebb mészkő környezetében lévő gyengébb kőzetű agyagpalát.


Egy csábító sziklapárkánynál néhány perc napfürdő erejéig kiültünk a kövekre, kigyönyörködtük magunkat az alattunk elnyúló katlanban, majd a katonás sorrendben álló szálegyenes bükkök között felkaptattunk a Cserepeskői-barlangig. Kíváncsiságból be is kukkantottunk a számunkra inkább odúnak, mint barlangnak aposztrofált helyiségbe, ahol néhány priccs, egy ősrégi - működő - kályha és egy üveg vörösbor várta a fáradt vándorokat.

Ördögszántásban és az Őserdő mélyén

 

 


A barlang ajtaján található pecsét lenyomatát - annak rendje és módja szerint - elhelyeztük az igazolófüzetünkbe, s néhány perc múlva már az őszt idéző Bükk népnyelv szerint „ördög szántotta” kőtengerén keresztül cikáztunk. Nem egyszerű fogást találni az éles sziklákon, alaposan meg kellett fontolni, hogy hova lépjünk, ha nem akartuk a hátizsákunkba rejtett fáslit bokaficam miatt használni.

 

 


A Bükköt nagyon lehet szeretni, változatos tájai, egyedi sziklaformációi, dús rétjei, égbenyúló fái könnyen rabul ejtik a vándort. Az „ördögszántást” egy kellemes rét köti össze az Őserdő névre hallgató fokozottan védett természeti területtel, amelyet 1972-ben helyeztek oltalom alá, mint a hazai magashegyi bükkösök legidősebb és legszebb állományát. A Kéktúra útvonala az Őserdőt megkerülve kanyarog, de a kerítésen át csodálatos famatuzsálemekben gyönyörködhetünk. Ahogy a neve is mutatja, itt 180-200 éves, 20-30 méteres bükkök (Fagus silvatica) állják a sarat és dacolnak a természet olykor zabolátlan elemeivel. Ebben az erdőrészben nem zajlik emberi beavatkozás, a természet élheti saját életét. Kattogtak a fényképezőgépek, nem hagytuk ki a látványt, mint ahogy a közeli Tar-kőn (949 m) sem, ahol premierplánban hullámzott előttünk a Bükkhát.
A Tar-kő sziklafalában a triász időszaki szürkés mészkő rétegei érdekes formációkat hoztak létre. Ideális helyszín pihenésre, sőt meditálásra is. Fájó szívvel hagytam a hátra e mesés természetes kilátót, de megfogadtam, hogy minden évszakban visszajövök ezért a látványért.

Húsleves, sör és csillagösvény

 

 


Hangulatos középhegységi réteken kanyarogva, kissé elcsigázva értük el Bánkúton - még szürkület előtt - a Fehér Sas Panziót, ahol egy-egy ínycsiklandozó húsleves és frissen csapolt sör formájában újabb erőt gyűjtöttünk a Mályinkáig tartó 7 km-es etaphoz. A bánkúti síháznál még láttuk, hogy hova kell nyomnunk az igazolófüzetünkben a pecsétet, de pár perc múlva már egymást se, így gyorsan előkerültek a hátizsákokból a fejlámpák, amelyek bukdácsoló fényében poroszkáltunk tovább. Olykor-olykor lekapcsoltuk lámpánk fényeit, és átadtuk magunkat a felettünk kitárulkozó csillagos égbolt káprázatos látványnak: milliárdnyi világító égitest ragyogott a felénk hajló fák fölött: felejthetetlen élmény volt néhány métert így megtenni a bükki csillagösvényen.

Az Upponyi-szoros szentélyében

 

 


Ezzel az elbűvölő vizuális élménnyel bújtunk ágyba, de másnap kora reggel már a Dédestapolcsányba vezető utat szegélyező rétek gyöngyharmatos pókhálóiban gyönyörködtünk. A hajnali ködben messzire elhallatszott a vércsék sejtelmes vijjogása, de mire a Lázbérzi-víztározóhoz értünk, előbújtak a nap sugarai. A simogató napsütésben horgászok „vadásztak” a jó fogásra, néhányukkal szóba is elegyedtünk, s lelkesen mesélték, hogy fogtak itt már 28 kg-os pontyot is.


A víztározót a hátunk mögött hagyva beértünk az Upponyi-szoros szentélyébe, amelynek „feelingje” sokakban a Tordai-hasadékot idézi: a monumentális sziklafalak lenyűgöző látványt nyújtanak, a kihelyezett tábla pedig arról informál, hogy hajdanán az Upponyi-kőfülkéből jégkorszaki emberek eszközei kerültek elő. A mintegy 500 méteres „sziklakanyont” elhagyva mívesen faragott fahídon értünk be az idilli fekvésű, bájos zsákfalucskába, Upponyba, amelynek pincesora arról árulkodik, hogy a falu népe bizony nem veti meg a jófajta bort.

 

 


Mi ugyan nem ittunk a becses nedűből, de ha ittunk volna, akkor is hamarjában kijózanodtunk volna a több száz méterig tartó sárdagasztástól. Az előző hét heves esőzései megtették hatásukat, így néhány perc múlva Kafka Átváltozás című könyve jutott eszembe, mivel pillanatok alatt inkább hasonlítottunk dagonyázó varacskos disznókhoz, mint önmagukhoz.


Szerencsére nem a finnyások vidékéről fújt ide minket a szél, így mit sem törődve a terepi nehézségekkel, „hősiesen” haladtunk tovább, hogy a Három-kőnél ledobhassuk hátunkról a hátizsákot és megcsodáljuk a Bükk és a Mátra zöldellő vonulatait.

 

 


Ezzel a látvánnyal szívesen zártam volna az aznapi 19 km-es etapot, de az erdei úton letekergőztünk még Putnokra, a MÁV-pénztárnál beszereztük tervezett szakaszunk utolsó pecsétjét, és a vasútállomás hamisítatlan falusi hangulatú fapados kricsmijében néhány pohár frissen csapot sör és pár szál ropi kíséretében megünnepeltük a hétvégi - közel 50 km-es - teljesítményünket. Hűsítő habos sörünket iszogatva a fényképezőgép LCD-kijelzőjét nézegettük, és mindannyian egyetértettük abban, hogy a bükki kalandok mindig felejthetetlen élményeket rejtenek a hátizsákunkba.

 


 

Szöveg és kép: Szatmári Zoltán

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább