Burmában 200 évvel ezelőtt megállt az idő

Az Inle tó-Kalaw gyalogtúra egy múltbeli időutazás. A háromnapos, 50 km-es trekking fizikailag nem túl megerőltető, inkább az itteniek életmódjának megfigyelésére alkalmas kirándulás, mint vad természetben tett teljesítménytúra.

Szerző:
Varjas Gabriella
Fotó:
Varjas Gabriella
2017. augusztus 10.

Az Inle tó-Kalaw gyalogtúra egy múltbeli időutazás. A háromnapos, 50 km-es trekking fizikailag nem túl megerőltető, inkább az itteniek életmódjának megfigyelésére alkalmas kirándulás, mint vad természetben tett teljesítménytúra.

 

A kirándulás leginkább egy szocio- és agrikulturális bejárás, ahol a gyömbérszürettől a hatalmas káposztamezőkön és különböző ültetvényeken át a pirosló chili szárításáig mindent megfigyelhetünk. Végig a klasszikus burmai falun vágunk át, tehén- és bivalycsordákkal tűzdelt, megművelt dombos-hegyes vidéken vezet az utunk, igazi erdőben csak Kalaw környékén megyünk. Mi családilag viszonylag sokat túrázunk, így a 8 és 10 éves gyerekeink is gond nélkül csinálták végig a napi 6-8 órás sétát reggel hidegben, napközben melegben, a helyiek mosolyával sűrűn kísérve. Látnivaló volt bőven, szuperintenzív környezetórán vettünk részt.

 

 

Szingapúri vendégmunkásság helyett hegyi túravezetés

 

A túra a festői Shan tartományba nyújt színes-szagos betekintést. A környék azon kevés helyek egyike Mianmarban, ahol külön engedély nélkül, szabadon lehet túrázni, így akár magunk is mehetünk. Ennélfogva viszonylag népszerű program, de illúzióromboló turistatömegre azért sehol nem kell számítani. Ez egyébként egyelőre egész Mianmarra igaz. A legtöbben bérelnek túravezetőt, erre a túra két végpontján (Kalaw és Nyaungshwe) számos helyen van lehetőség.

 


Négy főre a 3 napos trekking 180 USD volt túravezetővel, szállással és félpanzióval. Ha összevárunk egy 8-10 fős csapatot, olcsóbban is megúszhatjuk. A guide azért is hasznos, mert azon felül, hogy biztosan nem tévedünk el, egy helyi erővel is társaloghatunk a bandukolás közben, aki leszervezi a szállásunkat, vacsoránkat helyi családoknál, és a nagy csomagjainkat előreszállíttatja Kalawba. Mi csak öten indultunk el Timóval, a túravezetőnkkel, egy 23 éves, jó fej, életvidám sráccal. Rengeteget mesélt Mianmarról, a családjáról, és ugyanannyit kérdezett a mi világunkról. Mellé fenejó szakács is, mindkét este pazar sokfogásos vacsorával traktált minket.

 

 

Még senki nem jött túrázni hozzá gyerekekkel, és mivel ő öt lurkót szeretne, imádta a mieinket, játszott velük, ugratta őket, trükköket mutatott nekik. Mesélte, hogy egyszer maláriás lett, amiből alig tudott meggyógyulni, családja vagyonkája jelentős részét az ő kezelésére költötte, azóta is „törleszt”. Albérletben lakik Nyangshwe-ben, amiért havonta 70 dolcsinak megfelelő kyatot fizet. (Összehasonlításul: mi turistaként egy egyszerű panzió szobáért napi 40 dollárt.) Amikor a novembertől márciusig tartó fő trekkingszezonnak vége, hazamegy a shan hegyekbe a fotón rögtön bemutatott menyasszonyához, akit ilyenkor hónapokig nem lát. Iskoláját anyagi okokból nem tudta befejezni. Szeret túravezetőként dolgozni, mert amellett, hogy így pénzt tud gyűjteni a tanulásra, az angoltudását is pallérozhatja. Régebben Szingapúrba akart menni dolgozni - Szingapúr, Bangkok Burmában kb. olyan, mint a magyaroknak a Brexit előtt London - de most, hogy így fejlődik a turizmus, és egyre többen jönnek Mianmarba, már nem akar elmenni.

 


A legtöbben a könnyebb úton teszik meg a túrát, és fentről, Kalawból mennek le az Inle tóhoz. Mi a nehezebb változatot csináltuk, a tótól gyalogoltunk fel Kalawba, a britek által alapított, úgynevezett „hill station” faluba, ahová a gyarmati időkben a lenti forróság elől menekültek.

 


A túra rögtön a mosoly országához illő jelenettel indult. Még Nyangshwe-ben utánunk szaladt a hajóállomásra a Gipsy Inn hotel tulajdonosa, hogy emlékül megajándékozza a gyerekeket egy-egy burmai textilszütyővel, és természetesen közös fotónak is készülnie kellett. A jellegzetes tarisznyát mindenki hordja Burmában mindenhova, a burmai gyerekek például ezt használják iskolatáskának. A lányunk azóta azzal jár angolórára.

 

 

Fullextrás környezetóra komfort nélkül

 

Az elején letudtuk az egyetlen igazán mászós szakaszt. Egy sztupákkal és bambuszligetekkel szabdalt napraforgómező és nádcukorfeldolgozó farm után egy óriási kaktuszokkal benőtt sziklás hasadékban kaptattunk fel az Inle tavat övező hegyekre. Ez nekem különösen nehéz volt, mert épp kikaptam egy egynapos hasmenéses vírust. Gyakorlatilag kólával éltem túl. Utána többet nem felejtettem el kezet mosni. Szerencsére a gyerekek megúszták, nekik kutya bajuk volt. A tempóm jelentősen lassabb volt így, egymást kerülgettük egy nyugdíjas kanadai tanár házaspárral, akik szintén elájultak attól, hogy gyerekekkel vagyunk.

 

 


A fenti lankákon teraszos rendszerben művelik a földet, kisebb-nagyobb, láthatóan jól elhatárolt parcellákon folyik a családi gazdálkodás. Szó szerint mindent termesztenek, a bambuszligetek, bozótok és kaktuszok között kiterjedt gazdálkodás folyik. Az út néha ösvény, néha szélesebb, ökrösszekértől térdig kátyús földút, de van, hogy egy pöpecül öntözött káposztaföldön, banán- papayaültetvényen vezet keresztül, vagy kávé-teacserjék között. Egy darabon még vonatsínen is caplattunk.

 


Az egész olyan, mintha kétszáz évvel visszatekertük volna az időt. A falvakban nincs vezetékes áram, a visszatekert időképbe csak a napelemek trollkodnak bele. Nincs vízvezeték se, és a konyhában guggolva, a földön rakott nyílt tűzön főznek. Puputehenekkel - a gyerekek elnevezése az itt jellegzetes púpos tehenekre - húzott kocsikkal közlekednek, szállítanak. Benzinfaló járműből csak néhány motor akad. Akinek téglaháza van, az már tehetősnek számít, a legtöbben bambuszban laknak, számos építkezést, például kollektív gerendacipelést is megfigyelhettünk útközben. Amit lehet, megművelnek.

 


A tömény környezetórán eredeti termőhelyén értük tetten a chilit, a mogyorót, a gyömbért, az avokádót, az okrát, a papayát, a paradicsomot, a kávét, a teát, a nádcukorot, a napraforgót, a káposztaféléket, a rizst, a búzát, a borsót, a babokat és amit még nem ismertünk fel. A hatalmas, roskadozó avokádófákat percekig bámultuk a kisfiammal. Így teljesüljön minden kívánságunk, ebédre avokádó is volt. A turisták érkezésével a kereskedőszellem is feltámadt. Az egyik faluban egy shan asszonyság az út mellett szőtte és árulta a jellegzetes, turbánszerűen hordott, rikító színű, nagy kockás és tyúkláb mintás, tradicionális fejfedőket. Egyelőre egyedül, de nem lennék meglepve, ha hamarosan többen követnék a példáját. 4000 kyatért persze, hogy vettünk tőle.

 

 


Trópusok ide vagy oda, Burmában a hűvös évszak azt jelenti, hogy napközben nagyon kellemes, pont jó meleg van, de ahogy lemegy a nap, azonnal kell a pulóver, s ez a hegyekben hatványozódik. Helyi shan családoknál aludtunk mindkét este, komfort nélküli, de takaros házakban. Az emeleten, a házi Buddha mellett kaptunk szállást, és az egyik házban az alsó szintre éjszakára bevitték a puputeheneket is, gondosan betakargatva őket, hiszen a család legfőbb értékei. Fürdés itt is nappal van, kint, dézsában, és vécé is csak a pottyantós fajtából. A csillagok is bekukucskáltak a tető és fal résein, így hiába adtak rengeteg színes és nehéz kínai takarót, reggelre szétfagytunk, bárhogy bugyoláltuk be magunkat. A felkelő nap melege életmentő volt. Mobilhálózat és internet viszont van. A telefonokat is a napelemes aksiról töltik.

 

 


A trekkingcsoportokat kolostorokban is szokás elszállásolni, állítólag néha 30-40 túrázó is összezsúfolódik. Biztos nagy élmény lehet a szerzetesekkel egy esti focimeccs, de azért mi örültünk, hogy a mi kis Buddhánk mellett az oltáron csak a Burmában szintén jellegzetes szerencsehozó talizmán bagolypár fázott velünk.

 


A túra után nagyon jólesett újra visszatérni a 21. századba, és olyan modern vívmányokat használni, mint a forró vizes zuhany és a puha matrac. A fenyőerdővel körbevett Kalawból számos további túrát lehet tenni, és a piacot is érdemes szemügyre venni. Egy nagyon szép, szoknyának vagy párnának való szövetet sikerült beszereznem, amit az árusok egyöntetű „Aung San Suu Kyi design” felkiáltással kísértek. Egy thanaka-alapanyag fadarabot is kaptam ajándékba. Ebből csinálják a burmai nők és sokszor férfiak arcán is látható növényi napvédő festést. Mi egy kis lábadozás után folytattuk utunkat, de az Inle tó-Kalaw gyalogtúra után akár több napot is el lehet tölteni a környéken csavarogva. Érdemes.

 

 

A túráról még több képet nézhetsz meg a szerző MiraDonna.hu blogján, ide kattintva.

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Cikkajánló