Drónnal csekkolták a parlagisas-fészkeket

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szerint így nem zavarták meg a madarak nyugalmát, ellentétben azzal, amikor felmásznak a fákra.

Szerző:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó:
KMNPI
2019. július 8.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szerint így nem zavarták meg a madarak nyugalmát, ellentétben azzal, amikor felmásznak a fákra.

Négy pár parlagi sas fészkébe kukkantottak bele drónnal a Csanádi-pusztákon. Fotók készültek a fészek állapotáról, a környezetéről és a fiókákról, ami alapján néhány napos pontossággal meg tudják határozni a korukat, és információt nyernek a madarak egészségi állapotáról. Kiderült, hogy mind a négy fészekben vannak fiókák, háromban egy, egyben pedig kettő.

 

Illusztráció


Tollakat is gyűjtöttek, így tisztázni tudják a fiókák származását, és az öreg madarak költőterületek közötti átmozgásáról is többet tudnak meg, a parlagi sasoknál ugyanis esetenként több száz kilométeres átmozgások is előfordulnak, de a többség hű marad az első territóriumához.

 


Mivel a parlagi sasok nagyon érzékenyek a zavarásra, a fészkeket csak akkor közelítik meg, ha arra feltétlenül szükség van. Évente egyszer néznek be a fészkekbe, hogy nyomon kövessék a költést. „Idén ezt - a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársaival közösen -, egy drón segítségével tettük meg. Így nem kellett felmásznunk a fészkekhez, nem zavartuk meg a madarak nyugalmát” - írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a weboldalán

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kunszentmiklósi sascsalád adoptálta a kunpeszéri fiókákat

Parlagi sast mentettek a nemzeti park szakemberei

Szalakótafiókákat mentettek a Mályi Madármentő Állomáson

Kaszálás közben akadtak rá erre a pelyhes jószágra

Cikkajánló