MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Egy mesebeli barlang-összeköttetés története a Bükkből

A Bükk-fennsík sokak által ismert és szeretett részén, Létrás-tetőn 25 évvel ezelőtt három ember kitartása meghozta gyümölcsét, és egy régen sejtett és kutatott csoda született meg.

Ennek a hőstettnek a trófeája – mint a lovagoknál a sárkány levágott feje – egy régi teáskanna volt. Az ünnepléshez nem királyi lakoma, hanem egy üveg pezsgő szolgált. Az elnyert díj pedig nem a királylány keze, hanem a Bükk első barlangösszekötése volt. Hát halljátok a történetét a Szepesi-Láner-barlangrendszer megszületésének, melynek hossza ma már meghaladja a 2500 métert, mélysége pedig megközelíti a 160 métert.

 

Homokszifon környéki járatok


Tisztában vagyok vele, hogy mostanság már nem olyan nagy szó, hogy összekötöttek barlangokat, de ez 1993-ban még nem volt egy mindennapi dolog. Mai rohanó világunkban szinte elképzelhetetlen az a kitartás, amivel elődeink keresték és kutatták „Hegykirálynő csodabirodalmát”, éveket áldoztak egy barlang kutatásának oltárán és sokszor nem nyerték el a jutalmukat. Mostanság mindent azonnal akarunk, minél kevesebb munkával. Azonban a barlangok még mindig alázatra és kitartásra nevelnek. Ezt fiatalon még nehéz megérteni, de idővel mindenki belátja. A régi barlangkutatók nyugalma, megfontoltsága és higgadtsága ered ebből, hiszen ők már megtanulták azt a leckét. Ők már tudják, hogy sokkal többet ér a kitartás és az összefogás, mint a gyors sikerek ígéretének felelőtlen és veszélyes hajszolása. Talán nem vagyok méltó ahhoz, hogy én foglaljam össze ezt a történetet, hiszen nem érek fel tudásban és tapasztalatban azokhoz, akikről írni fogok, de nem szeretném szó nélkül hagyni ezt a jeles évfordulót.

 

Nagy Flórián (alias Fofó)

 

A Szepesi nevét meghallva minden barlangásznak – aki már járt csodálatos aknáiban és patakos ágában – nagy valószínűséggel megdobban a szíve, és eszébe jutnak az emlékezetes helyek. Bosszantó, Borotvaél, Huszas-akna, Rom-terem, Három aranyásó, Nagy Travi, Nagy Baldachin stb. Sokak számára emlékezetesek, mert vagy a szépségük, vagy az általuk nyújtott kihívás mély nyomot hagyott. A Lánernek is számos kis csodája van, azonban kevésbé népszerű barlang révén, sokan csak kiegészítő programként tekintenek rá egy-egy nagyobb túra után. Nagyobb „formátumú” barlangászoknak biztosan emlékezetes hely marad a Láner-ág bejárati, vésett szűkülete vagy a Fofó-ág Tohos-szivatója. Azonban az is biztos, hogy ezek a szűkületek tágításuk előtt elég komoly rostát jelentettek a kutatás résztvevői között, hiszen alig akadt pár ember, aki át tudott jutni rajtuk.

 

Fotó: Berentés Ágnes


De kezdjük az elején, hogy legyen kerek a történet. A Szepesi-barlangot 1955-ben kezdték el kutatni először. Hosszú évekig dolgoztak, robbantottak, kompresszoroztak és véstek. Ennek eredményeként sikerült a három aranyásónak lejutnia a szintes ágba 1962. június 10-én. Ekkor az első bejárás során eljutottak mindkét végpontra, a Tóig és a Homokszifonig is. Ezt követően hosszú évekig hiába keresték a továbbjutást, akár búvár módszerekkel, akár kürtőmászásokkal, sajnos egy-két jelentősebb kürtő és oldalág felfedezésénél többre nem jutottak. A Tóban való továbbjutás többszöri próbálkozás után szinte esélytelennek volt nevezhető.

 

Fotó: Berentés Ágnes


1980-as évek eleje csapadékban igen szegény volt a Bükk fennsíkon. Ebben az időszakban több, addig hiába ostromolt vízzel telt szifonon sikerült átjutni a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület tagjainak. Nézzünk ezek közül néhány esetet. (Ilyen aszályos időszakra több mint 20 évet kellett várni, míg 2006 környékén bekövetkezett, amikor is újabb bravúros felfedezések történtek, de ez már egy másik történet.)

 

Fotó: Berentés Ágnes


Elsőként nézzük az 1982-ben kialakult aszályt, amikor a kutatók több barlangban is észlelték a szifonok leapadását. Ennek egyik példája volt, hogy a Létrási Vizesben rendszeresen végzett szpeleológia-kutatások (denevérszámlálás, csepegésmérés, hőmérséklet- és vízszint-regisztráció) adatgyűjtő túráján a kutatók nagyon száraznak találták a barlangot, és a tóhoz érve döbbenten látták, hogy pocsolyává apadt, és a Tavi-ág felől sem érkezett már víz. Ezt tapasztalva Szabó Tamás (alias Bubó) megnézte a Búvár-ág szifonját is. A szifon nyitva volt, így a túra résztvevői búvárkészülék nélkül bejutottak az 1978-ban búvárok által feltárt ágba, és a hosszát tovább is növelték.

 

Fotó: Berentés Ágnes


A következő években is kevés csapadék hullott a Bükk-fennsíkon. Az 1984. januári száraz időszakot kihasználva Kiss János, Veit Péter, Falucskai Zoltán a Jávorkúti-víznyelőbarlang ÉK-i szifonjában próbáltak előrejutni, amelyet a január 14-ei hétvégén siker koronázott, és a Fő-ágban előre jutottak mintegy 150 métert egy agyagszifonig. A következő hétvégén az újonnan felfedezett szifon bontására készültek, azonban a közlekedés megkönnyítése érdekében korábban beszerelt drótkötélhágcsót időközben kiszerelték, így lemenni nem tudtak. (Itt kell megjegyeznem, hogyha ekkor nem történik ez a kis fiaskó, valószínűleg megtörtént volna a Bolhási- és Jávorkúti-víznyelőbarlang összekötése, amelyre 1997-ig kellett várni.)

 

Fotó: Berentés Ágnes

 

A négy kutató (Repei Róbert, alias Pirobi, Ferenczy Balázs, alias Balu, Ferenczy Gergely, alias Kantyú és Kiss János) a létrási kutatóházhoz visszatérve úgy döntöttek, hogy 1984. január 21-én fotós túrára indultak a Szepesibe. A Nyugati-ág végéhez érve se vízfolyást, se vizes-szifont nem találtak. Mivel ezelőtt még egyikük sem járt erre, azt gondolták, hogy még nem érték el a végét, így mentek tovább a járatban.

 

Fotó: Berentés Ágnes

 

A víz által megmozgatott homokot kézzel maguk mellé túrva hatoltak előre a járatban, mert nem volt náluk szerszám a bontáshoz. Addig haladtak előre, amíg egy agyagos eltömődésbe nem ütköztek, melyet kézzel már nem tudtak tovább bontani, pedig látszott a folytatás. Ezután elindultak kifelé és az aknasor alján, és találkoztak a segítségükre indult társaikkal. Néhány hét elmúltával Kiss János és Dr. Lénárt László pontosító beszélgetése során derült fény arra, hogy új, eddig ismeretlen járatba jutottak. (Ezt megelőzően a Szepesiben a kutatók a továbbjutás lehetőségét a Homokszifon irányában keresték, hogy eljussanak a fő nyelő felé. Ezt több módon is próbálták. Próbáltak a szifon környéki szűk járatokon keresztül kerülőt találni eredménytelenül, valamint a szifon bontásába is belefogtak, de a víz mindig az útjukat állta.)

 

Fotó: Berentés Ágnes


Az új információkkal a tarsolyában Kiss János hajthatatlan volt. Az egyesület heti gyűlésein kitartóan kérlelte, nyaggatta a tagságot, hogy folytassák a feltárást. Ennek eredményeként 1984. március 10.-én Ferenczy Gergellyel és Tohai Istvánnal visszatértek a Homokszifonhoz. Újból nekiálltak a korábban megkezdett bontásnak, és további három méter bontása után 15 órakor keservesen, de át tudtak vergődni a szifonon. Ekkor egy addig ismeretlen barlangszakaszba jutottak be, és már ekkor bejárták a jelentős részét, közel 300 métert. Ezt követően sokan bekapcsolódtak a kutatásba, azonban a szifon nem sok időt hagyott, rövidesen visszazárt.

 

Fotó: Berentés Ágnes


Az idő rövidsége miatt az újonnan felfedezett járatoknak körülbelül egyharmadát sikerült csak felmérni. Ekkor került a barlang újonnan felfedezett részébe az a teáskanna, mely megdönthetetlen bizonyíték lett a későbbiekben. (A kanna a tervezetten elhúzódó munkálatok segítésére, teafőzés céljából került a barlangba egy benzinfőző társaságában, azonban kicsomagolás után, a kanna fedelét levéve belsejében zöld penész rejlett, mert valaki abban melegített valamit hónapokkal előtte a házban. A leszállított vízmennyiséggel elmosni nem lehetett, és víz az aszály miatt lent nem volt. Hátrahagyták a következő kutatótúrára, egy újabb lehetőséget remélve.)

 

1984 nyarán, Dr. Lénárt László vezetésével a Spirál-barlangot kibontották, és a téli táboron a jelenlegi lezárás alatti aknát felomlasztották és kiácsolták. 1985-ben két irányban találtunk huzatoló járatot, amelyek közül a későbbi, Láner-ág felé vezető volt a kevésbé omlásveszélyes, ezért a másikat felhagytuk. (Az ekkor felhagyott járat lett 1992-ben újra kibontva, és folyamatos ácsolás mellett lehajtva a későbbi Fofó-ág felé.)
A bontás mozgatórugója az 1984-ben a Szepesi-barlang szifonján túl talált részek megtalálása volt, mely újabb lökést adott a Létrási lápa víznyelőinek ismételt átvizsgálásához, melyek közül a Láner Olivér-(Spirál-) barlang nyelője mutatkozott a legígéretesebbnek.

 

Fotó: Berentés Ágnes


A miskolci és magyar barlangkutatás kiemelkedő személyisége, Láner Olivér (alias Ödön) 1985. január 17-én hunyt el hosszú, türelemmel viselt betegség után. Az egyesület tagjai 1985. évi februári közgyűlés során Dr. Lénárt László javaslata alapján döntöttek arról, hogy a Spirál-barlangot, ezen túl Láner Olivér-barlangnak fogják nevezni.


1985 folyamán a Láner Olivér-barlang végpontján több mint 500 munkaórában próbáltak továbbjutni a kutatók Ferenczy Gergely vezetésével, azonban a próbálkozásokat sokáig nem kísérte szerencse. Azonban 1986. december 8-án Ferenczy Gergely és Kiss János átküzdötte magát a Láner Olivér-(Spirál-) barlang „Vetkőző” szűkületén, és felfedezte a meredek aknákkal lefelé (a Szepesi-barlang felé) tartó, jelentős méretű új részeket. Ekkor tárult fel és az Erkély, a Kőhidas-terem, az Egeres-akna és a 100-as kürtő.

 

Fotó: Berentés Ágnes


1986. első felében szivattyúzással próbáltak a Szepesi-barlang II. (Vizes) szifonjának vízszintjét csökkenteni. A falra háromélű kézi betonfúró/kalapács eszközökkel felfúrt szárnyszivattyúval nyolcórai munka során a szifonban körülbelül 15 cm vízszintsüllyedést értek el. A vizet az I-es, úgynevezett Homokszifon (Száraz szifon) elé vezették egycollos gégecsővel, melyből 50 m-t vittek le. A leszállítása egyben, három személy közreműködésével zajlott, létrákon és a szűk járatokban, mintegy 800 méter hosszú járatban, a cső sérüléseit szigetelőszalaggal kellett befoltozni. A szivattyúzás befejeztével már negyed óra alatt centimétereket emelkedett a vízszint.


1986 decemberében rövid időre újra megnyílt a Szepesi nyugati ágában a szifon. Ekkor sikerült néhány méterrel növelni a korábban feltárt járatok hosszát, és ekkor egy nagyméretű kürtőbe mászott fel Vadász István (Sári), amelyből egy szerencsés kimenetelű kőomlás és egy esés jellegű leugrás után a további feltárás abbamaradt és a szifon is visszazárt. Ekkor hagyta hátra azt a bizonyos sáros nyomot egy szűkületben, melyet onnantól kezdve Sári-szűkületként emlegettek. A sors fintora, hogy későbbiekben ezt a kürtőt (Sári-kürtő) és az akkor bejárt járatokat senki nem mászta ki újra, mondván, hogy ott már jártak. Azonban később mégis fontos szerepet kapott ez a rész. (Ekkor még a két barlangot legalább 15 méternyi omlásra kész gambikkal és kőtörmelékkel kitöltött járat választotta el.)

 

Fotó: Berentés Ágnes


1987. november 7. volt a nagy áttörés napja. A hosszú idő óta vésett „vetkőztető” szűkület a Láner Olivér-(Spirál-)barlangban megszűnt. Ez annyit takart, hogy innentől kezdve a régóta tágított szűkület – ami még a mai napig sem tartozik a nagyobb „formátumú” barlangászok kedvenc helyei közé – átjárhatóvá vált átlagos testalkatú emberek számára is.


Ezt az időszakot követően hatalmas erőket mozgósítva folyt a kutatás a Láner Olivér-barlang végpontjain, ahol elképesztő mennyiségű anyag került kibontásra a végpontokról (Lenini-út, Janó-bontása stb.). A cél a Szepesi-barlang Nyugati ágával történő összekötés volt. Sajnos, ennek ellenére évekig nem sikerült áttörést elérni, és sokan el is veszítették a hitüket a bontások során, melyek emberierőforrás-igénye is jócskán megnőtt, hiszen sok esetben 7-9 ember is kellett egy bontáshoz. Nem is csoda, hogy az évek alatt fokozatosan csökkent a munkakedv és a kitartás. Könnyebben megközelíthető, nagyobb eredményekkel kecsegtető lehetőségek felé fordultak a kutatók, de néhányan soha nem feledkeztek meg az összekötésről sem. Örök tartozásként tartották számon, de mindenki várt valami újabb eseményre, ami felszítja a lángot a karbidlámpákban, és ismét hatalmas összefogással sikerül elérni a régi célt.


A két barlang kutatásának az 1990-es évek elején indított akciók adtak lökést. Az egyesület Kovács Zsolt (alias Kova) vezetésével mindkét barlangot ismételten felmérte. A rendkívül pontos felmérés alapján elkészített poligonhálózatok egymásra vetítésével beigazolódott a sejtés, hogy a két barlang végpontjai nagyon megközelítik egymást. Ennek igazolására 1991-1992 során két kopogtatási akciót szerveztek, a Lánerben a Nagy Bontás alján, a Szepesiben a Vizes szifon előtti részen. Az eredmény pozitív volt – mindkét helyszínen jól lehetett egymást hallani.


Ennek következményeként a nyári táborban kiegészítő programként a Lánerben egy alkalommal bontás történt, mely (természetesen!) a kellő eredményt nem hozta meg. A bontási ponttól csak messzire lehetett deponálni a kitermelt anyagot, és az emberhiány (már 9 közreműködő ember kellett) jelentősen megnehezítette a további kutatást. Még ugyanebben az évben, 1992 novemberében a Szepesi-barlang nyugati ágában található II. (Vizes) szifon kiszáradt, sikerült újra átbontani és járhatóvá tenni.

 

Fotó: Berentés Ágnes


Ezzel újabb lendületet kapott a kutatás: sikerült ismét kopogtatva érintkezni egymással, azonban elszomorító eredménnyel. A térképezés során felvett poligon alapján kiderült, hogy a Láner-barlang Nagy Bontásának alja mélyebben van, mint a Szepesi patakmeder. Ezt erősítették meg újabb kopogtatási akciók, melyek során a Láner-barlang több pontján és a szifonon túli részben helyet változtatva arra az eredményre jutottak, hogy itt, a Láner-ág mélypontján a két barlang között ember számára nem járható összeköttetés van, az összefüggés azonban nyilvánvaló. A Szepesi-barlangban a hangot ugyanis a folyásirány szerinti bal oldalon a főte irányából, balról hallották, míg a Lánerben jobbról és a mélypont felett 5 méterrel volt a legintenzívebb. Szerencsére nem adták fel, nem bíztak csak a kopogtatásban, hanem a régi jól bevált módon is kutatták az összefüggést. Tovább bontották az 1984 és 1985-86 során megkezdett III.-as, bejövő szifont, valamint keresték az új kürtőket, járatokat, illetve a korábbi huzatoló, eltemetett vagy lebetonozott részeket is újra megvizsgálták, mint lehetséges bontási pont.


Így történhetett, hogy Veres Imre (alias Bányaló) és File Ferenc (alias Maci) felfedeztek egy impozáns kürtőt, amit ki is másztak. A mászás során történt szerencsés kimenetelű kőhullás, amely majdnem végletekig „letesztelte” Maci sisakjának és nyakcsigolyáinak tűrőképességét, örökre meghatározta a kürtő elnevezését: Site-kürtő. (Sisak-Teszt-kürtő). Ennek a mászásnak az volt a hatalmas eredménye, hogy az új adatokat az eddig felmért poligonra helyezve láthatóvá vált, hogy kürtő vége a Láner Műszűkülete elé jön ki, a szintkülönbségek pedig jelentéktelenek. Így ennek a kürtőnek a felfedezése adta meg a végső lökést ahhoz, hogy az eddig próbálkozásokkal ellentétben – melyek a Láner Olivér-barlang Láner-ági végpontjait ostromolták – egy új irányba kezdjenek munkához a kutatók. Ezt a döntést további két dolog is erősítette. Az egyik, hogy a Láner-barlang alaprajzára tekintve szembeszökő a szűkület előtti/utáni szelvények különbsége, illetve a járat irány- és lejtésváltozása a szűkület előtt. Valamint a kritikus helyen 1985-ben aknát hajtottak, erős huzat ment el a kövek között. Később ácsolási problémák és tapasztalatlanság miatt felhagyták, és a ma ismert szűkület felé haladtak.

 

Fotó: Berentés Ágnes


Ezt követően a téli tábor alatt az 1985-ben felhagyott és 1992 novemberében kijelölt helyen 1992. december 27-én elkezdődött a bontás a Galán Misi (alias Moby Dick) által készített Galán-féle Műszűkület betonfelülete egy részének szétverésével, ami után folyamatos ácsolás mellett haladtak lefelé. Ekkor a felszínen mínusz 12-15 fok volt, ami a bontási helyen is érezhető volt, nem tette kellemessé a munkát. Sok-sok munka ellenére, sajnos ez évben még nem sikerült az összeköttetést megtalálni, azonban a kutatás során észlelt újabb és újabb jelek a szakértő szem számára egyre inkább igazolták a kutatás irányának helyességét.


1993-ban a nyári és téli kutatótábor egyik fő programja is a Műszűkület helyén mélyített kutatóakna további bontása volt. Folyamatos ácsolás mellett az aknát 8 méter mélységűre növelve december 29-én 15 méteres szabad légteres hasadékba lyukadtak, mely keleti irányban lejtett lefelé. Sajnos a járattalpat törmelék töltötte ki. Mint kiderült, a feltárt szakasz visszatér a Láner Olivér-barlangba, annak Egeres-aknájába. A társaság rendkívül elkeseredett a másfél éves munka „eredményén”, illetve eredménytelenségén, ezért az aznapi bontóbrigád nagy része hazaindult.

 

Fotó: Berentés Ágnes


Azonban három lelkesebb kutató (Bátori Károly, Ferenczy Gergely, Kiss János) ott maradt a helyszínen, ugyanis a repedés láthatóan nyugati irányban is folytatódott. Mintegy három órás bontás, ácsolás után – ami alatt intenzíven befelé irányuló huzatot észleltek – 22 óra tájban végre megkísérelhették az erősen omladékos, később Nyugati-átjárónak elnevezett részen az átjutást. A bejutás után megismert járatról Ferenczy Gergely (alias Kantyú) így írt: „A járatba érkezve a Láner-barlang jellegétől elütő szakaszba érkeztünk (ez az ún. Fofó-ág), melyről először nem tudtuk eldönteni, hogy új barlang-e, vagy a Szepesi-barlang része. Körülbelül 80 méter után viszont a mosott köveken (az ún. Sári-szűkületben) agyagos ruhától származó nyomokat fedeztünk fel. Ezen átjutva kb. 10 méter után egy kb. 6 méter mély aknához érkeztünk, ahol vissza kellett fordulnunk a hátrahagyott kötelekért. Ekkor még mindig nem ismertünk rá a Szepesi-barlang Homokszifonon túli részére. Csak azután vált bizonyossá, miután leereszkedtünk az aknába, hogy „megszületett” a Szepesi-Láner-barlangrendszer, csak nem az ún. Site-kürtőbe, hanem egy másik mellékágba érkeztünk. Összesen 80 méter új szakaszt tártunk fel. Hozzátartozik a leírtakhoz, hogy a nyomokat – mint kiderült – Sári (Vadász István) hagyta hátra 1986 decemberében, amikor a szifon néhány hétig éppen nyitva volt. Azonban egy sérülés miatt akkor képtelen volt a további szabad járatokat bejárni, s utána már senki nem mászta ki ezt a kürtőt arra hivatkozva, hogy ott már járt valaki, s nem érdemes szétnézni... Az első bejáráson megtekintettük a lezárt 2-es szifont, és „bizonyítékként” felszínre hoztunk egy 1984-ben a szifonon túl hagyott teáskannát. A felszínre érve, már a mentésünkre igyekvőkkel találkoztunk. A házban a 92-ben félretett pezsgőt – mindenki megrökönyödésére – felbontottuk, és csak ezután említettük meg a bejutás tényét.”


Hát így ért véget ez a mese, ahol a hős, agyaggal vértezett lovagok elnyerték jutalmukat, és Hegykirálynő csodabirodalmának egy újabb gyöngyszemét tárták fel. Remélem, lesz szerencsém tavasszal ennek a hőskornak a lovagjaival találkozni ismét, amikor is együtt koccinthatunk a Lánernél vagy Létráson az első átjutás 35. évfordulójára.


Köszönöm a hitelességhez és teljességhez nyújtott rengeteg segítséget a barlangrendszer két kiváló kutatójának Kiss Jánosnak és Ferenczy Gergelynek, valamint F. Nagy Zsuzsának, továbbá Berentés Ágnesnek a gyönyörű fotóit.


Szöveg: Csomós János (alias Fegyenc)

 

Kapcsolódó cikkeink:

Befejeződött a mecseki barlangok felújítása

Március, a barlangok hónapja

Aggteleki fejlesztések a látogatók és a denevérek érdekében




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...