Egységes táblák vezetnek a Kéken

Az utóbbi egy évben nagy megújuláson esett át az Országos Kékkör (OKK). Aki kimegy a Kékre, egy teljesen más arculattal fog találkozni. A hagyományos útvonal megfiatalodott, korszerű, egységes, informatív lett.

Szerző:
TM
Fotó:
MTSZ
2015. november 18.

Az utóbbi egy évben nagy megújuláson esett át az Országos Kékkör (OKK). Aki kimegy a Kékre, egy teljesen más arculattal fog találkozni. A hagyományos útvonal megfiatalodott, korszerű, egységes, informatív lett.

Környezetbe illő, új, egységes arculatot kaptak az Országos Kékkör jelzőtáblái. Október végétől 2529 helyszínen közel 10 000 darab tábla segíti a könnyebb tájékozódást a 2550 kilométer hosszú OKK-n országszerte. A Magyar Természetjáró Szövetség által létrehozott táblarendszer egyik nagy előnye, hogy egymásra épülő arculati elemeivel többféle funkciót lát el egyszerre. Egyrészt az indítótáblákkal és a megközelíthetőséget jelző táblákkal megmutatja az utat a Kék felé, másrészt segít a túrázónak megtalálni a helyes irányt a pecsétek gyűjtése során.

 


Ugyanakkor a nyomvonal mentén található látványosságok felfedezéséhez is támpontokat nyújt azzal, hogy az útirányjelző táblákon feltünteti a célpontot, a távolsági és a menetidőadatokat (kalauzidő). A látnivalók helyszínein, illetve a közelben lévő településközpontokban térképes információs táblák mutatják be az adott terület természeti és kulturális nevezetességeit, értékeit. A táblákon kívül 350 helyen irányító betonoszlop is kikerült, általában olyan helyekre, ahol nincs mód és lehetőség a jelzés felfestésére (pl. szántóföldek mellett vagy tisztásokon lévő útelágazásoknál). Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy az ilyen jellegű terepeken is megfelelő legyen a tájékoztatás.


A táblaprojekt jelentősége és a táblák arculata


A táblaprojekt jelentősége nem csupán abban rejlik, hogy az MTSZ létrehozott egy rendszert, hanem erről pontos nyilvántartást is vezet. Minden egyes táblának pontosan azonosítható GPS-koordinátája van. A projekt egyik legfontosabb alapja, építőköve tehát a térinformatika. A nyilvántartás része, hogy egy adott szakaszon hol vannak jelzések, kik festették, kik a rangerek (ők gondoskodnak a kéktúra nyomvonalának karbantartásáról). A térinformatikai rendszerrel összekapcsolt nyilvántartás jelentősége, hogy ha kár éri valamelyik táblát, azonnal lehet tudni, melyikről van szó.

 


Nagyon fontos szempont volt, hogy egységes stílusa, minősége és arculata legyen a tábláknak, amelyeken a technikai kivitelezés és a dizájn harmonikusan találkozik. Az információs táblák fakeretbe kerültek, az indító- és megközelíthetőségi táblákat egységesen fémoszlopokra rögzítették, az útirányjelző táblák faoszlopokon állnak QR-kóddal ellátva, amely rávezeti a túrázót arra a weboldalra, ahol az adott szakaszról bővebb leírást találhat.

 

<p><a href="https://vimeo.com/147459950">Betábláztuk a Kéket</a> from <a href="https://vimeo.com/user16585756">Turistamagazin</a> on <a href="https://vimeo.com">Vimeo</a>.</p>

 

Mi is segíthetünk a táblák kihelyezésében

A közel 10 ezer tábla gyártásán és kihelyezésén több százan dolgoztak, ami óhatatlanul azzal jár, hogy történhettek anomáliák és hibák. Az a Magyar Természetjáró Szövetség kérése, hogy aki valamilyen problémát, anomáliát tapasztal a táblákkal kapcsolatban, jelezze a bejelentes@termeszetjaro.hu címen.

 

 

Így zajlott a háttérmunka

Komoly térképészeti munkára volt szükség az előkészítésnél és a táblastruktúra tervezésénél, amelyet az MTSZ térinformatikus csapata végzett. Nemcsak a domborzat jellegét és a kéktúra útvonalát kellett ehhez ismerni, hanem azonosítani kellett a pecsételőhelyeket, a vendéglátóhelyeket, a kilátókat, a vasútállomásokat, a buszmegállókat, fürdőket, szálláshelyeket, mivel ezekkel is kibővítették az információs bázist. Nem álltak rendelkezésre a szükséges adatok, amelyekből a táblákra kerülő információs szövegeket állították össze. Ezek arculatát is ki kellett alakítani, mivel helyszűke miatt a mondanivaló tömörítése egy megadott terjedelemre elkerülhetetlen volt. Ide tartozik még a képszerkesztők munkája, akik sok ezer fotóból válogatták ki a legmegfelelőbbeket.

 


Nem volt egyszerű az illetékes hatóságoktól begyűjteni a kihelyezésekhez szükséges hivatalos engedélyeket sem. Az MTSZ 60 munkatárásának összehangolt munkáját igényelte, hogy a közel 10 000 tábla végül a helyére kerüljön. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a táblák gyártásán és kihelyezésén is több százan dolgoztak. Ezt a nem kis feladatot - a közbeszerzési pályázat elnyerése után - a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte el alvállalkozóinak segítségével.

 


Az OKK felújítása pilotprojekt, amelyet szeretnének a jövőben kiterjeszteni más turistaútvonalak fejlesztésére is. Már a kezdeti tapasztalatok azt igazolják, hogy a táblák megtervezése, felépítése és kihelyezése hozzáadott értéket jelent a természetkedvelő turisták számára.

 

Fejlesztés a számok tükrében

Irányító betonoszlopok - 350 helyen
Indítótáblák - 189 helyszínen
Megközelíthetőséget jelző táblák - 226 helyen
Útirányjelző táblák - 1465 helyszínen, 5962 db táblán, 12 800 sornyi információ
Információs táblák - 503 helyen, 784 táblaoldal

 


A cikk a Turista Magazin 2015. októberi számában jelent meg.


Kapcsolódó cikkek:
Még több hír az Országos Kéktúráról
Kidolgoztuk az Országos Kékkör táblarendszerének terveit
 

Cikkajánló