Elhunyt Burger Barna fotográfus

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Burger Barna fotográfus. Utolsó, 2014-ben megjelent Kékvándor című kötetében szubjektív módon mutatta be az Országos Kéktúrát.  

Szerző:
TM
Fotó:
Gulyás Attila
2017. február 21.

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Burger Barna fotográfus. Utolsó, 2014-ben megjelent Kékvándor című kötetében szubjektív módon mutatta be az Országos Kéktúrát.  

 

Burger Barna Budapesten született 1965. február 24-én. Fényképésziskolát végzett, dolgozott fotóriporterként napilapoknál, magazinoknál, és Orbán Viktor miniszterelnök személyi fotósa is volt. Első albuma 1999-ben jelent meg, azóta kilenc kötetet publikált. 2013-2014-ben a Másfélmillió lépés Magyarországon című ikonikus filmalkotás nyomán bejárta az Országos Kéktúrát. A Kéken szerzett élmények, benyomások rendhagyó albummá álltak össze a Kékvándor című kötetében, amelyet a Magyar Természetjáró Szövetség adott ki 2014-ben és azóta németül, valamint angolul is megjelent.

 

Fotók Burger Barna Kékvándor című kötetéből

 

„Ha csupán néhányan elindulnak a Kéken azon képek és gondolatok nyomán, amelyeket én is „ajándékba” kaptam ettől az egyedi úttól, akkor már elértem azt, amit akartam” - nyilatkozta magazinunknak a Kékvándor megjelenésekor adott interjúban. Utolsó kiállításán az Országos Kéktúrán készült fotóit mutatta be a Budapest Projekt Galériában tavaly nyáron.

 

Burger Barna és Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke a Kékvándor bemutatóján

 

Burger Barnával a Heti Válasz készített tavaly nyáron egy interjút, amelyben így fogalmazott: „Amikor meg akarsz gyógyulni, akkor valami személyes célt kell kitűznöd magad elé. Nekem ez a legfontosabb: a Kéktúra. Ha válaszolni akarok magamnak arra a kérdésre, miért fontos, hogy életben maradjak még, akkor azért, hogy gyalogoljak. Hogy menjek.” Burger Barna a héten lett volna 52 éves.

 

A Kékvándor című album bemutatóján készült videónkat itt nézheted meg:

 

Kapcsolódó cikkeink:

Megjelent a Kékvándor

A kék vándora - interjú

Cikkajánló