MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Emléktúra a mecseki láthatatlanok nyomában

Kora reggel többedmagammal megindultam a Mecsekbe, hogy az emlékezés útját járva felidézzem annak a csaknem ezerfős szabadságharcos csapatnak az elkeseredett küzdelmét, akik vért és verejtéket nem sajnálva ajánlották fel életüket a csodálatos táj és a benne élő emberek megóvására.

1956. november 4-én a Magyarországra betörő szovjet csapatok elfoglalták Pécs városát. Ezen a napon hangzott el a jól ismert vezényszó: „Fel a Mecsekre!”, melynek nyomán emberek százai vonultak a kanyargós hegyi ösvényeken. Munkások, bányászok és köztük sok gyermek is úgy érezte, hogy fenn kell tartani az ellenállást, ezzel is erősítve az emberekben, hogy a forradalom ügye még nem veszett el. A szívós, kemény munkában edzett baranyai emberek nem tekintették befejezettnek a szabadságharc ügyét. Mecseki láthatatlanok. Ez az eredetileg gúnynévnek szánt elnevezés azóta minden mecseki ember szívében a cselekvő hazaszeretet legszentebb kifejezésévé vált.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


2017. november 4-én bejártuk az ellenállók által használt erdei útvonalakat, felkerestük a táborhelyeiket és a nagyobb összecsapások helyszíneit, így közelebb érezhettem magam a régmúlt idők történéseihez.
Pöfékelve gurult be mellém a valaha jobb időket látott 1966-os gyártmányú Csepel teherautó. Ezt a lomha, de szívós, békebeli terepjárót használták a szabadságharcosok is. Tulajdonságából adódóan főképpen csapatok szállítására, semmint gyors menekülésre vált be leginkább. Ezúttal azonban békésebb célokat szolgált. Jó hangulatú túrázókat vitt a túra kezdő ellenőrzőpontjához, a Pécs város első erdőmesteréről, Tripammer Károlyról elnevezett kocsányos tölgy lábához.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


Avarillatot árasztott a reggeli erdő és én élvezettel szippantottam be minden egyes lélegzetvételemmel. Idén elmondhattuk, hogy az időjárást ajándékba kaptuk. A Mecsekben, ahol csaknem 300 forrás található, egy nagyobb esőzés bizony gyors sodrású patakokká képes változtatni a kedvesen csordogáló csermelyeket is. A talaj agyagos, gyorsan képződik nagy sár, de ezúttal szinte porzott alattunk az út. Sápadt fénynyaláb szűrődött be a faágak közt, elnyújtott, hosszú árnyalakokat rajzolva a földre. Lekászálódva az öreg Csepelről, a gyors emelkedésbe kezdő úton nekigyürkőztem a hegynek.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


Csaknem 9 km megtétele után elértük a Mecsek-kaput, az 1936-ban terméskőből épített várszerű épületet, amely a város és a Mecsek határát hivatott jelezni. Az akkori városvezetés ezt a kaput szánta a Mecsek jelképes bejáratának. 1956-ban egészen másfajta feladatot kapott, az egyik legfontosabb harcálláspontot jelentette.

 

A meredek utakat olajjal leöntő emberek meghátrálásra késztették a szovjet tankokat, egyet sikeresen ki is lőttek közülük. Igazi gerilla harcmodort folytatva, összehangolt támadásokat indítottak a helyismerettel nem rendelkező megszállók ellen. Sokan nappal az erdőt járták, míg éjszakára hazatértek megpihenni a családjukhoz, hogy másnap ismét nyakukba véve az erdőt, kíváncsi szemek elől rejtve szervezzék az ellenállást.

 


Ebédemet egy fa tövében fogyasztottam el, éppen a Misina tetején lévő tévétorony monumentális épületének tőszomszédságában. Delelőre járt a nap. Néhol beszűkülő, meredek ösvények vezettek fel a magasabb részekre. A szovjet katonák fosztogatásai, erőszakos cselekedetei elől menekülő lakosság is ugyanezeket az ösvényeket használta. Először a Kis Tubes kilátója tűnt elő, ezt a Nagy Tubes követte. A Nyugati-Mecsek legimpozánsabb csúcsai páratlan panorámát nyújtottak az alattunk elterülő megyeszékhelyre.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


Lankásabb erdei utak, kiszélesedő ösvények és fakitermelés nyomai mentén haladtunk tovább. Az erdei talajt néhol murvás utak váltották, melyek jelezték számomra, hogy közeledünk Vágotpusztához. Történelmi feljegyzések szerint 1790-től lakott a település, ám a 20. századra fokozatosan elnéptelenedett. Ez a mára mindössze néhány házból álló kis falu egykoron az ellenállók legfontosabb gyülekezőhelye, egyben főhadiszállása volt. Itt zajlottak a rögtönzött kiképzések és itt hangzott el az ünnepélyes eskü, mikor is az összegyűlt emberek utolsó vérükig való kitartó küzdelmet fogadtak a megszállók ellen. A láthatatlanok vezetője a „Gazda” volt, dr. Horváth Béla orvos, aki rajokba szervezte az ellenálló csapatokat.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


A murvás, poros útszélen két tizenéves forma fiúcska ácsorgott. Kezükben korhű gépkarabélyok, lábukon katonai bakancs, rajtuk felnőtt férfire illő kabát. Jöttünkre büszkén felszegett fejjel emelték magukhoz fegyverüket, és látható izgalommal vették tudomásul a hirtelen jött népszerűséget. Fiatalok voltak, szemtelenül fiatalok. A bámészkodók táborát erősítve hasított belém a szomorú felismerés, a láthatatlanok között is számos gyermek akadt, pont, mint ők.


Fiatal csapat csivitelése visszhangzott egy düledező házikó udvaráról. Babgulyás illata áradt szét a kertben sebtiben felállított katonai gulyáságyúból. Nem hiába turistautak kereszteződésében fekszik ez a régvolt falu, napos hétvégéken gyakori vendég errefelé a megpihenni érkező vándor. Öröm volt látni, hogy ha állandó lakója nincs is, de erre a napra élettel telt meg az egyetlen kis utca.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


Elhagyván Vágotpusztát, erős ereszkedésbe kezdtem a Kecske-háton át. Miközben igyekeztem a lábam alatt vitustáncot járó kövek és faágak ellenére is megtartani az egyensúlyomat, szinte végig egy dolgon járt az eszem. A túra útvonala igen közel halad a Kőlyuki-barlanghoz, amely 1982 óta a Mecsek fokozottan védett természeti értékeinek sorát gyarapítja. Története a régmúlt idők homályába vész ugyan, de hivatalos feltárása csak az 1800-as évek derekán vette kezdetét. Számos hiedelem kering a köztudatban a barlang szerteágazó járatairól. Három ismert bejárata mellett helyi mondák többet is említenek, de talán még nagyobb azoknak a száma, akik alagútjaiban tűntek el örökre.

 

Fotó: dr.Ottó Anita

 

Egy nemkülönben érdekes legenda is kapcsolódik a barlanghoz, amely a török hódoltság idejére nyúlik vissza. Egy idős ember élt egykor a barlangban fiatal leányával. Egy napon a Mátyás király könyvtárát kirabló Ibrahim pasa érkezett ide, hogy a szerteágazó járatokban keressen menedéket rabolt kincseinek. Ekkor találkozott az idős emberrel és szépséges leányával, akin a kapzsi férfi szeme egyből megakadt. Magának akarta csakúgy, mint a kincseket, és megölte a lányát védő apát, aki megátkozta őt, hogy ha bántani meri egy szem lányát, akkor vele együtt haljon meg. A pasa megragadta a lányt, és be akarta vonszolni a barlang mélyére, amikor hirtelen menydörgő robajlással sziklák zúdultak rájuk, és maguk alá temették mindkettőjüket. Eközben odakinn eleredt az eső, ami becsordogálva elkezdte feltölteni a barlangot. Ott, ahol a lezúduló sziklák megölték a lányt és elrablóját, később egy barlangi tó keletkezett. A történet magával ragadó és csupán egyike a Mecsek legendáinak, amik mesebelivé varázsolják ezt a tájat.


Némi frissítő elfogyasztásával a barlang bejáratánál, immár elégedetten nyugtáztam, hogy ismét megérte lekanyarodnom az előírt útvonalról. Gyors léptekkel tértem vissza a kijelölt útra, és rövidesen a mánfai Árpád-kori templomhoz értem. Innen fokozatosan emelkedő ösvényen haladtam a Tripammer-fa és az árpádtetői célhely felé. A katonai emléktúrák elmaradhatatlan kelléke, a gulyáságyú, már fortyogó finomsággal várt rám. Elégedetten nyugtattam a tekintetemet a lassacskán lenyugvó nap fényébe vesző erdei tájon.

 

Fotó: dr.Ottó Anita


A visszatekintés fontos, hiszen a múltba révedve érthetjük meg igazán, honnan jöttünk és hová tartunk. A múlt megismerése magyarságom megélésének fontos részét képezi. Különösen akkor, ha egy olyan helyi sajátosságról van szó, mint egy félelmet nem ismerő csapatról, itt, az országunk eldugott kis szegletében, a Mecsek ölelő karjai közt.


Lassan beköszöntött a szürkület órája. A fák körvonalai is összefolytak már, míg végül leereszkedett az éjszaka. Minden, ami szemmel látható volt, a sötétség homályába veszett. Úgy, mint egykoron ők, akik az éjszaka leple alatt megtértek otthonaikba szerető családjukhoz. Ők, akiket a népnyelv csak úgy emlegetett, a mecseki láthatatlanok.

 

Szöveg és fotók: dr. Ottó Anita


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
hobo-bobo 2018.02.12. 15:24
Köszi szépen ezt a nagyon szép túrabeszámolót és a hozzá tartozó históriát, amit én eddig nem is ismertem.
Részletgazdag, hangulatos, szívet melengető írás.

Érdekes hogy 1921-ben is innen, a Mecsekből indult el egy másik, elkeseredett, ámde elszánt csapat a Mecsek szerb megszállói ellen , az Árpád-tetőről indított támadásukkal el is érték hogy legalább Pécs és Baranya nagy része magyar maradhasson.
Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
192021
22
232425
262728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...