MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2016.05.13. 10:00,   Szöveg: Vági Balázs,   Fotó: Katona Patrik, 123rf

Esztergomi Strázsa-hegyek

Ha valaki a Dorogot elkerülő 117-es főúton utazik, például Esztergom és Budapest között, útja jellegzetes és egyedülálló, a környezetüktől elszigeteltségük és növényzetük alapján egyaránt elütő dombok alatt vezet. A Kis- és Nagy-Strázsa-hegy Esztergom-Kertváros közelében emelkedik nem túlzottan nagy magasságba, hiszen előbbi teteje 233, míg az utóbbié 308 m-re magasodik a tenger szintje fölé. 

Fotó: Katona Patrik

Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) 

 

E „hegyek” különlegessége két tényezőnek köszönhető: egyrészt – különösen a déli lejtők – megmaradtak viszonylag kopárnak, így rajtuk olyan növénytársulásokat találunk, melyek a Pilisben ritkának számítanak, másrészt a terület évszázadokon át katonai lőtérként működött, így a civil bolygatástól mentesen, viszonylagos érintetlenségben őrizhette meg természeti értékeit. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy a két Strázsa (a Pilis és a Visegrádi-hegység vonulatának legnyugatibb tagjaiként) soha nem integrálódott az említett hegységek szövevényes túraútvonal-hálózatába, és ezért még a rutinos pilisi kirándulók előtt is sokszor ismeretlenek.

Amikor a katonai hasznosítás véget ért, a két kopár hegy fokozottan védett területté vált. Ma a Duna–Ipoly Nemzeti Park részét képezik, ami a fokozott védettség megőrzése mellett számos módon biztosítja, hogy bárki megismerkedhessen a hegyek értékeivel. A Kis-Strázsa-hegy lábánál áll a Kökörcsin Erdei Iskola épülete, melynek emeletén állandó kiállítás mutatja be a környező területek értékeit, a kisebb hegyen pedig egy 1200 m hosszú körtanösvény kanyarog, melyen végigsétálva testközelből ismerhetjük meg különleges élővilágát.

 

Fotó: Katona Patrik

Tavaszi hérics (Adonis vernalis)


A tetőn kilátótorony áll, ahonnan a hegyecske elszigetelt elhelyezkedése miatt pompás panoráma tárul elénk. Gyönyörködhetünk a Dorogi-medencében és a Gerecse vonulatában, Esztergom és a Duna túlpartján a Helembai-hegység látképében, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység masszív tömbjében. A kilátó és a bemutató kiállítás látogatása előzetes bejelentkezéshez kötött (bővebb információ a nemzeti park honlapján), a tanösvényt azonban bármikor, bejelentkezés nélkül is végigjárhatjuk.


Biológusként olyan szerencsés lehetek, hogy többször bejártam mindkét hegyet és azok szűkebb környezetét. Számomra a Strázsa-hegyek legfőbb értéke, hogy egészen kis területen belül rendkívül eltérő, ugyanakkor viszonylag háborítatlan és fajgazdag életközösségeket találunk, melyek ritkán lelhetők fel egymás közvetlen közelében. Az erdei iskola mellett fekvő tavacskában gazdag vízi életközösség él nagyszámú, vízhez kötődő gerinctelennel, például szitakötőkkel és lárváikkal, vízi bogarakkal és poloskákkal. Sok kétéltű- és hüllőfaj is megtalálható itt, így a zöld levelibéka (Hyla arborea), a pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) vagy a vízisikló (Natrix natrix). A különféle élőhelyek közelségének jelentőségét jól szemlélteti, hogy a nappal a mészkőhegyek védett barlangjaiban pihenő denevérek alkonyatkor és éjjel előszeretettel járnak le vadászni a tóhoz, hogy a víz fölött rajzó szúnyog- és árvaszúnyogfelhőkből lakmározzanak.

 

Fotó: Katona Patrik
Zöld gyík (Lacerta viridis)


A hegyek déli lejtőit és csúcsát borítják a legértékesebb élőhelyek, a mészkősziklagyepek. Ezeket leginkább kora tavasszal, március–áprilisban érdemes felkeresni, hiszen nem mindennapi virágpompával találkozhatunk rajtuk. Legelőször a szürkés szőrbundába burkolózó, pasztellszínű kökörcsinek virítanak ki, melyeknek a Strázsa-hegyen két faja fordul elő: a robusztusabb, álló virágserlegű, kékeslila leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), valamint a bókoló virágú, karcsúbb és lilásfekete színű fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. nigricans). A sziklák között a törpe nőszirom (Iris pumila) először lapos, kihegyesedő levelei bújnak elő hagymájukból (ha a nagyobb termetű íriszek levelét kardhoz hasonlítjuk, az övék legfeljebb bugylibicska pengéjére emlékeztet).

 

Fotó: Katona Patrik

Törpe nőszirom (Iris pumila)


Nem sokkal később követik őket az arányaikban hatalmas, kétoldali szimmetriát mutató virágok, melyek között éppúgy találunk lilákat, mint élénkebb vagy halovány sárgákat. Valamivel később kezdenek virítani a tavaszi héricsek (Adonis vernalis) pompás „napkorongjai”. Sötétzöld, kaporlevélszerű hajtásaik csodálatos kontrasztot adnak a fényes sárga fészekvirágzatokhoz, amelyek szinte elborítják ilyenkor a nyíltabb helyeket. E korai virágok korán kelő megporzókat vonzanak, melyek között nagy arányban láthatjuk a barna bundás, gömbölyded, hosszú ormányú pöszörlegyeket (Bombyliidae), valamint a szintén gazdagon szőrözött, feltűnő sárga vagy narancsszínű csíkokat viselő poszméheket (Bombus spp.). A meleg bundának nagy jelentősége van, hiszen a repülés fáradságos és energiaigényes művelet, és szőrzetük segítségével e kora tavasszal is röpképes megporzók hűvösebb időben is megőrizhetik a repüléshez szükséges testhőmérsékletüket.

 

Fotó: Katona Patrik

Pöszörlégy (Bombyliidae)


Később, májusban másféle vadvirágok nyílnak, melyek némelyike furcsa „trükköket” használ a megporzók odacsábítására. A kosborfélék vagy közismert nevükön orchideák családjából (Orchidaceae) megtalálhatjuk itt a látványos sömörös kosbort (Orchis ustulata), melynek legfeltűnőbb virágleplét, a fehér mézajkat bárányhimlőre emlékeztető bíbor pettyek borítják, de ugyancsak fellelhető a méhbangó (Ophrys apifera) is, amelynek mézajka nőstény méhre vagy darázsra emlékeztet, és ahhoz hasonló illatot is áraszt. Az elcsábított hím rovar párzási kísérlet közben végzi el a beporzását. A megporzókra leleményes vadászok lesnek a növények és a kövek között, például a szaggatott mozgású, kiváló látással rendelkező ugrópókok, a nyár végére teljesen kifejlődő imádkozó sáskák (Mantis religiosa), valamint legnagyobb egyenesszárnyúnk, a szűznemzéssel szaporodó fűrészlábú szöcske (Saga pedo). A sziklarepedések között higanycseppként cikázó, tarka fali gyíkok (Podarcis muralis) pedig mindenféle kisebb ízeltlábút örömmel fogyasztanak.

 

Fotó: 123rf

Sömörös kosbort (Orchis ustulata)


A sziklagyepek és lejtősztyeppek aljában galagonyás bozót terjeszkedik. E tövises bokrokkal tagolt, kicsinyített „szavanna” a legkiválóbb élőhelyet biztosítja a nagy termetű zöld gyíkoknak (Lacerta viridis). Május folyamán a legaktívabbak, hiszen ekkora esik párzási időszakuk. A hímek torka ragyogó égszínkékre vált, ami messziről virít a bokrok sűrűjében, de egyszínű, fűzöld testük is elég feltűnő látvány, főként amikor a növényzet sárgára aszalódik a forró nyár során. A nőstények hosszanti csíkos vagy foltozott, szürkével, barnával tarkázott ruhája sokkal inkább a rejtőzködést szolgálja, miként az egyszínű barna fiataloké is. A galagonyabokrok közé a tiszteletet parancsoló óriás keresztespókok (Araneus grossus) feszítik ki hálóikat. E főként Dél-Európában honos faj nőstényei akár 25 mm hosszúra is megnőnek, és hatalmas kerekhálót készítenek.

 

Fotó: Katona Patrik

Zöld gyík (Lacerta viridis)


Őszre e nyílt helyeken mindenfelé felbukkannak az őszi kikericsek (Colchicum autumnale) törékeny, halványlila virágai (a hosszú, szalagforma levelek tavasszal bújnak elő a hagymából), közöttük pedig, ha szerencsénk van, láthatjuk a bikapók (Eresus cinnaberinus) 4 fekete pettyes, piros utótestű, nagy sietségben lévő hímjét, miközben a nagyobb termetű, egyszínű fekete nőstény alig hagyja el védett, földi üregét. Ha az ősz eleje csapadékos, tömegével bukkannak fel itt a különböző kalaposgombák, többek között csiperkefajok (Agaricus spp.). A Strázsa-hegyek északi oldalát tölgyesek borítják, melyek a legtöbb kirándulónak ismerősebbek, illetve a Pilisre is sokkal jellemzőbbek. Összességében a hegyek olyan élőhelyegyüttest jelentenek, ahol kis területen belül sokféle faj fordul elő, tehát rendkívül nagy a biodiverzitás.

 

Fotó: Katona Patrik

Ugrópók (Marpissa muscosa)


Ha valaki kedvet kapna e csodálatos hegyek felfedezésére, gépkocsival a 117-es főútról az esztergomi Suzuki-gyár felé kell lekanyarodnia, majd rögtön utána jobbra fordulva, murvázott úton jut el az erdei iskola parkolójába. Autóbusszal Esztergom-Kertváros Laktanya megállónál kell leszállnunk. A kis-strázsa-hegyi tanösvény önmagában is tartalmas látnivalót kínál, különösen, ha az erdei iskola kiállítását is megnézzük. Sajnos hosszabb túrára csak úgy „fűzhetjük föl” e helyeket, ha több kilométeren át jelzetlen utakon közlekedünk; ebben az esetben Kesztölc környékén fogunk kilyukadni. Ennek ellenére minden kirándulót, természetjárót biztatnék ennek az egyedülálló természeti értéknek az alaposabb bejárására.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2013. áprilisi számában.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Szent István bölcsője - az esztergomi vár

Egynapos kaland - biciklivel a Dunakanyarban





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
151617
18
192021
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...