Európa Amazonasának Napja

A WWF és partner civil szervezetei változatos eseményekkel ünnepelték „Európa Amazonasának Napját” július 13-án a Duna, a Dráva és a Mura mellett.

Szerző:
wwf.hu
Fotó:
Rudolf Getel
wwf Magyarország
2014. július 19.

A WWF és partner civil szervezetei változatos eseményekkel ünnepelték „Európa Amazonasának Napját” július 13-án a Duna, a Dráva és a Mura mellett.

A Nagy Ugrás programhoz csatlakozva százak ugrottak egyszerre a folyókba, valamint vízitúrák és kulturális események kísérték az emléknapot, melynek során Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában voltak rendezvények.

A Nagy Ugrás napján szerte Európában vidám vízparti programokat rendeznek, amivel arra hívják fel a figyelmet, hogy az élővizek a mesterséges csatornákkal ellentétben nemcsak hajóközlekedésre és áram előállítására szolgálnak, hanem a természeti értékek megóvása is fontos szempont. Az Európa Amazonasának is nevezett Dráva, valamint Mura és Duna menti helyszínek másodszor csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy figyelmeztessenek a folyók védelmének fontosságára, a vizesélőhelyek magas ökológiai értékére.

 


 

A Szlovéniát és Ausztriát átszelő Mura a leendő, öt országot átszövő Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum nyugati kapuja. Az Alpokból érkező folyó Szlovéniába érve megszelídül, de még vannak alig szabályozott szakaszai. A partján lévő természeti értékek az EU Natura 2000 hálózatát gazdagítják. Európa Amazonasának napján a szervezők a Mura menti ártéri erdőkben vezettek túrákat, majd a folyó mindkét partján megtartották a Nagy Ugrást.

Arno Mohl, a program vezetője, a WWF Ausztria munkatársa kijelentette: „Meg vagyok győződve róla, hogy a Mura, a Dráva és a Duna közös ökológiai kincseiben megvan az a hatalmas potenciál, hogy az öt ország közötti egységet fenntartó kötelék legyen. A folyók hosszú távú védelme megköveteli a széles helyi támogatottságot és mind az öt ország lakosainak részvételét.”
 

Stojan Habjanic, aki már évek óta dolgozik a Mura védelméért, és részt vett az esemény szervezésében, hozzátette: „Határozottan ellenezzük új duzzasztógátak építését, és mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük a szabadon folyó Murát, amely otthont ad több mint 50 veszélyeztetett halfajnak.”

Magyarországon kenutúrára hívta meg egy internetes játék győzteseit a WWF Magyarország a Duna-Dráva Nemzeti Parkba. Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője elmondta: „A játékon résztvevőktől rengeteg jó választ kaptunk a kérdéseinkre. Boldogan ajánlottuk fel a győzteseknek a természet igazi vadonjába vezető pihentető, de ugyanakkor izgalmas túrát. A kenutúra a legjobb módja, hogy felfedezzük a védett folyópartokon lévő természeti értékeinket.” A vízitúra helyszíne Gemenc volt, ahol a Vén-Duna mellékágat néhány éve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság helyreállította, és ennek köszönhetően mára elégséges vízutánpótlás érkezik ebbe a mellékágba a Dunából. „A rétisasok és fekete gólyák számára otthont adó ártéri erdők, és a vizet biztosító mellékágak megőrzése és helyreállítása kiemelkedően fontos feladat. A bioszféra rezervátum akkor lesz teljes értékű, ha valamennyi kapcsolódó országban lesznek a természeti állapotokat helyreállító programok.” - tette hozzá.

 


 

A szerbiai Zsomborban a folyó szerelmesei a Velki Bački nevű csatornánál ugrottak a Dunába. Sajnos Szerbiában a Száva 2014. májusi áradása demonstrálta, hogy a folyók milyen pusztító erőt képesek kifejteni, különösen, ha túl szűk gátak közé szorítják őket. Európa Amazonasának Napján a Nagy Ugrás résztvevői a helyi civil szervezetekkel és a városvezetés képviselőivel együtt, egyperces csenddel emlékeztek az áradások áldozataira. Duska Dimovic a WWF Duna-Kárpátok Irodájának belgrádi vezetője hozzáfűzte: ”Mélységesen elszomorítanak bennünket az elvesztett emberéletek és otthonok, amit a tavaszi rettenetes áradások okoztak. Fontos, hogy a jövőben védekezzünk, és természetes megoldást találjunk az áradások okozta hasonló szörnyűségek ellen. A Mura, Dráva, és Duna menti területek természetes ártereinek kapacitását visszaállítva képesek lennénk az árvizek egy részének visszatartására, ami megvédené az embereket, miközben a természet és a helyi gazdaság is élvezné az előnyöket.”
 

Horvátországban a Dráva partján, Križnica közelében néhány száz ember csatlakozott a Nagy Ugráshoz. A lelkes résztvevők egy információs állomáson gyülekeztek, hogy részt vehessenek a színes programokon. Az élő folyót különböző játékok segítségével ismerhették meg kicsik és nagyok egyaránt. Egy évvel ezelőtti EU csatlakozásával Horvátország folyói csatlakoztak a közös európai természeti értékek hálózatához a Natura 2000 program keretében. Emiatt is fontos, hogy a folyók menti élőhelyek állapota ne romoljon. Irma Popovic a WWF Zágrábi irodájától így foglalta össze az eseményeket: „Az első Európa Amazonasa Nap Légrádban volt, a másodikat pedig Križnicaban tartottuk. Most több hatóságot, civil szervezetet, és helyi érdekeltet hívtunk meg, hogy csatlakozzanak a WWF-hez, és a programok megszervezésével együtt ünnepeljük a bioszféra rezervátumot, ezt a figyelemreméltó természeti és kulturális területet. ”
 

„Európa Amazonasának Napja” a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum megálmodójának, Martin Schneider-Jacoby-nak állít emléket, aki úttörője volt az országhatárokon átnyúló természetvédelmi terület megalapításának.

Cikkajánló