Evezéssel és szurdoktúrával gyűrheted le a kánikulát Stájerországban

Eleged van a kánikulából? Már a tengerpart sem frissít fel? Vagy egyszerűen megszólalt aktivitásigényed csengője - elég a napozóágyból, mozdulj meg, mozdulj ki, keress magadnak egy helyszínt, ahol nem dől rólad a verejték, ha meg akarod dolgoztatni az izmaidat! Észak-Stájerország hűs szellőt ígérő hegyvidéke pont jó helynek igérkezik.

Szerző:
Somogyvári D. György
Fotó:
Somogyvári D. György
2015. augusztus 12.

Eleged van a kánikulából? Már a tengerpart sem frissít fel? Vagy egyszerűen megszólalt aktivitásigényed csengője - elég a napozóágyból, mozdulj meg, mozdulj ki, keress magadnak egy helyszínt, ahol nem dől rólad a verejték, ha meg akarod dolgoztatni az izmaidat! Észak-Stájerország hűs szellőt ígérő hegyvidéke pont jó helynek igérkezik.

Mivel a tettek emberei vagyunk, nem beszélünk a levegőbe, s nekivágunk az árnyat ígérő Gesäuse Nemzeti Park felfedezésének. Irány Palfau környéke, a már-már hazaiként számon tartott Salza folyóval. Mindössze 425 km, alig több mint 4 óra száguldás a kisbusszal, miért ne?

 

Fotó: Christoph Sammer


A nyűglődés és a homlokpára egy csapásra elpárolog a mürzzuschlagi elágazónál, ahol északnyugat felé fordulunk, 1500-2000 méteres hegyoldalak közé. A szundiból felébredt síőrültek felajzva mutogatják a télen meghódított pályák e pillanatban alpesi tehenekkel pöttyözött, mélyzöldben napfürdőző lejtőit.

Szállást Sankt Gallenben sikerült szerezni, mintegy húsz kilométerrel nyugatra Palfautól. Házigazdánk Stájerország specialitásával, egyfajta vörös snapsszal, a havasi cirbolyafenyő pálinkában áztatott forgácsából nyert „zirbennel” koccint velünk.

Türkiz vizek habjait hasítva

Amiről még odahaza, az aszfaltlágyító melegben álmodoztunk, az a „white water” raftozás volt. Kicsit tartva tőle, kicsit túlizgulva. Hamisítatlan alpesi mackófiguraként a szakállas Klaus üdvözöli kis csoportunkat a Rafting Camp Palfau (RCP) felszereléssel zsúfolt hangárában. A táborhelyet a helyiek Platzerl néven ismerik. Ideális kiindulópont nem csupán a hagyományos „white water” evezéshez, de kenuval, kajakkal, sőt, a napjainkban divatossá vált SUP, vagyis állva evezős szörfdeszkával is nekivághatsz a kalandnak. Az RCP családi vállalkozás, Klaus édesapja, „Dernaz” Ignaz alapította elsőként Európában.
 



Gyors átöltözés neoprénruhába és -cipőbe, könnyű sisakot és mentőmellényt kapunk, s fel sem ocsúdunk, máris mikrobuszban ülünk a Salza felső folyása felé tartva. A „vad stíriai Alpok” déli nyúlványán, a Hochkar oldalában kígyózik az út, s mélyen alattunk olykor felbukkan a sziklaszoros kövein bukdácsoló „célfolyó”. A kiindulási ponton Gudrun, Klaus élete párja vár ránk két gumirafttal: az egyik hatszemélyes, míg a másik, a „mini” változat, háromnak ad helyet. Rövid biztonsági és technikai eligazítás után kísérőnk ismerteti az útvonalat. A 15 kilométer hallatán meg sem rebben a szemünk, ám arra, hogy egy régi híd lábáról le kell vetni magunkat a gleccser-hőmérsékletű vízbe, nos, erre már nyelünk egyet. Klaus viszi a lányokat a nagyobb hajóban, mi pedig, fiúk, kapjuk a minit.

Néhány „útkereső” kacsafigura és akaratlan, 360 fokos ringlispílmutatvány után nagyjából úrrá leszünk a kölyökkutyaként szertelenkedő járműveken. Tekintetünket mereven előreszegezve szuggeráljuk az első, rohamosan felénk száguldó zuhogót. A manőver majdnem tökéletesre sikerül (az előttünk haladó Klaus-féle társaság nyomvonalát lekoppintva), ám a kritikus pillanatban egy hamiskásan mosolygó gömbsziklán gellert kapunk, s az előttem ülő kollégát csak a folyó manócskái mentik meg a fürdéstől… Klaus hátraküld egy „thumbs-upot”, s ezzel átesünk a holtponton. Innentől kezdve kétórás, folyamatos örömködés az út, zúgó után zúgó leküzdve, kipipálva, s ami fő, a borulást mindkét hajó részéről „megúszva”. Mire az egykori híd fennmaradt lábához érünk, már csupán akkor körhintázunk a rafttal, ha valóban szándékunkban áll.

A hídláb tetejéről deszkapalló nyúlik a víztükör fölé, innét ugranak a raftosok halált megvető bátorsággal a kimélyült medrű folyóba. A magasság 4,5 méter, ami fölülről nézve kétszer akkorának látszik. Ez egyfajta beavatási szertartás, kihagyhatatlan annak, aki vadvízi babérokra vágyik. Mondanom sem kell, némi térdremegéssel, de mindegyikünk leveti magát a száguldó folyóba. A túra leginkább próbára tévő része mégis a befejezés, a gumicsónakok felcipelésére az ötven méter magas rézsűfalon, a várakozó kombihoz, köldökig lógó nyelvekkel.

 


Mindenért kárpótol viszont Ignaz papa vendégszeretete, amellyel átinvitál bennünket a családi fészekbe, az ötszáz éves parasztkúriából kialakított, rusztikus hangulatú Moarhof tanyára, ahol mivel mással, mint a megkerülhetetlen cirbolyalikőrrel gratulál sikeres lapátolásunkhoz. Legnépszerűbb gyülekezési pont az udvarban a világ legszellemesebb ökojégszekrénye, egy kútkávához hasonló betonteknő, amelyben a rekeszekben álló sörös- és gyümölcslépalackokat a folyamatosan csordogáló gleccservíz hűti.

Vízesések fátylait kerülgetve

Másnap bakancsot húzunk, magasabbra törünk. Célpont a Gesäuse NP-hoz tartozó Eisenwurzen Naturpark egyik csodája, a Wasserloch-szurdok. A kiindulópont az előző napon elhíresült ugrópalánk fölött lévő függőhíd, helyesebben a hídfőnél lévő Arena Salza látogatóközpont. A bizsergetően izgő-mozgó híd közepére érve a jutalom a tökéletes Salza-panoráma. Alattunk vízbe hullott virágszirmokként sodródnak tova a kajakok és a gumicsónakok a fehérre borzolt vízen. Rövid part menti bukdácsolás után érjük el a szurdokot, amelyben többnyire fakorlátokkal, kosárlabdázókra méretezett falépcsőkkel felszerelt zergeút vezet fölfelé. Ne rohanj az elején, takarékoskodj az erőddel, máskülönben odafönt nem csak a kilátást minősíted lélegzet(el)állítónak.

 



Az első vízesés rögvest felfedi magát, még mielőtt megpillantanád - porlasztott vízcseppekkel árasztja el az arcod. Ez 22 méter magasból zubog alá, kezdetnek máris impozáns, bár a negyedik a legmagasabb, a maga 39 méterével. Csúcsformában lévő vezetőnk szerint a szintkülönbség „mindössze” 300 méter, ami inkább 3000-nek tűnik, mire a csúcsra érünk. A panoráma olyan, mint egy vitorlázórepülőről!

 

 

A kilátópont alatt gubbaszt egy apró menedékkunyhó, melynek teraszáról le lehet pillantani a barlang szájába, ahonnét a patak ered, 810 méter magasságból. A kürtőben 50 méter mély a víz, amely szifonba megy át, a környék megszállott barlangbúvárainak gyönyörűségére. Visszatérve, a függőhíddal szemben lévő Wasserlochschenke vendégházból kiáramló kulináris illatok ejtik csapdába farkasétvágyú csapatunkat.

Herbert és a barlangi anyóka

A következő nap fénypontja a Gamsban lévő UNESCO Global Geopark, amely néhány óra alatt még azokat is megtanítja mindarra, amit a geológiáról tudni illik, akik eddig a teológiával tévesztették össze ezt a tudományt. S ez, a mi esetünkben a helyi geológusunk, Herbert érdeme. Meglepően változatos élményekkel telik a délelőtt. Rövid, de annál velősebb múzeumlátogatás után kilátogatunk az Enns folyó sóderpartjára színes köveket szedni, amelyeket a kőfaragó műhelyben megtisztítunk, felszeletelünk, s miután megcsodáljuk a belsejükben elrejtett fantasztikus rajzolatokat, a lapocskákat nyakba akasztható amulettekké csiszoljuk.

 



A tanösvény a Nothklamm-szurdokban csordogáló Gambach medrét követi, s negyvenvalahány állomásból áll. Az ember 250 millió év „geotörténelmén” sétál végig egy kilométer hosszan, 80 méteres szintemelkedéssel, romantikus, fából ácsolt függőjáratokon és karzatokon a türkizzölden zubogó víz fölött. Herbert a földtani ismeretek tárházának bizonyul - emészthető formában. A gyalogtúra végén jő az ékszer, a Klaus-barlang. A bejáratnál lévő fabódéból mesebeli anyóka kukkant ki. Ő Anna, a gondnok, aki mindennap, ha fúj, ha szakad, felgyalogol az ösvényen, hogy őrizze a barlang „száját”.

A fejlámpák fényében millió kristály és cseppkőnyúlvány csillog-villog. Ez az egyetlen mészkőlabirintus Európában, amelyben ún. óriás gipszkristályok láthatók! Három részből áll: az Elysium, a Főterem és a Kaiser „szalonból”. Közöttük keskeny, kanyargós, néha lépcsős járatok vezetnek vissza Anna anyó bázisához, ahol - búcsúzóul - faragott faasztalon hihetetlenül keserű, erjesztett gyógyital vár a vállalkozóbb szelleműekre.

 

 

Kihagyhatatlan látnivalók

Kép

 

Az admonti apátságban meglátogathatod a világ legnagyobb kolostori könyvtárát. 70 000 kötet, 1400 kézirat, 900 első kiadású, 16. századbeli könyv böngészhető az 1776-ban befejezett, lenyűgöző belterű épületszárnyban. A HochQuellenWasser (Hegyi Források) múzeuma Wildaplenben teljesen megváltoztatja elképzeléseidet az ivóvízről! Hihetetlenül hangozik, de a stíriai Alpok 16 forrása, összesen 330 km-es csőhálózattal, erről a vidékről látja el Bécset adalékoktól mentes, kristálytiszta ivóvízzel. A víz egyetlen pumpaállomás segítsége nélkül, a gravitáció segítségével jut el a fővárosba, vízvezetékeken (aquaeductusokon) és 28 gyűjtőmedencén keresztül. Wildaplen közelében egy 90 méteres alagút vezet a föld gyomrába, ahol saját szemeddel láthatod a Kläffer-forrás sötétben száguldó, alpesi vízáramlatát.

 

 

 

Élménycentrum az Enns folyó völgyében

Látogasd meg a Gesäuse Nemzeti Park kutatóközpontját az Enns folyó partján! Érdemes. A Gesäuse Ausztria legfiatalabb nemzeti parkja, s egyben a harmadik legnagyobb. A neve zúgást jelent, amit az Enns közelsége magyaráz. A park valójában gyönyörű, családbarát gyermekparadicsom, ökolabirintussal. A felnőttek, némi lelkiismeret-furdalással egyetemben, országuk „ökológiai lábnyomának” méretével is szembesülhetnek.

 

 

 

Kalandvadász

Kép

 

Ha maradt felesleges energiád, kiélheted a Palfau Rafting Camptől 10 percnyi sétára lévő kalandparkban, ahol az íjászat (Bogensport) nem csupán céltáblára leadott lövésekből áll, de részt vehetsz 1-2,5 km-es erdei „vadászaton” is! Próbára teheted ügyességedet (és tériszonyodat, ha van) a Kötélpályakertben (Hochseilgarten), melynek legizgalmasabb része a kilenc méteres magasságból induló „Flying Fox”-kötélrendszer. A jelszó: „Ich habe es geschafft!” (Ezzel is megbirkóztam!)

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2014. júliusi számában.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Dráva is lehet kedvencvízitúracélpont

Extra túratippek bevállalósoknak

 

 

 


 

Cikkajánló