Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. január 17.

Évkezdő tekergő a Kőszegi-hegységben

Igazán kellemes év eleji bemelegítésre vártak bennünket a Gesztenyekék Egyesület lelkes tagjai január második szombatján. A Kőszegi-hegység népszerű tájain is jártunk, de kevésbé ismert részekre is elvezettek bennünket. 

A rövid távra (15 km) és a várható kellemes téli időre való tekintettel pici lányom és feleségem is velem tartott, és - két öcsémen kívül - kollégám is csatlakozott hozzánk. Így hát hatan vágtunk neki a tekergésnek, ami nemcsak vonalvezetésében, de kategóriájában is különleges. Majdnem körtúra - de csak majdnem: kőszegi rajt (a Jurisics-várból), és kőszegi érkezés - de az már fent, a Kálvária-templomnál lesz. A két pont között csak kb. másfél kilométer van, így hát - miután mindenki kiszállt a rajtnál - ketten leparkoltuk a kocsikat a cél közelében, közben a többiek beneveztek bennünket is, és a várhoz érkezvén már neki is foghattunk az első métereknek.

 

 

A városból kivezető szakasz nem más, mint az Országos Kéktúra (OKT). Bájosan kicsi, régi (időnként sajnos leromlott állapotú) házikók között haladunk, majd elérkezünk a koronaőrző bunkerhez. Nincs most nyitva, és az elektronikus információs táblát is ismerjük már mindannyian, így hát máris a Kálvária első stációjához érkezünk. Itt válunk el a Kéktől: nem kanyarodunk fel rajta balra - ott majd leérkezni fogunk, pár óra múlva… Helyette áttérünk a zöld sávra (és sárga Alpannonia jelzésre), ami a kőszegi Csónakázó-tó közelében visz. Nem a partján, de azért a téli fák között így is láthatjuk a jegét - és néhány rajta korcsolyázót.

 

 

Aztán a „Málnácska csapat” (ahogy lányom elnevezett minket) elhagyja az utolsó házakat is, és a zöld emelkedni kezd. Szerényen, lassan, kellemesen - nem hiába kapta a derék kőszegi polgároktól már réges-régen az Andalgó nevet. Padok és információs táblák mellett haladunk el, pici lányom örömére: minden érdekli, kérdések özönlenek. Többek között a Gyöngyös patakról, ami mellett andalgunk éppen: miért írnak itt éppen a „víz erejéről”? Mutatjuk neki a volt posztógyár hatalmas, üresen kongó épületeit, kéményét, mesélünk a múltról - és közben haladunk is előre.

 

 

Nem kell sok, hogy elérkezzünk egy hármas elágazáshoz: jobbra, tényleg csak pár lépésre itt az osztrák határ: arra halad tovább a sárga Alpannonia. Egyenesen előre a Hétforrás felé menne a zöld - mi azonban balra lekanyarodunk. Ez a „lekanyarodás” felfelé, emelkedőn történik: jelzetlen szakaszra, amit most egy kihelyezett nagy nyíl mutat, hála a rendezőknek. Az emelkedő egyre csak erősebb lesz, a kavicsos utat most hó borítja, és kezdjük érezni a szelet is. Hátratekintve azonban a kilátás mindenért kárpótol: teljes panoráma tárul elénk az osztrák hegyek felé. És hála a remek, tiszta időnek, nagyon messzire, az Alpok távoli nyúlványaira is rálátunk, érdemes gyönyörködni, fotózni.

 

 

Sokat állni azonban nem, mert a hőmérséklet ezt nem engedi, és jobb haladni, mozogni. Fák közé érünk újra, lejtős kicsit, és hamar előttünk az első ellenőrző pont. Négy-ötféle müzliszelet közül választhatunk; kislányom hármat is tesztel, és mind ízlik neki. Az energia jól is jön: emelkedő, megint. Ez itt újra az OKT, azon folytatjuk utunk a Pintér-tetőig. Közben oda-vissza előzgetünk egy jókedélyű társaságot, akik a szent keresztségben a „Medve csapat” nevet nyerik el.

 

Ismerősökkel is találkozunk, beszélgetünk - észre se vesszük különösebben a folyamatos emelkedőt. Igaz: a kék erős balra térését se. Huh, szégyen, hányadszor vagyok itt, és nem mentség, hogy nem én vezetem éppen a csapatot. Igaz, az út trükkös, a letérő pláne - az előttünk haladók is mind erre mentek. Szerencsére tényleg csak pár méter, és visszatérünk. Letaposott ösvényen… Aztán felérkezünk a tetőre, ahol kis pihenőt ígértem kislányomnak, de erős itt a szél - gyaníthatóan a tavalyi tarvágás miatt is. Így hát pár fotó után gyorsan továbbállunk, és majd csak kicsit később, az aszfaltút előtt kerül elő szendvics és gyümölcspüré. Ezt az utat csak metszenünk kell: a szemközti oldalon, az árok után indul fel a kék háromszög jelzés. Ez a partoldal azonban igen vicces így jéggé taposva: lányom szerint legalábbis mindenképpen. Igazán jól szórakozik, miközben többedik próbálkozására is visszacsúszik. Szerencsére a fent említett „Medve csapat” éppen előttünk kelt át, botjaik is vannak, és vidám hangulatban oldjuk meg együtt a nagy feladatot, mindenki örömére.

 

 

Pár méter, és különleges szikla mellett megyünk el. Ez itt bizony az ördög tányérja! Legalábbis a neve: Ördögtányér-szikla - a valóságban leginkább madáritató lehet. Idén ez a túra fő motívuma - meg kell hát nézni, közelről is. Fotó, szusszanás, és megyünk tovább. Pompás, lenyűgöző szakasz ez egész évben, de most - egyre magasabban haladva - egészen káprázatossá válik előttünk a táj. A hó vastagabb, talán még fehérebb is; a faágakon is ott csücsül, szemet gyönyörködtetően.

 

 

Az ösvény szűk, a kanyarok rejtelmesek és beláthatatlanok, a fák óriásiak. Hát még a Fatalin-bükkök! Közel háromszáz éves matuzsálemek (ún. „hagyásfák”); dacolva az elemekkel és az idővel. És micsoda vastag a törzsük! Naná, hogy ki kell próbálni: hányan is érjük vajon körbe? Újabb remek móka, és lehet kicsit lazítani, fotózni, pihenni.

 

 

Aztán máris itt a kék kör, most csak metsszük a jól ismert szakaszt, ami a Kincs-pihenőtől a Hétforráshoz tart. Mi megyünk felfelé, tovább a háromszögön, és már tényleg nincs messze a mai nap csúcspontja, a távunk fele, a második ellenőrző pont, ahol ellátás is vár: itt az Óház-tető.

 

 

Az egykori Ó-vár helyén, 609 méter magasságban épült kilátó pompás panorámája egészen lenyűgöző, sokadszor is. Ma talán még inkább, mert az ég rendkívül tiszta, igen messze elláthatunk. Előbb azonban megkapjuk mind a hatan az itinerünkre az igazolást, és elfogadjuk a barátságos invitálást az asztaloknál. Remek zsíros deszka vár: illatos lila hagymával - a friss kenyér pedig ropogósabb és lágyabb már nem is lehetne. Lám, amott meg forró tea kerül ki az üstből; vidáman pattog a tűz alatta. Előkerülnek a bögrék, kulacsok (műanyag pohár szerencsére itt sem dukál), és egy kis hűtés után kortyolhatjuk is a mennyei nedűt. Vidám, nevető emberek, jókedvű beszélgetések mindenfelé. Hát, a téli túrák varázsa itt sem hiányzik. Kicsi lányom elismerő pillantásokat és szavakat kap - hajjaj, mennyire sokat is jelentenek ezek! Aztán jöhet a már említett kilátás, és folytathatjuk utunkat, immár a zöld sávon, kilométereken keresztül, le a városba.

 

 

Az emelkedők legnagyobb része megvan már, most az ereszkedésen van a sor. Szerencsére nem meredek, a hó sem csúszik - így akár kiváló futópályának is tekinthetjük. Ha pedig így van, akkor: hajrá! Kislányom elöl, ők diktálják a tempót öcsémmel - hohó, alig győzzük követni őket! A fák itt is vastagon havasok, néhol fatörzseken ugrunk át, máshol lassítunk, ha lépcső következik egy-egy útkeresztezésnél. Gond nincs, a tempó továbbra is gyors, hamar megjön a következő ellenőrző pont, a Szabó-hegyi szalonnasütő és esőház. Újabb állatfigurás lyukasztó, kislányom már rutinosan nyomja, mehetünk is tovább! Leérkezünk az útra: nem pontosan a zöldön, de semmi gond, itt nem könnyű megtalálni, és nem is rövidítettünk, sőt… Közben pompás kilátás nyílik a házak felett a távoli Kálvária-dombra: az időnként előbukkanó nap fénye szépen megmutatja, hogy - bár már a városban vagyunk - a cél még kicsit odébb van.

 

 

Metsszük a szerpentint, megint egy óvatos lépcsős ereszkedés jön, majd a „szakadék”. Kanyargós, szűk, szinte vadregényes ösvény - sajnos, rövid szakasz, és máris itt a Hermina utca. Ez vezet ki a Szénsavas kúthoz, ahol a zöld balra felkanyarodik, egyenesen a Bechtold Központig. Itt is ellenőrző pont van, de önellenőrzésről van szó - a kérdésre könnyű a válasz, hamar végzünk. Elhaladunk a madárkórház mellett, és kiérkezvén a Festetich utcára, szép rálátás nyílik ismét a célra. Metsszük a Királyvölgyet, a büfénél felmegyünk a beton talpfákon (sic), és újabb jeges kihívás jön. Pár méter csak, az igaz, de nagyon oda kell figyelni minden lépésre. Sikerül, már látjuk a Szulejmán bástyaszerű építményét, újabb pompás kilátás. Előttünk-alattunk a város, pici lányom hamar megoldja a kirakó-játék feladatát is, és bevetjük magunkat a téli szőlősorok közé.

 

 

 

 

Aztán a két antennatorony, egy kis OKT megint, a végére is, és itt a Kálvária-templom, itt a cél. Brigi és kis csapata fogad, örülünk a találkozásnak, asztal köré telepedünk. Kislányom újabb gratulációkat kap - meg emléklapot, kitűzőt, és lám, meglepetés. Egy remek téli Kálvária-fotóval illusztrált könyvjelző-öröknaptár is dukál - nahát! Többfelé füst kanyarog: itt tea készül folyamatosan, amott meg friss főtt kolbászt osztanak. Mindenfelé falatozó, bögrét szorongató emberek, a hangulat kiváló; sok kipirult, elégedett arc mutatja a túra sikerét. Csoportkép, és elköszönünk - pár száz méter még hátravan, le a stációk mentén, a Kéken. Lent aztán kocsiba szállunk; naná, hogy muszáj a cukrászdát is érinteni Bozsokon, egy kis energiapótlás gyanánt. És mindenki tudja, hogy az év kezdése jövőre is itt kell, hogy legyen: egy kis tekergéssel.

 

 

 

 Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket! 

 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak, és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább