EVV kongresszus Tatán

Az Európai Népsport Szövetség (EVV) kongresszusnak adott helyet Tata, ahol a 18 tagszervezet közül 16 képviseltette magát 44 fővel.

Szerző:
Horváth Zoltán
termeszetbarat.hu
Fotó:
Horváth Zoltán
2013. október 16.

Az Európai Népsport Szövetség (EVV) kongresszusnak adott helyet Tata, ahol a 18 tagszervezet közül 16 képviseltette magát 44 fővel.

1999-ben már volt egy Világ Kongresszus Tatán. Azóta az IVV három Konföderációt hozott létre, egyet Amerika, egyet Ázsia és egyet Európa részére.


A küldöttek közgyűlésén 19 napirendet tárgyaltak meg és megválasztották az új elnökséget, valamint Uwe Kneibert német küldött személyében az EVV új elnökét is. Ifjabb Horváth Zoltán Bajról bekerült az ellenőrző bizottság tagjai közé is. Komárom-Esztergom megyének két mandátuma van az IVV-ben és most már az EVV-ben is, a másik mandátummal rendelkező megyei tag Horváth Zoltán magyarországi illetve megyei IVV/EVV elnök.

 

A küldötteket külön köszöntötte Robozné Schönfeld Zsuzsanna Tata alpolgármestere a kongresszuson, míg az egész találkozó megnyitóján Kaszál József tatai képviselő, akihez az idegenforgalom és sport is tartozik. Díszvendége volt a Kongresszusnak Thúróczy Lajos a Magyar Természetjáró Szövetség igen aktív, 88 éves tiszteletbeli elnöke, aki szintén köszöntötte a résztvevőket.

 

 

Az ifjúságot, a családokat, és a tagdíjat érintő kérdéseket valamint a következő évek kiemelt rendezvényeit tárgyalták meg a résztvevők. Maradt az országonkénti 100 eurós és a tagszervezetenkénti 10 eurós tagdíj, kiemelten kezelik az ifjúság és a családok bevonását, valamint az időseket, 2014-ben Németország (Hamburg), 2015-ben Svájc (Wintentour) rendezi a Kongresszust.

 

Kiemelt szerepet kapott a találkozón a 2014-es II. Europiade júniusi olaszországi négy napos rendezvénye.

A négy napos tatai programban több városnéző út, valamint gyalogos séta és túra szerepelt a Cseke-tó és az Öreg-tó körül. Nagy elismerést váltott ki az Öreg-tó körüli turista út új, esztétikus jelzés rendszere, mely fehér alapon, zöld teli körrel és az IVV /Nemzetközi Népsport Szövetség/ rövidítéssel jelent meg először a világon.

A Kongresszus szakmai előkészítésében és szakszerű levezénylésében óriási és sikeres munkát végzett ifjabb Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség IVV bizottságának vezetője.

 

A gyalogos túrát és a városnéző programot Horváthné Hörömpöli Éva a Tatai Atlétikai Club Nordic Walking szakágvezetője irányította.

Cikkajánló