Ez nem Photoshop, hanem egy jó nagy lúdcsalád

Méghozzá a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. A nyári ludaknál sima ügy az örökbefogadás.

Szerző:
Fertő-Hanság Nemzeti Park Facebook
MME
Fotó:
Fertő-Hanság Nemzeti Park / Facebook
2019. június 6.

Méghozzá a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. A nyári ludaknál sima ügy az örökbefogadás.

Ahogy a nemzetipark-igazgatóság írja a Facebook-oldalán: „A nyári ludaknál elterjedt a fióka-örökbefogadás. Egyes párok >>elhagyják<< fiókáikat, mások befogadnak szinte bármennyit. Így extrém nagy létszámú családok is megfigyelhetőek, mint ez is.”

 


Itthon nyári lúdból mintegy 2100-3300 pár fészkel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatai szerint. Sok évtizedig tilos volt vadászni, ennek és a sok évtizedes védelmi munkának köszönhetően az állománya igencsak megerősödött. A nevét onnan kapta, hogy a többi vadlúddal ellentétben Magyarországon nyáron, költési időben is találkozhatunk vele. Ősszel a hazai állomány mellé még érkeznek vadlúdcsapatok, és a tél beköszöntével együtt vonulnak délre, kisebb csoportjai azonban rendszeresen áttelelnek nálunk.


A nyári lúd korán kezdik a költést nádasokban, mocsarakban, gyakran már márciusban kotlik. Általában 5-6 tojása van, és az is előfordul, hogy több tojó ugyanabba az általában nádból épült, nagy fészekbe rakja le a tojásait. A kotlási idő 27-28 nap. A tojásokon csak a tojó ül, a fiókák vezetgetése és védelmezése viszont mindkét szülő feladata. Két hónap után a fiatalok már önállóak, nyár közepére a családok nagyobb csapatokba verődnek.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Lebuktak a vadászok a Csepel-szigeten

Lelőtték Dórit, a jeladós nyári ludat

50 ezer madárra számítanak a Tatai Vadlúd Sokadalmon

 

Cikkajánló