Fókuszban a gombák

A közeljövőben két, gombákkal kapcsolatos kiállítást láthatnak az érdeklődők a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjaiban.

Szerző:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó:
shutterstock.com
2014. szeptember 13.

A közeljövőben két, gombákkal kapcsolatos kiállítást láthatnak az érdeklődők a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjaiban.

Az első tárlat szeptember 1-jén Dévaványán, a Réhelyi Látogatóközpontban nyílt, s a „37 kép a gombák birodalmából” címet viseli. A felvételeket Rokolya Imre Kornél, orosházi amatőr természetfotós készítette.

Az ő neve bizonyára ismerősen cseng a természetkedvelők között, mivel korábban a térség növényvilágát bemutató fotóit már láthatták Szarvason, a Körösvölgyi Látogatóközpontban. Emellett a megye más településein is kiállították a természetfotóit. A mostani tárlaton a különleges hangulatú képek és a hozzájuk fűzött rövid ismertetők segítségével a különböző gombafajokkal ismerkedhetünk meg. A kiállítás szeptember végéig látogatható.

A másik tárlat október 1-jén nyílik a Körösvölgyi Látogatóközpontban. Ebben Baloghné Homonnai Mária amatőr természetfotós képein keresztül nyerhetünk bepillantást a gombák világába.

Még több hír a gombák rajongóinak
 

Cikkajánló