Források nyomában a főváros alatt

Új szemszögből fedeztük fel Budapest egyik legismertebb városrészét, s miközben lent és fent is bejártuk a Gellért-hegy környékét, számos izgalmas történetbe is belebotlottunk. Túra föld alatt és föld felett.

Szöveg:
Fotó:
2019. január 3.

Új szemszögből fedeztük fel Budapest egyik legismertebb városrészét, s miközben lent és fent is bejártuk a Gellért-hegy környékét, számos izgalmas történetbe is belebotlottunk. Túra föld alatt és föld felett.

A Gellért-hegy, tetején a Citadellával és a Szabadság-szoborral, előterében a Dunával: a klasszikus budapesti látkép, amelyet egyetlen hazánkba látogató külföldi turista sem mulaszt el. Akik itt élnek, és akik jól ismerik a fővárost azonban hajlamosak legyinteni, ha szóba kerül a Gellért-hegy, mondván, nekik a környék már semmi újat nem tud nyújtani. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.

Boszorkányok és csillagda a hegytetőn

A Duna fölé magasodó hegy már évszázadokkal ezelőtt is fontos viszonyítási pont volt az itt élők számára. El is nevezték azt, ki-ki a saját nyelvén, a törökök Gürsz Eliasnak, a németek Blocksbergnek, a magyarok pedig Pesti-hegynek, Kelen-hegynek, majd a 15. századtól Gellért-hegynek.

Volt idő, amikor a hegyet szőlők borították, ma már nehéz elképzelni, azonban ma is vannak még árulkodó jelek. Például a Gellért fürdő mögött egy Szent Vincét, a szőlősgazdák és a vincellérek védőszentjét ábrázoló szobor és a beszédes utcanevek - például Villányi, Somlói, Szüret, Vincellér. Talán a bornak is lehetett ahhoz köze, hogy a hegyet a 17. századtól a boszorkányok gyülekezőhelyének tartották. Ezt bizonyítja az is, hogy a magyarországi boszorkányperek leírásaiban gyakran találni utalást a Gellért-hegyi boszorkányokra. Csokonai Vitéz Mihály így ír erről: „Azzal tartja az együgyű nép, hogy a vén banyák éjszakánként megnyergelve az embereket a Szent Gellért hegyére járnak borsért.”

1777-ben a nagyszombati egyetemet Budára, majd Pestre költöztették. Az egyetem csillagászati obszervatóriuma kezdetben a királyi palota kupolájában működött, később azonban a Gellért-hegy tetején új csillagdát építettek, amelyet 1815-ben avattak fel az osztrák császár, az orosz cár és a porosz király jelenlétében. Az intézmény nemcsak fontos kutatások helyszíne volt, de a pontos idő meghatározásában is nagy szerepet kapott, harangjához igazították ugyanis a város összes óráját, a toronyóráktól kezdve a zsebórákig. A csillagvizsgáló 1849-ig működött - a szabadságharcban súlyos károkat szenvedett. Pár évvel később a romjai helyén épült fel a Citadella.

Évszázadok óta fürdőznek a hegy lábánál

A mai Buda területén már az Árpád-korban is működött meleg vizes fürdő. Felhévíz és Alhévíz középkori települése is a meleg forrásokról kapta a nevét. Luxemburgi Zsigmond, aki állítólag reumában szenvedett, különösen sokat tett a fürdők felvirágoztatásáért.

A Gellért-hegy lábánál feltörő meleg vizes forrásokat is régtől fogva ismerték. II. András kórházat hozott létre a forrásnál, a török uralom idején pedig Acsik ilidzsa néven működött itt egy fürdő, később a hely gyógyító iszapja miatt Sárosfürdő néven vált ismertté, és vizét legalább nyolcféle betegség ellen tartották hatásosnak. Az 1830-as években a fürdőhelyiségek mellett már lakószobák is voltak a pajtára hasonlító, egyszerű épületben, amelyet azonban 1894-ben az épülő Ferenc József híd (mai Szabadság híd) miatt lebontottak.

A Gellért Gyógyszálló és Fürdő építését 1911-ben kezdték meg, az építkezés azonban a világháború miatt elhúzódott.

A Gellért végül 1918-ban, éppen 100 éve nyitotta meg kapuit. A kor egyik legkorszerűbb fürdőkomplexumának tartották, amely naponta 3500 fürdőzőt tudott kiszolgálni.

Három fürdőt köt össze az alagút

Bár az eltelt száz év nem múlt el nyomtalanul, a fürdő szecessziós épülete még ma is gyönyörű, kívülről éppúgy, mint belülről. Erről egy épületbejáráson mi is meggyőződhettünk a fürdő egyik munkatársának segítségével. A túrát ezúttal rendhagyó módon, a föld alatt kezdtük meg. Átvágtunk az épület belső udvarán, ahol vendégekkel már nem, csak a személyzettel találkoztunk, és a falakat szecessziós díszítések és színes csempék helyett fűtéscsövek, elektromos kapcsolók, biztosítékok tarkították. Néhány lépcsőfok és egy vasajtó kinyitása után aztán egy alagútban találtuk magunkat, ahol a kinti hideghez képest igazán kellemes melegben volt részünk. Ebben a kelenföldi hőerőmű vezetékeinek is nagy szerepe volt, amelyek az alagút mennyezetén futnak, és a Várba viszik fel a meleget.

Az alagutat 1969 és 1978 között azért alakították ki, hogy feltárják a Duna-parton fakadó szökevényforrásokat, amelyektől azt remélték, hogy a fürdő további termálvízellátását biztosítani tudják. A hatvanas években ugyanis rájöttek, hogy az eredeti ősforrás vize valószínűleg keveredik a Duna vizével.

A közel egy kilométer hosszú alagút a Gellért, a Rudas és a Rác fürdőt köti össze. Az alagút alján futó sínpár, amelyen egykor csilléket tologattak, ma is megvan még, de már nem jár rajta semmi.

Az alagút hasznosítására egyébként évtizedekkel ezelőtt számos ötlet felmerült. Terveztek itt több ezer fő befogadására alkalmas óvóhelyet, trópusinövény-gyűjteményt és barlangvasutat is, az alagút Duna fele néző kis leágazásainak megnyitásával pedig kávézókat, teraszokat akartak kialakítani.

Fejünk felett dübörögtek a villamosok

Az alagútban először a Sziklakápolna irányában indultunk el, és hamarosan elértük a Gellért-hegyi-aragonitbarlangot, amelyet a mennyezet jellegzetes kalcit- és aragonitképződményeiről Karfiol-barlangnak is neveznek. A Gellért-hegy fő tömegét dolomit adja, amely nem igazán alkalmas barlangképződésre, ezért is számított különleges felfedezésnek ez a kis barlang. A fölső szinten egy létra van a sziklafalhoz támasztva, amely egy sötét üregbe vezet, de ha innen továbbmennénk, állítólag egyenesen a pálos szerzetesek konyhájába lehetne bekopogni.

A barlangból visszatértünk az alagútba, és egy kis mellékalagúton még mélyebbre ereszkedtünk a lépcsőkön. Fentről olykor tompa moraj hallatszott, ahogy Budáról Pestre tartva a fejünk felett dübörögtek a villamosok.

A Szabadság híd budai hídfőjénél, úgy 20 méterrel a felszín alatt található az az ősforrás, ahonnan a 20. század elejéig ellátták a fürdőt termálvízzel.

A forrás eredetileg a felszínen volt, de a híd építésekor a rakpartot megmagasították, és a forrás a föld alá került, föléje pedig egy gránitoszlopokon nyugvó kupolát emeltek. A gyógyvíz a mélyben egy 4-5 méter mély hasadékon keresztül tör fel, ez azonban, a pangóvízből kialakult tavacska miatt, már egyáltalán nem látszik. A téglafalakon jól kivehetők a víz mozgásának nyomai, ahogy a Duna vízszintjének alakulásának megfelelően a kis tó vizének szintje is változik.

A termálvizes medencék vizét ma már két másik forrás adja, amelyeknek a vize nem keveredik a Dunáéval. Az eredetileg 43 Celsius-fokos vizet először 35-40 °C-ra hűtik, majd így juttatják a medencékbe. Innen az elhasznált termálvíz a Szabadság híd lábánál, egy nagy kifolyón keresztül jut a Dunába.

Hidroplánkikötő a város közepén

A mélyből visszatérve szétnéztünk az épületben is. Megcsodáltuk a gyönyörű, festett üvegablakokat, amelyek Róth Miksa műhelyében készültek, az egykori férfirészleget, ahol még ma is az eredeti díszítéseket láthatjuk. A másik termálmedencét, amelyet sokáig csak a hölgyek használhattak, a II. világháború alatt bombatalálat érte, ezért azt újjá kellett építeni. Érdekes azonban, hogy a fürdő ennek ellenére tovább működött a háború alatt is, fennállása óta csak egyetlen napra zárt be, egy csőtörés miatt.

A Gellért a húszas évekre a budapesti társasági élet egyik központja lett, ahol hírességek is gyakran megfordultak, Tolnay Kláritól kezdve, Heltai Jenőn át, Karinthy Frigyesig, de európai hercegek, világhírű művészek és indiai maharadzsák is szívesen szálltak meg gyógyszállóban.

A húszas években a szálló vendégei akár repülővel is érkezhettek, ugyanis a Szent Gellért tér előtti folyószakaszon néhány évig működött egy hidroplánkikötő, amelynek emlékét ma már csak egy tábla őrzi a rakpart oldalában.

Az Aeroexpress Rt. 6 db Junkers F13-as kisgéppel repült innen a Balatonra, később pedig a Duna vonalát követő útvonalon Bécsbe. A cég egyik pilótája Endresz György volt, aki 1931-ben Magyar Sándorral első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt. A hidroplánkikötő 1926-ig működött, akkor azonban, mivel a járatok nem váltották be a hozzájuk fűzött gazdasági reményeket, megszűnt.

A Gellért sikere további ambiciózus terveket is szült. 1931-ben egy bankház tulajdonosa nagyvonalú ajánlattal kereste meg a fővárost: anyagilag hozzájárultak volna a Gellért-hegy tetejére tervezett fürdőváros megépítéséhez. 600 szobás szállodát, luxusfürdőt, kaszinót és koncerttermet is terveztek ide, sőt felmerült a hegy oldalában egy felvonó építése is.

Szúnyogok tették tönkre a lágymányosi mulatónegyedet

Ha a Szent Gellért tértől dél felé indulunk, lakóházakat, kávézókat, irodaházakat, a Műegyetem, a hídon túl az ELTE és az Infopark épületeit találjuk, az utakon villamosok és buszok közlekednek, szóval semmi különös nem tűnik fel a járókelőknek. Ha azonban úgy 150 évet visszarepülnénk az időben, itt bizony minden víz alatt lenne, egykor ugyanis Buda ezen részén a Duna, majd az attól leválasztott Lágymányosi-tó vize hullámzott. Ezen a szakaszon a Duna szélessége az átlagos 300 méter helyett egy kilométer körüli volt. Ez nemcsak a hajózást nehezítette meg, de a kiszélesedő, sekélyebbé váló szakaszon az árvízveszélyt is fokozta. 1838 telén is a Kopaszi-zátonynál torlódtak fel azok jégtáblák, amelyek az egyik legtragikusabb budapesti árvízhez vezettek.

A szabályozási munkálatok a kiegyezés után indultak meg. Ekkor építették meg a Gellért-hegytől induló Kopaszi-párhuzamművet. A gát által leválasztott folyószakaszt nevezték később Lágymányosi-tónak, amelynek partján egy rövid ideig Európa legnagyobb vigalmi negyede működött.

Konstantinápoly Budapesten - így hirdették a mulatónegyedet, amelynek megnyitását a millenniumi ünnepségekhez igazították. Somossy Károly, akit jól ismertek a pesti éjszakában, igazi keleti hangulatot álmodott ide. Volt itt minden, minaretektől és bazároktól kezdve, tevéken át, török kávéházakig. Az 1896 májusában megnyitott negyed kezdetben jól ment, a tó körül hemzsegő szúnyogok azonban nyár végére elűzték a vendégeket, és csődbe vitték a vállalkozást. A tavat később fokozatosan feltöltötték, és megkezdődött az akkori Buda legdélebbi területének beépítése is.

A Gellért-hegyhez és annak környékéhez még számos izgalmas történet kapcsolódik. Ma már szervezett, tematikus városnéző túrák is indulnak a környéken, de egyénileg, egy kis internetes vagy könyvtári búvárkodást követően is érdekes felfedezéseket lehet tenni. Az év során néhány alkalommal a fürdő szervezésében az alagútba és az ősforráshoz is le lehet menni. További információkat a Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda honlapján olvashatsz.


A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. februári számában.


A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.


Cikkajánló