Fotósorozaton dokumentálta a leapadt Dunát

A Duna mellett élő Kaszás Gergő is hol kíváncsian, hol aggódva figyelte az idei szárazság miatt apadó folyót. Fotós lévén elhatározta, hogy dokumentálni fogja a mostani helyzetet, és egy fotósorozatba örökítette meg a leapadt Dunát.

Szerző:
TM
Fotó:
Kaszás Gergő
2018. november 14.

A Duna mellett élő Kaszás Gergő is hol kíváncsian, hol aggódva figyelte az idei szárazság miatt apadó folyót. Fotós lévén elhatározta, hogy dokumentálni fogja a mostani helyzetet, és egy fotósorozatba örökítette meg a leapadt Dunát.

Cikkünk megjelenésekor is még csak 30-40 centit emelkedhetett a Duna vízszintje, és ki tudja, mikor jön meg végre a nagyobb víztömeg a folyó medrébe. A szokatlan időjárási körülmények miatt a Duna sem a megszokott látványát mutatta, és ezt szerette volna bemutatni Gergő ebben a fotósorozatában.

 

A Dunához érve az Ipoly folyót hatalmas homokzátony fogadja a magyar-szlovák határon


„Mivel egész életemben a Dunakanyarban éltem, az itt töltött harminc év alatt megszámlálhatatlan arcát láttam már a folyónak. Többször előfordult már alacsony vízállás, és emlékszem több nagy árvízre is, amikor például Pilismarót üdülőrészén található Nyárfa utcában kenuval mentettük a mozdítható értékeket egy barátom házából, mivel a konyhájában volt a Duna. Tehát mondhatni, hozzá vagyok szokva a váltakozó vízálláshoz. De ennyire alacsony vízállásra nem emlékszem. Ezért is gondoltam, hogy készülhetne egy sorozat a levegőből, ami megmutatja, hogy bizonyos helyeken mennyire megnőttek a partok, és mennyi víz hiányzik a mederből. Remélhetőleg ez csak egy mostani extrém helyzet, ami a közeljövőben nem fog megismétlődni.”

 

A Helemba-sziget vége

 

A Helemba-sziget végén kialakult homokzátonynál az alacsony vízszint miatt a meder alja is látható

 

Dömösnél is egész mélyren benyúlik a homokos partszakasz

 

A Zebegényi-sziget Pilismaróttól fotózva. Az alacsony vízállás miatt a hajóforgalom is leállásra kényszerült, így a Duna hordaléka és az iszap tejesen leülepedett. Mivel a hajók nem kavarták fel a Duna vizét, fentről nézve teljesen jól látható a meder alján sávosan lerakódott üledék

 

A kisoroszi szigetcsúcsnál a szokásosnál is hatalmasabbra nőtt a homokos part. A méretarányokat jól érzékeltetik a fotón látható kis pontok, azaz a szigetcsúcson sétálgató emberek. Kattints a képre, és nézd meg kinagyítva is a fotót!

 

A pilismaróti strand

 

A Pilismaróti-öbölnél is tisztán kivehető a meder alja a teljesen átlátszó Duna miatt

 

Madarak pihennek a Szobi-révnél található homokzátonyon

 

Pilismarót és Dömös közti partszakasz. A tiszta és nyugodt víz miatt itt is láthatóak a homokpadok a víz alatt

 

A Duna homokos partszakaszai ebből a magasságból is jól láthatók. Jobbra a Garam torkolata, balra pedig az esztergomi bazilika is feltűnik ezen a képen

 

Köszönjük a képeket Kaszás Gergőnek, további fotóit ide kattintva nézhetitek meg.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Káprázatos látványokat produkál a leapadt Duna

Elkapott hullócsillagok fantasztikus fotókon - Kaszás Gergő képei

Félelmetesen szép kalandok a világ legmélyebb taván

Kiderült ki lett az év magyar természetfotósa 2018-ban

Cikkajánló