Füzérradványi kastélylátogatás

Füzérradvány történelmi kertjét az egyik legszebbnek tartják Magyarországon, a megállapítás pedig még inkább igaz most, hogy az angolpark felújításon esett át. A Károlyiak egykori birtokán olyan neves személyiségek lábnyomán lépdelhetsz, mint Jávor Pál vagy Karády Katalin. Ellátogattunk a helyszínre.

Szerző:
Hidvégi Brigi
Fotó:
Gulyás Attila
Nógrádi Attila
2016. május 2.

Füzérradvány történelmi kertjét az egyik legszebbnek tartják Magyarországon, a megállapítás pedig még inkább igaz most, hogy az angolpark felújításon esett át. A Károlyiak egykori birtokán olyan neves személyiségek lábnyomán lépdelhetsz, mint Jávor Pál vagy Karády Katalin. Ellátogattunk a helyszínre.

A második világháborút követően a kastélyt a park állagmegóvására, gondozására szinte ügyet sem vetettek, a nagy halastó teljesen eliszaposodott, a zsiliprendszer lepusztult, a réteket benőtte a cserje, mindenütt agresszív gyomnövények ütötték fel a fejüket, az utakat pedig kidőlt fatörzsek keresztezték. A megváltást a KEOP (Környezet és Energetika Operatív Program) pályázat - az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. és a Forster Központ konzorciuma általi - elnyerése jelentette, amelynek köszönhetően 2014-15-ben szinte teljesen megújulhatott az angolkert.

 

 

Ha a kastélyba készülsz
Cím: 3993 Füzérradvány, Kossuth Lajos utca 4/a
Nyitvatartás:
hétfő kivételével mindennap 10.00 - 18.00
Jegyárak:
felnőtt teljes árú jegy: 1100 Ft
csoportos (min. 15 fő): 850 Ft
A kastélypark térítésmentesen látogatható.
www.forsterkozpont.hu

 

Egy csaknem 90 hektáros park felújítása persze nem egyszerű feladat. A rekonstrukciót többéves előkészítő munka előzte meg: szükség volt a terület teljes geodéziai és növénykataszteri felmérésére, történeti kutatására és régészeti feltárására. Ezután következett a tényleges fizikai beavatkozás, nekiálltak a gyomok és a bozót kiirtásának. A projekt fontos része volt a hajdani halastavak újbóli megépítése, a patakmedrek, források rendbetétele - ezek adják meg igazán egy angolkert valódi, „érintetlen, zabolázatlan természet”-hangulatát. A harmadik fázisban sor került a park közlekedési rendszerének felújítására is. Nagyjából 10 kilométernyi utat és ösvényt varázsoltak újjá, hat, korábban elpusztult híddal együtt.

 

Kastély Füzérradványban - Ahol celebritások adták egymásnak a kilincset from Turista Magazin on Vimeo.

 


A Nemzeti Kastélyprogramnak köszönhetően néhány éven belül a kastély is megújul. Bár konkrét tervek még nincsenek, az elképzelések szerint bővíteni fogják magát a múzeumot, éttermet, illetve kávézót hoznak majd létre a kastély télikertjében, az emeleten pedig szállásokat alakítanak ki.

 

 
A Forster Központ az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal karöltve most azon dolgozik, hogy megőrizze az egykori uradalmi gyümölcsös mintegy 100 fából álló maradékát, és régi, értékes fajták csemetéit ültetik el. A kertben olyan hangzatos nevű, régi almafajták teremnek, mint a Batul, a Cox narancs renet, a Téli arany parmen és a Húsvéti rozmaring.

 


Persze nemcsak gyümölcsfák árnyékában pihenhetsz meg az immár régi pompájában tündöklő angolkertben: ott vannak a patak partján ácsingózó hatalmas platánok, de több törzsű tulipánfára, piramistölgyekre, terebélyes hársakra is lelhetsz. Ha pedig nem elégszel meg csupán a nézelődéssel, válassz olyan időpontot, amikor valamilyen rendezvényt is tartanak a kastélyban vagy a parkban. A legkedveltebb például a májusi Nemzetközi Vadételfőző Verseny és Vadásznap, de szemezgethetsz a húsvéti vagy a Mikulás-napi programokból is. Füzérradvány legfőbb nevezetességei a Kulturális Örökség Napjain és a Múzeumok Éjszakáján is nyitva állnak a látogatók előtt. Jó hír, hogy szállásért sem kell messzire menni. A park északi részén felépült villák egy része apartmanként üzemel.

 

 

További részleteket a májusi számunkban olvashatsz a füzérradványi Károlyi-kastélyról.

 

Kapcsolódó cikkeink:

3D-pontfelhő készült a Károlyi-kastélyról

Turizmusban erősít Füzérradvány

A nagy kastélypark-átalakulás

Cikkajánló