MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Gigantikus fa szószék a Dunakanyar fölött

Jó masszív, van benne anyag! - ez volt az első, kicsit ironikus mondat, amit a Prédikálószéken nemrég átadott kilátón hallottam.

Az új, 12 méter magas kilátó háromszög-rácsozatú, fura fordított félkúp formájú szerkezetének tervezési koncepcióját nem ismerem, de valószínűsítem, hogy Koller József építész a csúcs nevéből kiindulva egy templomi szószékre utalhatott vele. (Sejtésemet erősíti, hogy a már korábban ottlevő nagy fakeresztet is eléállították.)

 

 

Koller Józsefnek nem ez az első fura formájú kilátója, az elmúlt években a Hármashatár-hegyre, a Pilis-tetőre, és Piliscsaba fölé is álmodott különleges alakú fakilátókat. Ezek közül úgy érzem, a Prédikálószékre épített sikerült a legkevésbé.


 

Eleve át kellett hidalnia azt a problémát, hogy a körkilátás lehetetlen (igaz, a látnivaló csemege, a Dunakanyar minden ízében képben van), valamint azt, hogy a panoráma a csúcs sziklaormára kiállva eddig is tökéletesen élvezhető volt. A kilátó a körkilátást továbbra sem tudja nyújtani, és sokkal nem lett szebb a kilátás sem. Funkcionálisan tehát felesleges volt megépíteni, és a tömege is zavaróan nagy.

 

 

Viszont, ahogy az már a korábban megépített kilátóknál is látszott, rengeteg látogatót vonzanak. A Prédikálószék valószínűleg egyszer sem látott még ennyi embert, mint az elmúlt két hétvégén. Ahogy elnéztem a túraruházatokat, hát, főként nem a vén túramókusok kapaszkodtak fel a 639 méter magas csúcsra. Ha az ideérkező friss eresztésből csak az ötöde elkezd túrázni, már megérte a kilátó megépítése. Amúgy én is találtam magamnak érdekességet: a kilátó széles terasza kiváló alvóhely jó hálózsákkal. Meg is beszéltük, télen visszajövünk ide.

 

 

A kilátót 3 irányból lehet megközelíteni: a legjobb, de egyben legizzasztóbb Dömösről indul a zöld jelzésen, majd a Kaintz-forrásnál a piros háromszöggel jelzett meredek, 2 kilométeres gerincen kell felkapaszkodni. (Térkép a lenti képgalériában.) Útközben kinyílik a táj, és megmutatják magukat a Vadálló-kövek érdekes alakzatai. Mi ezen mentünk.

 

 

Már Dömösnél látszott, hogy a nagy forgalom miatt nyitva van több, a turistákra szakosodott utcai árus, a szilvás forralt bortól a kürtöskalácsig mindenfélét kínáltak az út mentén. Velünk együtt két csoport is indult. És nem ám a rendkívül népszerű Rám-szakadékba tartottak, hanem mind fel, a Prédikálószékre. A tüdőköptető kaptatón találkoztam egy kislányával kapaszkodó anyukával, aki lihegve megjegyezte, hogy olvasta a blogomat, ezért is indultak el, de már egy kicsit haragszik rám. De csak egy kicsit!, tette hozzá.

 

 

 

A másik irány a Dobogókő, az út jele itt is a piros háromszög. Ez az útvonal két kilométerrel hosszabb, de nem ennyire meredek. A harmadik irány pedig új, a Kis-Som-hegy előtti parkolóból egy nagyon rövid, nagyon könnyű úton lehet felmenni. Gondolom innen érkezett az a jó pár hegyi kerékpáros is, akik friss elemként feltűntek a Prédikálószéken.

 

 

Két dolog, ami szemet szúrt. Az egyik, hogy a kilátó információs tábláját (a földrajzi helyről és a kilátóról szóló adatokat) az építménytől 50 méterre rakták le. Aki nem arról jön, vagy nem arra megy, nem látja. Kap helyette a kilátó minden emeletén naív stúlusú történelmi meserajzokat, Visegrádról és Esztergomról. Triviális és nem túl szép.

 

A másik az saját agylövésem: egy ilyen helyre nem kell egy darab kuka. A forgalomhoz kevés, hamar megtelik, csak legalizálja a szemétdombot. Sokkal jobb lenne, ha kiírnák több helyre, hogy ami szemetet felhoztál, azt vidd is le magaddal. Ideje ezt megtanulni, minden normális országban így megy. Fontos tudni még, hogy a kilátó ingyenes. 

 

 

Írta és fotók: Tenczer Gábor


Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

 

Kapcsolódó cikk:

Átadták a prédikálószéki kilátót




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...