Gyerekektől várják a jelzéseket a madarak érkezéséről

Magyarországon is elindult a Spring Alive, a nemzetközi, tavaszi madárles program.

Szerző:
forrás: MME
Fotó:
Mills Baker
André Vasconcelos
Dean Morley
2014. március 31.

Magyarországon is elindult a Spring Alive, a nemzetközi, tavaszi madárles program.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International 2006-ban indította útjára Tavaszi madárles (Spring Alive) elnevezésű, februártól júniusig tartó játékos madárvonulás-figyelő programját. A jelenleg 51 európai és afrikai országban futó természetvédelmi akcióban a résztvevő gyerekeknek nem kell mást tenniük, mint az első fehér gólya, füsti fecske, sarlósfecske, kakukk és gyurgyalag megfigyeléseiket regisztrálniuk a Spring Alive nemzeti honlap oldalán, illetve nyomon követniük a madarak érkezését a weblap térképein. Az öt madárfajhoz kapcsolódóan nemzetközi rajzpályázat is kiírásra került, melyet nemzetközi zsűri fog elbírálni.

 

Abban, hogy a madarak a déli telelőterületekről többé-kevésbé észak felé tartva érkeznek Európába, nem sok újdonság van. Abban viszont már igen, hogy a számos résztvevő ország sok ezernyi gyerek és felnőtt önkéntese által feltöltött megfigyelési adatoknak köszönhetően interaktív térképeken lehet nyomon követni az egyes fajok mozgását, az általuk "elfoglalt" területek folytonos változását. Ezen túl a program felhívja a figyelmet a klímaváltozásra is, mely a madarak korábbi hazaérkezésén és a vonulási útvonalak megváltozásán keresztül érezteti hatását.

 

 

Magyarország földrajzi elhelyezkedése miatt nálunk az eredménnyel kecsegtető megfigyelési időszak március  elejére tehető, míg a földközi-tengeri szigeteken akár már az első napon, tehát február elsején is találkozni lehet a legkorábbi vonuló egyedekkel. A program fajai közül legkorábban a fehér gólyák és a füsti fecskék első képviselői érkeznek Magyarországra: ők már március első felétől megjelenhetnek hazánkban.


Fontos tudni, hogy a fehér gólyák az elmúlt években egyre gyakrabban telelnek át itthon, így a március előtti példányok szinte bizonyosan nem korai vonulók, hanem olyan madarak, melyek el sem mentek. A kakukk már
később érkezik, áprilisban szoktuk először hallani, míg a sarlósfecske és gyurgyalag a legkésőbb hazatérő madarak közé tartozva gyakran csak május folyamán tűnik fel Magyarországon.

 

A programhoz egyre több afrikai ország is csatlakozik, így a madarak teljes vonulási útját nyomon lehet követni tavasszal és ősszel egyaránt.

 

 

További információk:

Kincses László MME munkatárs


20/484-4810
kincses.laszlo@mme.hu

Orbán Zoltán MME munkatárs
20/425-9450
orban.zoltan@mme.hu

 
 

  

 

 

 

 

Cikkajánló