MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Gyógyító teljesítménytúra a Visegrádi-hegységben

Mi mindenre jó egy teljesítménytúra? Csak gyönyörködés a természetben, meg mozgás, sport, kikapcsolódás? Vagy képes gyógyítani is? A Honvéd maraton 42 TT egyértelmű választ adott nekem erre is, túl azon, hogy tényleg csodaszép útvonalon vezetett végig a Visegrádi-hegységben.

Komoly változások történtek a munkahelyemmel kapcsolatban az elmúlt napokban, amiket nehezen, majd később kimondottan rosszul éltem meg, és azon kaptam magam, hogy mélyponton vagyok. De eljött a hétvége, ott volt a lefoglalt szállás, meg a Honvéd TT, amire 2014 óta készültem, de még egyszer sem sikerült. Na, majd most! Kis családom is velem tartott a lenyűgözően szép és hangulatos kisvárosba, Szentendrére. Így már reggel hatkor elindulhattam a maratoni távon, egyedül, magamban, aminek nagyon örültem.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Legszívesebben az öcsémmel túrázok, de most kellett az egyedüllét, vágytam a magányra, nagyon jó volt így.
Kevés aszfalt után máris kijutok Szentendréről, kis tavacskát kerülök, ahol kimondottan hangos békamuzsika fogad. Magas szálú fűben haladok előre a kitaposott gyalogúton. Természetesen perceken belül átázik a cipőm a reggeli harmatban. A gyönyörű nyár eleji időben nem a GTX-esben jöttem, de ez cseppet sem aggaszt, amilyen gyorsan átengedi a vizet befelé, ugyanilyen hamar meg is fog száradni. Közben még elrobog mellettem egy HÉV, de aztán egy jobbos kanyarral északnyugati irányba fordulok.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Hamar itt az első önellenőrző pont, a Kőlapos: egy híd betonjára festett felirat. Kék festékkel írták rá, amit mostanra már meg is szokhattam, ugyanis igencsak bőkezűen használták eddig (és így lesz ez egészen végig a túrán). Eltévedni ezen a napon szinte lehetetlen, többnyire a jelzések is kiválóak, de sok szalaggal is ráerősítenek a rendezők az említett kék festésekre.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Sárga sávon találom magam, azaz, már turistajelzésen folytatjuk. Házak, gyümölcsösök, hétvégi telkek bukkannak fel: Pomáz szélén koptatunk egy kevéske aszfaltot. Hamar letérünk róla, és az irány marad hasonló az előzőhöz. A szint azonban nem, emelkedni kezd a terep, miközben fogynak el a házikók. Aztán – kellemes hegymenet után – egy balos ráfordít a második ellenőrző pont tisztására.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Ez itt a Kő-hegy, a menedékházzal, és két pontőrrel. Teával kínálnak, de jól állok még folyadékkal, kihagyom. A kilátás nagyon szép lenne, ha nem veszne párás ködbe a távoli horizont. Sajnos azonban ez a helyzet, így folytatom az utamat, magányosan, az erdő csendjében. Valójában szó sincs csendről, folyamatosan trilláznak a madarak, többnyire mindkét oldalon, lenyűgöző ez a harmónia. Persze, ettől még tekinthetem ezt csendnek, és azt is teszem.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Lovak vágták ki a patáikkal az utat, meg a fákon is látom a jelöléseket, lovasoknak (is) ajánlott ez az ösvény. Kissé sajnálom, mert az eddig megszokott remek minőség itt emiatt kissé csorbát szenved. Hamarosan azonban újra kiválóan járható az út, és megint a korábbi szép erdők jönnek. Ezen kicsit el is gondolkodok, hogy ma mennyire odavagyok a fákért, erdőkért. A megszokottnál is jobban. Igazából semmi extra, semmi különleges nincs bennük, de mégis annyira tetszik. Igaz, nem régen olvastam, hogy erdőben, fák között lenni felér egyfajta terápiával. Na, lehet, hogy most nálam is ez működik.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Szép tisztás bukkan fel, gyerekzsivajjal, sütögető-bográcsozó társaság ügyködik a tűz mellett. Pár métert kell csak mennem, hogy rájöjjek, ez már a Lajos-forrás környéke, ahol a harmadik ellenőrző pont található. Barátságos ember fogad, nem is üres kézzel, a pecsét mellé ropogós zöld alma is dukál. Nagyon finom, és kiválóan oltja majd a szomjam, amikor elfogyasztom. Ez azonban kicsit később lesz. Itt természetesen a forrás vizét kóstolom meg, és nem is csalódok benne. 06 Feltöltöm a kulacsomat, és elbúcsúzom a sárgától, kék kereszt váltja. Igaz, nem sokáig, egy meredek oldalban a Bükkös-patak medréhez érkezek le, jelzetlen ösvényen. De nevezhetek-e így egy lépten-nyomon kék pöttyökkel, nyilakkal megfestett szakaszt? Aligha. Az eltévedés tehát továbbra is kizárt, a lenti völgybe érkezve pedig csoda vár.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Sűrű, sötét szurdok, kétfelől hatalmas fákkal és partoldalakkal. Lent, középen pedig a patak, ami csobogva, csörgedezve követi az utamat. Hihetetlen szépség, béke és nyugalom. Emellett az a vadregényes hangulat, amit csak kevés helyen érzek ennyire. Sántít minden hasonlat, de többször a Tolvaj-árok jut eszembe a Lövérekből, meg persze a Cuha-völgy a Bakonyból. Teljesítménytúrázóként ritkán teszem, amit most igen: megállok, sőt, leülök, és csak úgy gyönyörködök a tájban. Hagyom, hogy átjárjon, megérinthessen, és (megint csak ide jutok vissza) gyógyítson.
 Fotó: Gombos Kálmán

 

Balról megérkezik az OKT, majd aszfaltos utat látok, kicsivel feljebb, ott baktat egy túratárs. Hogy miért jobb neki a betonon, mint itt lent, ezen a remek ösvényen, ki nem találhatom. Nekem szinte fáj, ahogy kijutok a világosra, a falu szélére, majd le is ereszkedek oda, kanyarogva a szerpentinen. Kutyaugatás, fűrész hangja, emberek és autók. Pilisszentlászlón vagyok, először. Ha minden jól megy, jövök majd még egyszer, hiszen a túra útvonala afféle nyolcas, önmagát metsző girbegurba vonal.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ebben a kocsmában már jártam, idén februárban, a Fellegvár 45 TT-n. Vajon már akkor is Jánošikova Krċma volt a neve? Erre bizony nem emlékszem. Most kellemes zsíros deszkák várnak ránk, eszek is egyet. A tervezett fröccs viszont kimarad, lévén hogy csak édes boruk van… nehéz az élet, na! A hideg kóla azért jólesik, neki is lendülök az útnak a zöldön. Aztán rájövök, hogy nem is erre kell most mennem. Errefelé az említett februári túrán mentünk, most a piros sáv játszik, nem a zöld. Ohhh, beletettem plusz hatszáz métert, hát nagyobb baj ne legyen, de azért persze nem vagyok boldog. Jön egy túratárs, ő is erre menne – sőt, megy is. Neki szimpatikusabb a „nyolcas” tetejét fordítva végigjárni, és a pontőrök sem emeltek kifogást ellene.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kimegyek a piroson a faluból. Balról az Apátkúti-patak szegődik mellém. Ha az imént megismert Bükkös-patak lenne, azt is elhinném, olyannyira emlékeztet arra. Egy ideig számolom, de aztán feladom, és most nem tudom megmondani, hányszor keltem át a patakon. Legalább tucatszor, de lehet, hogy hússzor is? Tulajdonképpen mindegy. Két hídra emlékszem, a többi átkelés köveken, fatörzseken át történt, néha meg csak átugrottam. Hol balról, hol jobbról, hol óvatoskodva, alkalmi faágak segítségével, hol pedig könnyedén ugrálva a köveken, sziklákon.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Meredek partoldalak, sötét, mély szurdok, csobogó patak. Most megint ez gyönyörködtet, az ösvény meg kanyarog, követem. Kiváló minőségű út: futók is jönnek-mennek. Szabolccsal találkozok, ő is gyors. A Kaán-forrásnál azért mindketten megállunk, élvezzük hűsítő, friss vizét.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aszfalt jön, balról autónál álló lányok üdvözölnek. Aztán kiderül, hogy pontőrök, de majd csak visszafelé. Előbb uzsgyi a tóhoz, az ottani kódot felírni. A térképem mutatja, hogy odafelé lent, vissza pedig fent (az aszfalton) kell menni-jönni. Letérek hát, és itt is bámulatos környék fogad. Hatalmas méretű sziklákon lépdelek-ugrálok át, miközben a patak harsogva szalad alattam tova, kisebb vízeséseket produkálva. Lenyűgöző. Ahogy aztán a megérkezés is a tóhoz: előbújik a lombok közül, megcsodálom, majd írom is a kódot. És fordulok vissza, a túra legészakibb pontjáról. Alig pár száz méter ide Visegrád, de oda ma nem megyünk le.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Lent megyek vissza a kedves, barátságos pontőrökhöz, akiktől megkapom a kis gyümölcslét meg a csokit. Jöhet a Spartacus-ösvény, ahová egy rövid zöld kereszt visz fel, de aztán tényleg itt a zöld sáv, indul a móka, délnek le. Kanyarogva? Ez a szó nem is adja vissza teljesen, ami itt megy. Különösen térképen visszakövethető, ahogy a rengeteg kanyart látom. Az élmény hatalmas, úgy meg különösen, hogy folyton felidézem a Fellegvár 45 TT-t, amikor ugyanitt (csak fordított irányban) komoly hóban, latyakban küzdöttünk. Fel is hívom az öcsémet, muszáj megosztani az élményt. A Spartacus bizony zöld is lehet, lila virágokkal, lombok között átszűrődő napsugarakkal.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Jenő-kunyhó, kódot írok, mehetek is tovább. Pazar erdők, fák, töméntelen virág, mindehhez pompás illatok, madárdal és rovarok zümmögő röpte. A Szarvaslyuk környéke egészen bizonyosan földi paradicsom. Meg aztán később is, ezen a szakaszon újra meg újra meg kell állni, visszatekinteni, gyönyörködni.

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Markáns (bár rövid) emelkedő jön, és ritkul az erdő, feltűnik egy-egy ház, majd több is: visszaérkeztem Pilisszentlászlóra. Kocsma, újratöltve. Meg a kólás poharam is (képletesen szólva). Tónival együtt érkezünk a Hegytetőre: zajos országút, sok parkoló autó, de jó visszabújni az erdőbe! Ereszkedés, mélységek mellettünk, és itt is remek illat, meg sok-sok madár. Eltávolodunk az úttól, de aztán megint megközelítjük, és végül rá is térünk. Nem sokáig, szerencsére, bár a jobbos letérőnél túratársat követünk, nem jelzést. Na, ezt páran be fogják nézni, jósolja Tóni. Aztán rétek és erdők között jutunk a Vízműhöz: felírjuk az utolsó kódot, visszatekintve fotózunk párat, és hajrá, tovább!

 

Fotó: Gombos Kálmán
 

Most jólesik a társaság, a kellemes beszélgetés, sőt, meg is osztom vele minden gondom-bajom. Így igen gyorsan fogynak a kilométerek, és máris Szentendre utcáin járunk. Megússzuk az ígért esőt is vajon? Meg, szárazon érkezünk a célba, több túratárssal együtt. Barátságos fogadtatás, gratuláció vár. Pecsétet kérek a Cartographia-füzetem számára is, aztán jöhet a klasszikus zsíros kenyér, sokféle ízesítéssel, jólesik a falat, akárcsak a kóla. Azon már csak pislogok, hogy egy logós pólót is kapok ajándékba a rendezőtől. Igen, a természet, a túrázás gyógyít is. Ezt most már bizton állíthatom.

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...