Utazásaim előtt szeretek alaposan felkészülni a kiszemelt úti célból, mert nincs annál idegesítőbb, mint mikor hazatérve jövök rá, hogy valami fontos látnivalóról lemaradtam, csak azért, mert nem tudtam róla. De mostanában egyre többször alakul úgy, hogy idő hiányában, elmarad a felkészülés, és a helyszínen kell rögtönöznöm. Horvátországi utazásunkon is ez történt, a szállás lefoglalásán kívül nem maradt nagyon másra időm, így az is csak odaérkezve derült ki számomra, hogy Senj városának környéke, ahol megszálltunk, az ország egyik azon helye, ahol leggyakrabban fúj a térség nevezetes szele, a bóra.

Megzabolázhatatlan és kiszámíthatatlan

Az Adriai-tenger keleti medencéjében fújó bóra a partvidéken magasodó hegyekből bukik alá, és hatalmas szélviharokat tud okozni, különösen télen, amikor akár 200-250 km/órás sebességgel is képes fújni. A hegyvidék felett kialakuló hideg, magas nyomású levegő és az Adriai-tenger melegebb, alacsony légnyomású medencéje között kialakuló szél gyakran minden előjel nélkül csap le, nem lehet felkészülni rá, ezért is emlegetik a bórát a horvát drámakirálynőként, akinél sosem lehet tudni, mikor kezd el tombolni.

Szálláshelyünk, a kicsiny Stinica nevű falu Senj városához tartozik. Innen indul a komp a szemben levő Rab-szigetre, amitől a keskeny Velebit-csatorna választja el. A falu másik oldalán a Velebit kopár ormai magasodnak, és épp ez, a tenger és a hegyek közelsége járul hozzá ahhoz, hogy a bóra itt hihetetlen erősséggel képes tombolni.

A bórával kapcsolatban számos legenda született. Az egyik egy gyönyörű, de rettentően utálatos nemes lányról szól, aki büszkeségből visszautasította az összes kérőjét, senkit nem talált méltónak arra, hogy férjéül fogadja. Túl sokra tartotta a szépségét és azt mondta, hogy még a halhatatlan tündéreknél is gyönyörűbb. Arroganciája olyan határtalan volt, hogy Isten ezért villámokkal zárta körül és letaszította a pokolba. Azóta a lány minden egyes sóhaja tomboló szélviharként ér földet. A legenda szerint ez a bóra.

Élet a bórával

Senjben és környékén megtanultak együtt élni a bórával, annak ellenére is, hogy a legtöbbször a semmiből csap le rájuk. Az egyik üzlet eladóját próbáltam arról faggatni, milyen gyakran kell számítani a bórára, de ő csak mosolyogva megvonta a vállát, és annyit mondott, ezt csak a Jóisten tudja.

Állítólag errefelé a háztetők cserepeit is egytől egyig leszögelik, hogy ne vigye el azokat minden alkalommal a szél. Azért a bórának vannak előnyös velejárói is, Pag szigetén például azért olyan ízletes az ott legelő állatok húsa, és az azok tejéből készülő sajt, mert a bóra által felkorbácsolt tengervíz párája kellemes, sós aromát ad nekik, de állítólag a dalmát füstölt sonka is akkor az igazi, ha bórában szárítják.

A bórának mindenféle pozitív egészségügyi hatást is tulajdonítanak, séta egy mérsékeltebb bórában megdolgoztatja az izmokat, kitisztítja a légzőszerveket, kellemes alvást biztosít, csökkenti a fájdalomérzetet és segíti a boldogsághormonok termelődését. Persze mindezt nem egy hivatalos orvosi tanulmányból vettem, hanem Senj város turisztikai kiadványából. S akár igaz, akár nem, jó PR-t csinál a bórának.

Széllel szemben a senji erődhöz

Vannak olyan esetek, amikor figyelmeztető előjelek valóban jelzik a szél érkezését, például, mikor a felhők megülnek a hegycsúcsokon vagy naplemente gyönyörű vörös éggel búcsúzik.

Egyik este én is felfigyeltem a hegycsúcsokon ülő felhőkre, a naplemente is gyönyörű volt aznap, bár ez minden korábbi estén is így volt, így nem sejtettem, hogy másnap valóban tomboló szélre fogunk ébredni. A hihetetlen széllökésekben derékig hajoltak a fák és fehéren fodrozódott a tenger, amit minden kisebb vízi jármű messzire elkerült ezen a napon. A strandolásról persze szó sem lehetett, helyette úgy döntöttünk, bemegyünk Senjbe, és megnézzük a híres erődöt.

A nyári bóra messze nincs olyan erős, mint a téli, ezúttal is „csak” 40-50 km/ órás lehetett a széllökések erőssége. A városszéli domb tetején ülő várhoz azonban ekkora szélben sem volt egyszerű feljutni, és miközben küzdöttünk az erős, ugyanakkor meleg széllökésekkel, a nyolcvanas évek híres jugoszláv sorozatának, a Surdáról szóló Forró szélnek a címe is értelmet nyert számomra.

Az 1558-ban épült Nehanj-erőd Senj leghíresebb látnivalója, mely a Trbušnjak-domb tetején ülve őrködik a város felett. Az erőd a török elleni védelem egyik stratégiai fontosságú vára volt, részben a tervezett városfal határán kívül eső, lerombolt senji templomok, kolostorok maradványaiból építették.

A négyzetes alapú erőd kicsit több mint 20 méter széles, falai 18 méter magasak, és oldalai a négy égtáj felé mutatnak. A vár első emeletén voltak a tisztek és a várparancsnok lakásai, a második emeleten kaptak helyet az ágyúk, melyek közül kettő ma is látható a kiállításon.

A tomboló szél ellenére csak kimerészkedtünk az erőd tetejére is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, a tengerre és a környező hegyekre. A tornyokból az erőd őrei is szemmel tudták tartani a város környékét, és fogadták a szigetekről és a partokról füst- és fényjelzéseket. Megvan még az erőd egykori WC-je is, ami két torony között kapott helyett a várfalon, bár bóra idején valószínűleg rettentően huzatos lehetett.

A tengerbe zárt hadihajó

Szálláshelyünkről, a Stinica nevű faluból nemcsak a Rab-szigeti komp indul, de egy gyönyörű túraútvonal is. A turistajelzéssel is ellátott, kb. 8 km hosszú útvonal, amit bejártunk, a tengerparti hegyek oldalában halad. A panoráma végig fantasztikus, néhol azonban megremegett a lábam, ahogy lepillantottam a meredek hegyoldalból a mélyben hullámzó tengerre.

Úti célunk az Adria egyik legszebb tengeröblének tartott Zavratnica-öböl volt, de félúton, egy ebéd és egy fürdőzés erejéig megálltunk a piciny Jablanac nevű faluban, amelynek mindössze talán ötven állandó lakosa van. Előzetesen azt hittem, ez is egy kis nyaralófalu lesz, ami szeptember közepére szinte kiürül, így aztán nagyon meglepődtem, mikor a sziklák mögül egy igazi falu bukkant ki, szép kis templommal, postával és két vendéglővel.

Innen kb. 20 perc sétával lehet elérni a környék egyik legismertebb látnivalóját, a Zavratnica-öblöt. A tengerre néző hegyoldalban futó ösvényt a 20. század elején alakították ki. A keskeny öböl mélyen benyúlik a magas hegyek közé, ezért fjordként is emlegetik, bár kialakulásának nincs köze a gleccserekhez. A 900 méter hosszú öblöt 100 méter magas sziklafalak határolják, szélessége 50-150 méter között változik.

Egy legenda szerint 600 éve három faluval együtt, egy földrengés miatt került tenger alá terület. A valóság azonban az, hogy az öböl egy egykori patakvölgy, amely az adriai partvidék süllyedésével került víz alá. Az öböl vize hűvösebb az átlagnál, ugyanis a tengervízzel a környékbeli hegyekből lefutó források hideg vize keveredik.

Az öböl nemcsak szépsége miatt népszerű úti cél, de a meder alján egy 2. világháborús hajóroncsot is lehet látni. A hajótest az ösvényről is jól látszik, de búvárok és sznorkelezők is szívesen fedezik fel azt. A német katamarán a brit bombázások elől hajózott be az öbölbe, hogy kikerüljön az ellenséges repülők látóteréből, ez azonban nem sikerült, egy angol vadászgép elsüllyesztette azt.

A környék a tengerparti látnivalókon kívül még számos érdekességet kínál, például az ország legfiatalabb nemzeti parkjában, a közeli Észak-Velebit Nemzeti Parkban. Mi is kinéztünk pár túraútvonalat itt, illetve terveztük a Velebit Botanikus Kert meglátogatását is. Egy hétbe azonban ez mindez már nem fért be, így legközelebb, ha jövünk, ezeket a helyeket biztos nem hagyjuk ki. Tökéletes tavaszi program lesz.

Szöveg: Tóth Judit

A cikk 2020 szeptemberében jelent meg.