Tóni a kéken

2016. június 5.

Harmincasok a homokháton - Dóctól Kisszállásig

Az eddigi legnehezebb, de élményekben gazdag hétvégénken vagyunk túl. A tartós 35 °C és a naponta több mint 30 km-es távolságok alaposan meggyötörtek minket.

Péntek reggel Soós Eszter érkezett hozzánk erősítésnek Szegedről. Eszter az egészségügyben dolgozik, rendkívül vidám, segítőkész teremtés, pillanatok alatt beépült a csapatba. Megérkezett Izsák Csongor is, aki ismét visszatért Tónihoz. Kezdetét vette a túra a napsütötte barackosokban. E vidék híres az őszibarack-termesztéséről.

 


A gondunk csak az volt, hogy az úton ismét bokáig ért a homok, ha pedig nem homokon gyalogoltunk, akkor közúton tettük ezt sok-sok kilométeren keresztül. Szatymazon már a falu elején belekóstoltunk a helyi termesztésű őszibarackba. Miután átkeltünk az M5-ös autópálya fölött, a gasztroélményeket Zsombón, a Jóbarát vendéglőben fokoztuk. A pacal és a császármorzsa isteni finom volt. Aki teheti, ezt a helyet ne hagyja ki az Alföldi Kéktúrán.

 

 

 

 


Ismét erőltetett menet következett Bordányig, ahol már tábla is jelezte, hogy megérkeztünk a Dorozsma-Majsai-homokhátra. Innen közúton, a gyönyörű barackosok között érkeztünk meg Zákányszékre, ahol Bánár Zsolt várt minket. Nagy volt az öröm, mert Zsoltival utoljára az OKT befutóján találkozott Tóni, de most majdnem egy hétig a csapattal tart majd.

 


Hálásak vagyunk Szondi Sándornak is, aki az egész sportcsarnokot kinyitotta nekünk, és sokat mesélt Zákányszékről. Nagy élmény volt ott aludni a hatalmas épületben. Tóni azt ígérte, hogy reggeli torna lesz, úgyhogy ennek tudatában hamar lefeküdtünk. Reggel megérkezett egy napra Budapestről Nyitrai Csilla és Miakich Gábor, akik már többször kísérték Tónit. Vidám hangulatban vártuk Szondi Sándort, aki megmutatta a szépen felújított templomot, és igazi lokálpatriótaként őszinte szeretettel mesélt Zákányszékről. Rögtön kedvet csinált ahhoz, hogy visszatérjünk hozzájuk.

 


Búcsút vettünk, és elindultunk a végtelennek látszó „sivatagban”. Az úton csak az öntözőrendszerekre számíthattunk. Ahogy megláttuk, mindenki eldobott mindent, és rohant a víz irányába. Igazi oázis volt számunkra, amikor Ruzsa határában az út mentén előtűnt egy kocsma a semmiből. Innen még jó hosszú volt az út a faluban található pecsételőhelyig. Viszont ettünk fagyit. Ásotthalomig esett egy kicsit az eső, ami után még melegebb és párásabb lett a levegő. Meglehetősen elfáradtunk, mire kiértünk a főútra, és innen még három kilométerre volt a Homokháti strand, ahol sátrat vertünk.

 

 


Nagyon élveztük, hogy egy egész strand a miénk éjszakára. Márki József strandgondnok mindenben segített nekünk, hogy minél nagyobb kényelemben legyünk, úgyhogy a tengerparton éreztük magunkat legalább néhány óráig. Reggel viszont lecsapott ránk egy kiadós jégeső, jó nagy szélvihar kíséretében. Repkedtek a székek, szétszaggatta a napernyőket, és mi is alaposan eláztunk.

 


Egész délelőtt szárítottuk a felszerelésünket, így késve indultunk el. Rózsa Sándor útján vonultunk Ásotthalomról, és egy 17 km-es táv után futottunk be délután három órára a Petróczi-iskolához. Itt már várt minket a KEFAG Zrt. két fantasztikus munkatársa: Hulej Zoltán és Hegedűs Zoltán, a kisszállási kerületvezető erdész. Teljesen meghatódtunk, mert készítettek a túrára kitűzőt is, és ezzel vártak ránk a nagy melegben. Kisszállás határáig túráztunk velük, jó hangulatban. Erre még nem volt példa Tóni túráján, hogy egy erdészet ilyen módon összefog, és amíg a területükön túrázunk, mindennap kísérnek minket. Rengeteget meséltek az erdőről, a munkájukról, és öt napig vigyáznak ránk a túra alatt. A következő napokban is a vendégeik leszünk, részletesen beszámolunk majd a kalandjainkról.

 


Írta: Friesz Móni

 

<style>.embed-container {position: relative; padding-bottom: 59%; height: 0; max-width: 100%;} .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container iframe{position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%;} small{position: absolute; z-index: 40; bottom: 0; margin-bottom: -15px;}</style><div class="embed-container">

</div>


Dóc-Kisszállás
Pecsételőhelyek: Sándorfalva, Szatymaz, Zsombó, Bordány, Zákányszék, Ruzsa, Petróczi-iskola
Vízvételi lehetőség, bolt, kocsma: ezen a szakaszon mindegyik pecsételőhelyen
Kísérők: Soós Eszter, Izsák Csongor, Bánár Zsolt, Nyitrai Csilla, Miakich Gábor, Hulej Zoltán, Hegedűs Zoltán, Friesz Móni
 

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

2016.06.17.

Furtán elköszöntünk Olgától, aki kikísért minket a falu határába, és bízva abban, hogy profi túrázókkal van dolga, útnak eresztett minket. Addig nem is volt baj, amíg az országúton gyalogoltunk, viszont amikor letértünk a földútra, elvesztettük a jelet, aztán az utat, mert mindent nyakig érő gaz borított.

 

→ Tovább