MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

„Három az egyben”-túra a Gaja-völgyben

Családi kirándulás vagy tempós teljesítménytúra? Esetleg terepfutás? A Bodajk – Gaja-völgyi városnapi esemény bizonyította, hogy bármelyik kategóriában megállja a helyét. Kiváló útvonalvezetés, sok-sok látnivaló kellemes nyári időben, remek ellátással – érdemes volt megint eljönni.

Tavaly pici lányom szemszögéből igyekeztünk bemutatni ezt a túrát. Nagyon pazarul éreztük magunkat, így biztos helye volt az idei naptárban is. Ráadásul sikerült ugyanazt a remek csókakői szállást is megcsípnünk. Így hát hatfős családi különítményünk fél kilenckor már túl van a nevezésen, Emese – mint visszatérő vendég – máris kedves apróságokat kap Lacitól, az egyik rendezőtől. Aztán felveszünk egy-egy bibliai idézetet a templomban, és indulhat a móka.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kálváriajárással kezdünk a templommal szemben. Sokan vagyunk, előttünk és mögöttünk is túrázók igyekeznek felfelé. A lépcsők után sziklás rész, odafönt pedig a jutalom: a szobrok, visszatekintve pedig a pazar kilátás. Egészen a Vértesig, Csókakő várával éppen szemben, alattunk meg Bodajk. Aztán jöhet az ereszkedés, ami – tekintettel Emesére – természetesen futás. Eltűnnek az utolsó házak is, megcsodáljuk a Kesellő szoborparkot, és jöhet (a piros sávon) az erdő. Vagy még nem? Ahogy a múlt héten a Kőszegi-hegységben, úgy most itt is a korai érésű szedernek örülhetünk. Csemegézünk egyet, és csak utána veselkedünk neki a kisebb-nagyobb emelkedőknek, lejtőknek.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Amik – tavalyhoz képest némiképp módosított útvonalon – a Károlyi-kilátóhoz visznek. Már megszoktuk, nem furcsálljuk, hogy ide ereszkedni kell. A Gaja-szurdok fölött szinte lebeg, felmenni rá is egyfajta élmény.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán kék kereszt, ereszkedés pompás utakon, és máris felbukkan az Alba Regia-forrás. Különleges kialakítása, kellemesen hűs vize önmagában elég lenne az örömhöz, ám az első ellenőrző pont is itt van. Személyzete még hozzátesz az élményhez, kedves fogadtatásban és kínálásban van részünk. Ki-ki választhat sós vagy édes energiapótlást, amit friss vízzel öblíthetünk le.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A tízesek jobbra, mi balra tartunk. Aggódásom szerencsére alaptalan volt: a tavalyi puha (helyenként sáros) szakasz most remekül járható. Akárcsak az összes többi, egész nap. Az előző délutáni felhőszakadás (ami még megállásra is késztetett az úton ide jövet) semmilyen nyomot nem hagyott itt. És az ígért eső is elkerült bennünket: feleslegesen sétáltattuk meg az esőkabátokat, szerencsére. A Halomsírokhoz is száraz lábbal érkezünk, majd az erdőből kibukkanva gyönyörködhetünk a Bakony látványában.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Újabb elágazás, jobbra megyünk. Pont itt ér utol Zoli, aki már második körén van: futva, persze. Gyors üdvözlet, és megyünk utunkra. Emesével felidézzük – és egyúttal meg is ismételjük – az itteni tavalyi kellemes szaladást. És már hallható is a patak csobogása, felbukkan a híd és a Pisztrángos-tó is, gyönyörű, mint mindig.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Az esőház pihenőasztalainál pedig újabb EP, újabb ellátás. Lacival újra összefutunk: mindenes, mindenhol, mindig. Eszünk-iszunk, pihenünk egyet. Emese egy kiskutyának örül, majd a játszótér felé veszi az irányt. Egy bottal a homokba karcolja: „Jó a túra!”, anya pedig kávézik egyet.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Kicsit elhagyjuk a kéket, pontosabban négyzetre cseréljük a sávot. Felkaptatunk a Bársony István emlékházhoz, aztán vissza, merthogy ez egy zsákutca a túrán. Szemből is jönnek túrázók, örülünk a rövid találkozásnak. Ők persze rendes túratempón vannak, kicsit irigykedek is, és egy kis futással kompenzálok. Kódot írunk és forduló, vissza. Nekiveselkedünk az újabb kaptatónak; a növényzet most is magas, mint tavaly, de a lábam mindig megtalálja az ösvényt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Sikeresen feljutunk a Vaskereszthez, ami még mindig fa. A kilátás azonban pompás, és egészen remek kis társaság gyűlik össze itt. Elkezdjük az ereszkedést, itt is kiváló az út, szépen fogy a táv és a szint, ezúttal természetesen lefelé. Máris újra a pataknál találjuk magunkat és megint a kéken, aztán át a hídon, ahol az Ádám-Éva fa maradványai fogadnak. Jöhet a balos forduló.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A szurdok egyike a különlegesen szép, kivételesen emlékezetes helyeknek, amiket nagyon szeretek. Amik miatt eljövök újra, megint, ilyen messzire is. De ugyanezt látom az egész csapaton. És ahogy végigmegyünk, végig csodáljuk, lassan, messze egy átlagos túratempótól. Megérdemli.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A vize most nem tiszta (mégiscsak esős napok után vagyunk), de ez sem baj. Partjai, a meder szélén kapaszkodó fák, a kétoldali sziklák, a remek ösvények, a kellemes hőfok, a csobogó hang. Szóval, röviden: jó itt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Később egészen hatalmas sziklák, barlangok következnek, majd faóriások, felszíni gyökerekkel. Ez persze nem csak látnivaló: remek mászóka is. Emese ki nem hagyná idén sem, de hát miért is tenné?
Varjúvár, utolsó EP. Persze itt is van ellátás, Balaton-szelettel frissítünk, és még vizet is kapunk. Jól jön az energia. Az utolsó – és egyben legkomolyabb – emelkedő tövében vagyunk. Nem sokáig. Emese fürge mozdulatokkal vág neki, és valahogy az az érzésem mögötte, hogy ez egészen a tetőig kitart. Nem tévedek: a pici lány mindenkit maga mögött hagy, és alaposan meg kell húzzam a lépteimet az övé után. Nagyjából egy-két évet saccolok magamnak, amíg nem kell odafönt rám is várnia… Ez az „odafönt” újabb kilátópont. Az úton is érdemes körültekinteni, és lepillantani a völgybe, amit az imént jártunk végig. De aztán megyünk tovább, újabb kilátópontok jönnek, fotózunk sokat.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Felkészüléskor, térképböngészés közben figyeltem fel egy (eddig még nem felfedezett) kilátópontra, amit most megkerestem. Ó, mennyire megérte! Meseszerű panoráma nyílik innen a Bakonyra és Balinka felé. De kár, hogy eddig nem vettem észre. Egy kis rövid kék háromszög jelzi, az is inkább csak a térképen. Kijárt ösvény azonban van: tilos kihagyni, azt mondom.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán elbúcsúzunk a völgytől, ereszkedés következik, innen már egészen végig. Ami a sípályánál kezdődik meg, ahol szintén remek a kilátás. Bodajkra is, a távoli Vértesre is, ma már nem először. Zoli közben ismét előz bennünket, dacára a 25 km-nek (és a második futamának). Mi itt is fényképezünk, sokat, kényelmesen. A szintidővel igazán jól állunk, megengedhetjük magunknak a lazaságot. A lejtőt azonban így is megfutjuk pár helyen, persze csak a móka kedvéért.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Házak, OKT-pecsét, egy kis aszfalt. Kanyargó utak, járdák, majd a célegyenes. Toronyiránt, igen… és már itt a cél. Boltíves kőfalak és épületek, mosolygó rendezők. Milyen jó így beérkezni! Oklevél és gratuláció, szép kitűző és kézfogás. Nagyon finom kenyéren a házi zsír és lila hagyma. Kellemes a tea is, de aki szeretne, büfét is talál. Pici lányom lenyújt, nyüzsög és megígérteti velem, hogy eljövünk jövőre is. És a kellemes (és kedvezményes) cukrászdázás-kávézás után délután még egy levezető kultúrprogram teszi teljessé a napot: a hosszú távosok által érintett Károlyi-kastélyt barangoljuk be.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...