Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2016. április 7.

Havas hágókon a Magas-Tátrában

Sziklák, éles gerincek, havas csúcsok, hágók, lejjebb hóborította erdők, csörgedező jeges patakok. Aki ebbe a világba beleszeret, mindig vágyik rá. Így éreztünk mi is, ezért március elején kis csapatunkkal célba vettük a Tátrát, terveztünk, készültünk. 

2015-16 telén szokatlanul kevés hó esett a Magas-Tátrában, még a csúcsokon is. Helyette rengeteg eső áztatta a sziklákat, ami le is fagyott, és ennek ijesztően sok tragikus baleset lett a következménye. Hétfős társaságunkkal március elején készültünk háromnapos körtúránkra magasabb hágókon keresztül, ezért aggódva hallgattuk a híreket, figyeltük az időjárás-előrejelzéseket.

 

 

Tervezett túránk előtt egy héttel hirtelen jött nagy havazásról jöttek hírek, ami egyrészt sok örömöt okozott nekünk, másrészt igencsak meggondolásra késztetett, mert a nagymennyiségű hó ebben a régióban komoly lavinaveszéllyel is jár. Így aztán fel volt adva a lecke. Azonban elszántságunk és vágyunk erősebb volt annál, hogy csak úgy feladjuk az egész túratervet. Úgy döntöttünk, indulunk, és ha kell, módosítjuk az útvonalat, de első nap az Ótátrafüred feletti Zamkovszky-házig mindenképpen felmegyünk, és ott - tájékozódva a körülményekről - meghozzuk döntésünket a további útirányról.

 

 

Március 3-án, csütörtökön, kora délután megérkeztünk Ótátrafüredre, onnan 3 napos felszereléssel gyalog indultunk fel a hegyre. Meglepő módon a városban nyoma sem volt a hónak így március elején, ami itt egészen rendkívüli. A siklóvasút mellett elindultunk Tarajkára (Hrebienok), ahol a táj téliesre váltott, innen már jól letaposott jeges havon kaptattunk fel a Zamkovszky-házhoz (1475 m). Még bőven világos volt, mikor megérkeztünk, ezért a szobákat elfoglalva, holmijainkat lepakolva kisebb felfedezőútra indultunk a Kis-Tarpataki-völgybe. Itt már jól jött a hágóvas, aki nem vette fel, sokat csúszkált a meredek ösvényen.



 

Este aztán úgy határoztunk, másnap a Téry-ház-Vöröstorony-hágó útvonal helyett -, ahol a hírek szerint másfél-két méteres hó borítja a hegyet - a Nagy-Tarpataki-völgyet vesszük célba, ott kapaszkodunk fel következő szálláshelyünkre, a Hosszú-tavi menedékházba.

 


 

Második napon szikrázó napsütésre ébredtünk, csillogó havas sziklák szórták fényüket a ház ablakaira. Nem kellett erősen biztatni magunkat, hogy igyekezzünk, minél hamarabb indulni akartunk, hogy kihasználjuk ezt az ajándékba kapott ragyogó időt. Gyors reggeli után 7 óra körül már a hátizsákot, hágóvasat igazgattuk magunkon.

 


 

Néhány perc múlva a jeges havon trappoltunk egy rövid szakaszon lefele, hogy aztán elérve a Nagy-Tarpataki-völgyet, elkezdjünk kapaszkodni felfele az egyre meredekebb ösvényen. 1700-1800 m magasságból visszatekintve különös látvány volt a zárt felhőtakaró a város felett, ami lassan kúszott felfele mögöttünk, megtöltve a völgyet homályos szürkeséggel.

 

 

Több kisebb pihenő után már 2 óra körül felértünk a Hosszú-tavi menedékházhoz (1960 m), és el is foglaltuk helyünket a tetőtérben található „matraclágerben”. Körülbelül 28-30 matrac lehetett ott egy légtérben, ami késő estére meg is telt hozzánk hasonló elvetemült magashegyi túrázókkal. Mi zsákjainkat itt hagyva elindultunk, hogy kitapossuk harmadnapra tervezett utunk elejét a Rovátka-hágó irányába.

 

 

Az egymás mellett magasba nyúló több hágó közül fel is kapaszkodtunk az egyik tetejére, azonban nem voltunk benne biztosak, hogy a megfelelő helyen járunk-e. Érdekes volt, hogy lépésnyomokat egyáltalán nem láttunk erre, pedig 4-5 napja havazott utoljára. Ezzel szemben a Vörös-torony-hágó irányába vezettek nyomok. Ez bizony az a hágó, amelyen keresztül ideérkezésünket terveztük. Gyorsan megszületett a döntés, harmadnap hagyjuk a Rovátka-hágót, inkább visszafele járjuk végig a Vörös-torony-hágó-Téry-ház-Tarajka-Ótátrafüred útvonalat, amit előző nap még elvetettünk.

 

 

Miután kialakult másnapi túratervünk, korán aludni tértünk, mert 5 órára tűztük ki az ébresztő idejét. Elalvás előtt még felmerült egy kis bizonytalanság, nevezetesen, hogy ha a Vöröstorony-hágó le van jegesedve, akkor csak kötélbiztosítással tudunk átkelni rajta, ami pedig elég bonyolult és lassú lesz, mert a hágó gerince nagyon szűk, ott legfeljebb két-három ember fér el egyszerre. Végül is a döntésünket nem változtattuk meg, ha korán indulunk, így is leérünk a hegyről még világosban. Ezzel a tudattal próbáltunk elaludni, de ezen az éjjelen nem volt jellemző a nyugodt alvás, mert a 30 fős „szobában” sokan másképp ütemezték az alvás idejét.

 

Harmadnapon hajnali 5 órakor kipattantunk „ágyacskánkból”, csöndben leosontunk az étkezőbe reggelizni. Eközben kint feltámadt és süvített a viharos szél, de az égbolt derült volt, ezért káprázatos pirkadatban volt részünk, amit szavakkal nem lehet leírni. Mínusz 7 fokot mutatott a hőmérő, ez a vártnál enyhébb volt, azonban a tomboló széltől mínusz 17-nek éreztük.

 

 

6 óra körül erősen beöltözve, hágóvasakat felcsatolva és egyéb téli felszerelést előkészítve irányba vettük a Vörös-tornyot. A tiszta, ragyogó időben körbenézve élesen látható volt minden sziklás csúcs, havas hágó, hegygerinc. Nehéz volt levenni tekintetünket a pazar látványról, de ebben sokszor segített a viharos szél, mikor a jeges havat felkapta és arcunkba vágta.

 

 

Libasorban haladtunk, követtük a korábban látott nyomokat. Nehéz volt lépkedni a mély hóban, helyenként a firnesedett hó megtartotta az embert, de sokszor egy lépéssel arrébb már térdig süllyedtünk bele. Meredek oldalakban számos helyen láttuk a korábban lecsúszott lavinák nyomait, néhány alkalommal keresztül is kellett mennünk rajta. Azonban jól érezhető volt, hogy a vastag hóréteg már eléggé összetömörödött, jeges állapotban van, újabb lavinák nem keletkezhetnek.

 

 

Mintegy két és fél óra alatt elértünk a Vöröstorony-hágó aljába, ahol rögtön el is kezdtünk felkapaszkodni. Kiválóak voltak a hóviszonyok, sok helyen a korábbi nyomokba lépve, vagy erőteljesebb belépéssel saját nyomot taposva és a lépésenként leszúrt jégcsákányba kapaszkodva másztunk felfele. Félúton egy szikla alatt találtunk alkalmas helyet egy kis pihenőre, ahol a beülőket is magunkra vettük, hogy ha kell, a kötelet rá tudjuk csatolni a szükséges biztosításhoz. Igen hamar felértünk a hágó gerincére (2352 m), ami valóban szűknek bizonyult. Ezért az elsők el is kezdték az ereszkedést a túloldalon, hasonló stílusban a felkapaszkodáshoz, de természetesen háttal a lejtőnek. Itt is tökéletesen tartott a tömör, vastag hóréteg, kötélbiztosításra szerencsére nem volt szükség.

 

 
Nagyon jó ütemben és biztonsággal értünk a hágó aljába, ahol a viharos szél ellenére sűrű köd borított be minket, időnként 50 méterre sem láttunk el. Szerencsére tudtuk, hogy merre kell indulni a Téry-menedékház irányába, ahol ebéd idejére terveztük a pihenőt, de addig még utunkat állta egy kis „domb”, amit meg kellett mászni, és a túloldalán leereszkedni. A tomboló szél továbbra is kitartott, sokszor a kapucni alá is bevágva a jeges havat, mintha csak ezernyi tűvel szurkálnának.

 

Dél körül értünk a Téry-házhoz (2015 m), jólesett leülni és egy bő félórát lazulva, kis „hazait” elmajszolgatni ebéd gyanánt. Innen még további kétórás ereszkedés várt ránk a Kis-Tarpataki-völgyben, ahol már komoly turistaforgalom volt a kitartóan viharos hideg szél ellenére.

 

 

Első napi szálláshelyünkre, a Zamkovszky-házhoz visszaérve ott is megpihentünk, ráadásul a két napja ottfelejtett fejlámpát is visszakaptuk. Ezután már könnyed sétával tértünk vissza Ótátrafüredre az autókhoz, ahol a télnek továbbra sem találtuk nyomát. Szemerkélő esőben, sűrűsödő forgalomban autóztunk hazafele, egyre messzebb a hegyektől, egyre közelebb a civilizált hétköznapokhoz.

 

Szöveg és képek: Szabó Árpád

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz a cikkíró pályázatunkra és nyerj értékes ajándékokat! 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.18.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább
Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább