MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.01.13. 09:00,   Szöveg: Gazsó Krisztián,   Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

Hegymászás az inkák földjén – 2. rész

Két mászóciklusunk közül Bolíviában az első hozott igazán eredményt, ha a csúcsok elérésére gondolunk. A La Pazban eltöltött ötödik reggelen szálltunk be az értünk érkező, viharvert kombiba, amellyel a Condoriri régióba vettük az irányt. 

A távolság nem jelentős, a borzasztó útviszonyok és a nem túl kifinomult közlekedési morál miatt mégis 3 órába telt, hogy sofőrünk – megpakolt hátizsákjainkkal egyetemben – kirakhasson minket Tuni (4400 m) településénél. A hegyekhez egy kietlen ösvényen lehet felvonulni. Leginkább legelésző lámák és alpakák emlékeztettek arra, hogy valóban az Andokban jártunk. A Laguna Chiar Khota nevű tengerszem melletti alaptáborban aztán már volt némi élet. Teherhordó szamarakat terelgettek a helyiek, akik között hegyi vezetők is akadtak. Pár hozzánk hasonló, messziről jött megszállottal is találkoztunk. Elsődleges céljuk a legendás Pequeño Alpamayo volt. Csakúgy, mint nekünk. Az esetleg fennmaradó időben pedig, ami még belefért, hisz sok impozáns hegy akad a területen.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

Lámák legelésznek a Tuni-tó melletti füves pusztán

 

Gázálarcban

 

A magasság újabb lépcsője miatt kellett egy pihenőnap, mielőtt nekivágtunk, hogy 5000 méter felett tehessük próbára tudásunkat. Ott ugyanis – egyszerűen fogalmazva – a tengerszinthez képest feleannyi oxigén van, amit belélegezhetünk. Ez eleinte olyasfajta érzés, mint ha gázálarcban mennénk el egy teljesítménytúrára a Mátrában, ahol az idő is szerepet játszik. A hegyekre felmászni egy dolog. Idejében le is kell jutni, mégpedig biztonságban.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

A terep egyeztetése a térképpel egy rövid pihenő során

 

Hozzászokni a csúcstámadó napok kora hajnali ébresztőihez aligha lehet, mégis szükségszerű a korai indulás. Felfelé menet a terep is ilyenkor optimális, mert kellőképpen le van fagyva. Fejlámpáink fényénél közelítettük meg a nagyjából egyórányira lévő gleccsert, ahol felszereltük, majd kötéllel összekötöttük magunkat. A hasadékok között nem volt túlzottan nehéz tájékozódni. Ezt jelzőkarók is segítették, miközben a napkeltében egyre jobban áttekinthettük a mászók által jól kitaposott útvonalat.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

 

Hó helyett sziklatörmelék

 

Mindig azt reméli az alpinista, hogy a látóhatáron már ott a vége. Vagy azt, hogy onnan már tényleg nincs sok hátra, s előbújik a csúcs jellegzetes formája. A sorozatos csalódások mellett, miszerint még messze a cél, minden egyes lépéssel közelebb jutottunk a Tarija nevű sziklás előcsúcshoz, ahonnan végre teljes egészében elénk tárult az addig takarásban megbúvó hegyünk, a mesés Pequeño Alpamayo. Az előcsúcsról történő rövid ereszkedés után hátrahagytuk az egyik hátizsákunkat, hogy az utolsó meredek gerincen gyorsabban haladhassunk. Innentől kezdve bizony jóval gyakrabban kellett használni a hágóvas első fogait, mint a hátsókat.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

Leereszkedés a Tarija és a Pequeño Alpamayo közötti nyeregbe 

 

 Az erős napsütés a Cordillera Real vonulatában a szezon végére sajnos sok helyen leolvasztotta a vastag hóréteget. A Pequeño Alpamayo legmagasabb pontján, nagy meglepetésünkre, sziklatörmeléken álltunk. Csupán egy mögöttünk kinyúló hótaréj emlékeztetett arra, hogy korábban meddig is ért itt a fehér takaró. Egy ennél sokkal kellemetlenebb dolog mégis az volt, hogy a firn kemény jégpáncéllá olvadt, illetve amorf jégtűket képzett a felszínen ott, ahol egyébként kényelmesen lehetne haladni. Több szomszédos csúcsról már csak e körülmények miatt is azonnal lemondtunk. Vakmerő lett volna kiolvadt, fellazult sziklákon és kuloárokban mászni úgy, hogy semmi nem fogja össze a felületet.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

A jegesedés és a jégtűk a második mászóhetünket is igencsak megnehezítették

 

Zene oxigénpótléknak

 

Egy nap pihenő után a Pico Austria felé vettük hát az irányt. Bár 5320 méteres magassága figyelemre méltó, könnyű útvonalon, gyakorlatilag száraz lábbal, hágóvas nélkül mászható. Nem meglepő, hogy a magashegységi túrázók egyik kedvelt kitérője arról a túraösvényről, amely a tömb északi oldalán szeli ketté a hágót. Veszélyekkel nem kell számolni sehol, biztosításra nincs is szükség.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

 

Kötél nélkül, a saját ritmusunkat felvéve, a magunk világába zárkózva meneteltünk. Eljön az ilyen, amikor kifogyunk a sztorikból, amikor nem beszélgetünk. Ilyenkor jómagam zenét hallgatok. A lejátszóm olyan, mint másnak az oxigénpalack. Ad egy jókora löketet. A különbség annyi, hogy a zene pszichésen segít, az oxigén meg fizikálisan. A képzeletbeli szintvonalakat koptatva kellett belátnom újfent, hogy a palacknak jóval nagyobb hasznát venném, még akkor is, ha egy kicsit robusztusabb mint a zenelejátszó.

 

Feltűnik a Titicaca-tó

 

Az alaptáborból átlagos tempóban 3 óra alatt érhető el a csúcs. Mi is nagyjából ennyi idő alatt teljesítettük a dolgot, miután ezernyi alkalommal próbáltuk felszúrni túrabotjainkra az alattunk elterülő köveket. A monoton baktatást befejezésképpen gyönyörű kilátás koronázta meg. A környező hegyek és a távoli Altiplano fennsíkján kéklő Titicaca-tó lélegzetelállító látványa jutalmazza meg mindazokat, akik veszik a fáradságot, hogy felkapaszkodjanak a völgy lenti szakaszából piramisra emlékeztető hegy tetejére.

 

Fotó: Doszkoty Milán, Gazsó Krisztián

A völgy lenti szakasza a Tuni-tó és az alaptábor között félúton

 

A kiemelést megelőző nap levonultunk a Tuni-tóhoz, ahol eltöltöttünk még egy éjszakát. Fuvarunkat másnap délelőttre vártuk. Mint utólag kiderült, nagyon jól időzítettünk, mert fent a légmozgás igencsak megerősödött reggelre. Olyannyira, hogy például a szomszédos svájciak egyik sátrát könnyedén átemelte a kőből rakott védőfalon, majd a tengerszem felé vonszolta. Mászótársam, Milán lélekjelenlétén múlt, hogy az éppen a Pico Austrián tartózkodó mászópár felszerelésének fele nem a tó mélyén végezte. S szerencse, hogy mindez indulásunk előtt történt, mert senki más nem volt a közelben, aki menthette volna a menthetőt a viharos szélben. Lent, a tó alatt, ha kicsit megkésve is, de megérkezett értünk a transzfer. Visszaindulhattunk a poros földúton szállodánkba, ahol aztán felvettük az ott ledepózott cuccainkat, köztük az utcai ruházatunkat.

 

Utószó

 

Valljuk be, hatalmas a kontraszt La Paz és az Andok hegyei között. Kiszabadulni a szmogból és a nyüzsgésből kifejezetten üdítő élmény. Átélni az elszigeteltség és a mászás szépségeit. Küzdeni az elemekkel, miközben szemkápráztató környezetben lehetünk. Mindig ezek miatt térünk vissza a hegyekbe. A lelkünk egyik része egyszerűen ott érzi jól magát. Egészen addig, amíg a másik része meg nem szólal, hogy jó lenne már ismét ágyban aludni, forró zuhanyt venni, enni végre egy kiadósat. Az átgondolt előkészítésnek köszönhetően végül pozitív élményekkel telve rázódhattunk vissza otthon a mindennapokba – még akkor is, ha a második mászóetapunk alatt az Illimani együttesében nem értünk csúcsot. Megint temérdek mennyiségű fotóval és videóval gazdagodtunk, amelyek azonban korántsem képesek visszaadni a teljes valóságot. Ahhoz ott kell lenni. Érezni testközelből.

 

Ilyen volt Bolíviában hegyet mászni, mozgóképes összefoglaló a cikk szerzőjétől:

 

Költségek
Alapvetően a kiutazás, avagy a repülőjegy adja ki az összköltségek tetemes részét, hiszen Bolívia maga nem drága. Belvárosi szállást egész olcsón, hazai árainkhoz képest akár feleannyiért is lehet találni. Az élelmiszerárak nagyjából azonosak a magyarországiakkal, függetlenül attól, hogy szupermarketbe vagy étterembe térünk-e be. A hegyekben történő túrázás és mászás szinte ingyenes, vagyis nem kell sem parkbelépési, sem csúcsmászási, sem szemétletéti díjat fizetni.

 

Néhány konkrétum számokban
Taxi a repülőtér és a belváros között: 60-70 BOB
Felvonójegy bármely megállóig egy vonalon: 3 BOB
Retúrtranszfer La Paz és Tuni között: 800-900 BOB
Hamburgermenü egy közismert gyorsétteremben: 35-42 BOB
Csirkemenü egy helyi gyorsétteremben: 18-25 BOB
2 literes palackozott ásványvíz: 6 BOB
460 ml-es gázpalack: 30-40 BOB

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. februári számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Hegymászás az inkák földjén – 1. rész 

Földi űrutazás a Száraz-Andok kietlen tájain  






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...