MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Hétvégi kirándulás a Hársas-tó körül

Kellemes vasárnapi kirándulás az Őrség és a Vendvidék szegletében: ez volt a Hársas-tó 20 teljesítménytúra. Érintetlen, ritkán járt tájak, pompás idő, laza társaság és könnyed tempó. Mindehhez átgondolt, kiválóan jelzett útvonal és igen tisztes ellátás járult – és még az esőt is megúsztuk. 

Kétszeri rendezés után idén elmaradt a Magyarlak 12 teljesítménytúra, ami ezen a tájon vezetett végig, azonos rendezői gárdával. Most lehetőség nyílt annak pótlására, és persze az esemény része lett a „Vas megye Teljesítménytúrázója” mozgalomnak is – így hát nem is lehetett kétséges, hogy ott a helyünk. Ifjú társunk, Márk, valamint Laci öcsém és Réka is része lett a kis csapatnak.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A lazaságot már a rajtidő is jelezte: kényelmes fél kilences érkezéssel-rajtolással is belefértünk a mezőny első részébe. Igen: a túra nevének megfelelően a gyönyörűséges Hársas-tó partjáról – annak szabadstrandjáról. Ami korábban a Máriaújfalusi-tó névre hallgatott. Szépsége nem változott, sőt: asztalok és padok, esőbeállók és tűzrakó helyek csábítják megállásra a pihenésre vagy piknikre vágyókat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Csend, friss levegő, horgászok és napsütés. Kicsit kerüljük a tavat, aztán rögtön egy emelkedő – persze itteni mércével mérve. A vasi lankákkal „birkózunk”, és közben gyönyörködhetünk a szép tájban: ritkán látható, nagyon sűrű erdőkben haladunk, élveztük a kellemesen árnyas ösvényeket.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A zöld jelzésen haladunk, a táj változatos: néhol tisztások, napsütötte nyiladékok jönnek, néha a megszokott erdők látványa kísér. De újra meg újra a sűrűség, a sötét „vadon” érzése bukkan elő. A Zsida-patak medrét követve, helyenként magas fűben követve a nyomokat egészen vadregényes a hangulat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Így jutunk el Szentgotthárd „külvárosába”, Zsidára. Az idézőjel nem véletlen: igazából egy hozzá csatolt kis falucska, mindenféle városi jellegzetességek nélkül. Itt érnek utol bennünket a futók: ők a kilences tömegrajttal indultak – ennyi időre volt szükségük a különbség ledolgozásához. Nincsenek sokan, hamar elhagynak bennünket az aszfalton, házak között.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Piros jelzésre váltottunk: itt is kiváló minőségű turistajeleket láthatunk, de a szalagok is ott vannak minden fontos ponton. Átmegyünk egy erdőn: ez választja el egymástól Zsidát és Zsidahegyet. Ahol az eddigi kellemes érzéseket pirosló cseresznyefák igyekeznek még tovább fokozni. Mit mondjak, sikerült. De a picike lakott szakasz amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan el is marad mögöttünk. Újra sűrű erdő következik, ide-oda kanyargással, figyelmet igénylő patakátkeléssel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán búcsút intünk a kis érnek, és vele együtt a pirosnak is. Legalábbis időlegesen: piros kereszt visz át a pirosra. Ugyanerre, igen, de majd csak pár kilométerrel később. Addig egy kavicsos utat használunk kezdésként, majd arról balra letérve ismét az erdőbe vetjük magunkat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Újabb erdő: sűrű, és változatos. Zöldben pompázó, rejtelmes, de csiripelő. Élénk aljnövényzet, roppanó ágak korábbi évekből. Néha tisztások jönnek, néha hullámzik is a terep. Változatos. Aztán hatalmas, szálas fenyvesbe jutunk; az égig érő fák alatt menni egészen különleges érzés.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Apátistvánfalva, előttünk! Vagyis hát Stevanovci, mert itt így dukál. Aztán meg is érkezünk – már ha annak lehet nevezni ezt a pár házat. Majd újabb párat. Elszórtan, ahogy ezen a tájon ez megszokott. Szórvány, igen. Nem szeres, mint a közeli Őrség, hanem szórványtelepülés, mint a még közelebbi Vendvidék. Ezt a szerkezetét megtartotta napjainkig is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Nyílt szakaszra érkezünk ki, jobbról látszik a falu központi része, a dombtetővel. Rajta pompásan kiemelkedve a község gyönyörű templomának tornya. Érdekesség, hogy nem I. Istvánról nevezték el sem ezt, sem a falut – mint korábban hittem –, hanem egy Angliából érkezett ciszterci apátról. A templomban gyakran vend nyelven imádkoznak, illetve énekelnek.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Előttünk egy bója jelzi: megérkeztünk az első ellenőrző pontra. Ifjú leány fogad minket, méghozzá terülj-asztalkával. Víz és bodzaszörp, csokis süti és banán – no meg dinnyeszeletek. Ahogy látom, a nagy melegben ennek van a legnagyobb sikere. Mindezt egy ház előtt, faasztalon, ágasfa és virágok szomszédságában – kellemes hűvösben.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Csabáék is befutnak, váltunk pár szót, majd közösen folytatjuk egy ideig. Fűrengeteg jön, emelkedünk is – minden oldalról meg erdők. Azazhogy nem: hátra nézni is érdemes: a magunk mögött hagyott falut – pontosabban annak egy részletét – búcsúztatva.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán megint rájöhetünk, hogy errefelé csínján kell bánni az ilyen kijelentésekkel: itt soha nem tudhatjuk biztosan, hogy tényleg elhagytunk-e egy települést. De aztán újabb erdőbe bújunk, és most már tényleg az utolsó házakat láthattuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A dózerút egyenesen visz, a jelzés meg be jobbra. Hopp, eszembe jut a térképrajzolásom: lesz itt egy picike kitérő! Pár méternyi, de a Locus is kilátópontot jelöl meg itt. Nosza, megtesszük a pár lépést, de csalódnunk kell: az igényes, kellemes kivitelű „kilátó” tetejéről bizony csak a fák látszanak, semmi más. Pedig bíztam benne, hogy ráláthatunk a közeli (és azonos irányban lévő) Apát Hotel épületeire.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Vissza a kavicsos útra, majd kibukkanunk egy aszfaltra. Aha, ez is beugrik: az Orfalu (Andovci) felé vezető országút. Akkor viszont hamarosan a kereszthez kell érkeznünk. Így van, felbukkan igen hamar: nevezetes pont ez. Nem a sok évvel ezelőtt is kapott defektemről, hanem mert itt érkezik meg (jelen esetben jobb kéz felől) a korábban elhagyott piros sáv. Ami aztán már igencsak ismerős lesz: az Őrség 50 (illetve 75) teljesítménytúrán ezen érkezünk ide, és most csak rácsatlakozunk, arra.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Egyúttal konstatálhatjuk, hogy féltávnál vagyunk, meg azt is, hogy ma már nyugatabbra nem megyünk. Jöhet tehát a piros, és az erdők végtelen sora. Sajnos, a pocsolyáké is. Előbb néhány, de később sűrűbben kell kerülgetni ezeket, ami által a tempónk is csökken. Nem mintha valamiféle rekordokat akartunk volna itt feszegetni. Néha beljebb megyünk az erdőbe, de aztán újra meg újra a széleken haladunk: itt jobban megmaradt a korábbi napokban lehullott sok-sok csapadék.

 

A nem túl fantáziadús nevű Kis-patak mellett haladunk sokáig – amíg aztán át is kelünk rajta. Ekkor már túl vagyunk a derékszögű letérésen is, ahol elvileg láthattuk volna Balázsfalva részét (ami Apátistvánfalvához tartozik), de a nagy fű miatt bizony nem sok minden volt belőle kivehető. Aszfaltúton át, újabb lejtők: itt már kimondottan nagy a sár. És a sűrűben persze puha is, mint a lekvár. Vajon megakadályoz ez engem a futásban? Naná, hogy nem. És naná, hogy addig feszegetem a pofonládát, amíg sikerül egyet begyűjteni. Az esés amilyen kicsi és fájdalommentes, olyannyira látványos. Nem csak ott és akkor: fekete nadrágom mindvégig emlékezteti a mögöttem haladókat az esetre, mondjuk így. Ők meg engem, mondjuk így.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szóval, meglehetősen derűs hangulatban érkezünk be Farkasfára. Ahol a kedv nemhogy csökken, inkább nő – pedig csak almafröccsel vagy kólával frissítünk. Pár falat is jut hozzá – meg egy bélyegző is a pultos lánytól, hiszen ez a második (és egyben utolsó) ellenőrző pont a túrán. Aztán ki a faluból, az ismert úton – legalábbis egy darabig. Aztán a piros elkanyarodik jobbra, mi maradunk a zöldön. Igen, amin a napot kezdtük – és amin be is fejezzük: innen a célig már ezen haladunk. Így hagyjuk el a kis haranglábat, meg a falu központját.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Sok szép, gondozott porta marad el mögöttünk – esetenként a vasárnapi ebéd illataival. A kis templom ugyanis éppen délre harangoz, amikor elhagyjuk: lám, nem is állunk rosszul idővel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Északi irányt veszünk a falu végén, a jelzések itt is jól követhetőek. Emelkedő visz, túratársakat előzünk, kislánynak gratulálunk. Aztán egy erős szúró érzés: Laci, nézd meg a hátam, kérlek! Valami apró rovart távolít el, de többek szerint sem kullancs. Nem derült ki, hogy kiféle-miféle volt, de jólesett megszabadulni tőle, annyi szent. Közben aztán az épületek is elfogytak – sajnos, mert több míves, szépen felújított (vagy arra váró) parasztházat is láthattunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Saras, tocsogós, pocsolyás, majdhogynem lápos környék a folytatás. Sok túratársat itt is utolérünk, a haladás nem mindig könnyű, és persze a meleghez sok-sok pára is járul. Majdhogynem a trópuson érzem magam: a pajzsikák látványa azért tudatosítja, hol is járok.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Megérkezik a dózerút. Aha! A Magyarlak 12-ről ismerjük már jól Lacival: nincs sok hátra a túrából, Még mindig túratársak, a tempónk jó, a lejtő kellemes, a környező erdők most is szépek.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

A jobbos letérőt most nem nézzük be, mint két éve: készülünk rá, bár ez is felesleges, mert a szalagok bolondbiztosak. Nagyon szép erdő a befejezés is: tisztes jelzésekkel és rengeteg szalaggal – így ereszkedünk le a vízmosás avarszőnyegében, és így érkezünk be a célba.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ahol igen kellemes bográcsos illat fogad. De nem, nem csak az illat, hanem a tartalma is. Kiváló paprikás krumpli, jóféle házi füstölt szalonnával és füstölt kolbásszal. Lehet-e ellenállni a kínálásnak? Érdemes-e? Ha már a fürdést – sajnos – ki kell hagynom, legalább egy jót falatozok. A kitűző is szép, oklevelet azonban majd csak e-mail-ben kapok. A tó nagyszerű hátteret ad a rövid pihenéshez, ami után jöhet a hazaút. Na jó, kis gotthárdi kávéval, sütivel. Ami aztán végképp teljessé teszi ezt a kellemes vasárnapot.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...