MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK

Új kilátó kerékpárúttal és tornapályával
Maderspach Viktorról nevezték el azt az új kilátót, amelyet Várpalota mellett adtak át és egy korábban hadi célokat szolgáló figyelő őrtorony átalakítását követően jött létre. 2013.09.24 11:34
Vad Szigetköz
A korábban nagy sikert arató Vad Magyarország című természetfilm operatőre most önálló produkciót rendezett, amelyben Európa legnagyobb szárazföldi deltáját, a Szigetközt mutatja be nekünk. 2013.09.22 14:40
Félezren ünnepeltünk együtt Dobogókőn
Igazi túrázásra való időben gyűltek össze a Magyar Természetjáró Szövetség tagszervezeteinek képviselői, hogy közösen megünnepelhessék a 25. Természetjárók Napját. 2013.09.21 13:52
A magyar erdőket is fel kell készíteni a klímaváltozásra
Hazánk területének csupán egyötödét borítja erdő. Az EU által is támogatott Nemzeti Erdőtelepítési Programban, már a klímaváltozás hatásait is figyelembe veszik. 2013.09.21 05:18
Gyűjtők veszélyeztetik a haragossiklókat
A DINP Igazgatósága harcba száll a több helyen már kihaltnak vélt, szigorúan védett faj illegális begyűjtőivel szemben. 2013.09.20 08:18
Erzsi már 6000 méteren jár
Az alaptábor kiépítését követően, vélhetően az előrejelzett csapatékos idő miatt, a tervezettnél néhány nappal később érte el a magyar hegymászónő az előretolt alaptábort. 2013.09.19 13:55
11 kölcsönzőhelyen 330 bringa
Kerékpárkölcsönző hálózat indul a Bakony és Balaton térségben.   2013.09.19 07:29
Katartikus barlangfutás
A Baradla Underground Trail, avagy futós családi hétvége egy kisgyermekes, futni imádó anyuka szemszögéből. 2013.09.17 14:47
Nyolc kilométer a Fürtös bodza útja
Az Európai Együttműködés Napján adják át az új tanösvényt Asztalfő és Ágfalva között.   2013.09.16 14:05
Kegyetlen idő fogadta a magyar serpákat
Hazánk egyetlen teherhordó versenyét, a VI. Nagy-Eged hegyi Sherpa Rallyt rendezték meg hétvégén Eger mellett, a Nagy-Eged hegyen. 2013.09.16 13:52
Szép Magyar Térkép
Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék és az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára pályázatára várják az idei kiadású legszebb térképeket. 2013.09.16 12:02
Két keréken biztonságosan
Az Európai Mobilitás Hetén azoknak is hatékony segítséget nyújtanak, akik nem mernek a városi forgalomban kerékpározni. 2013.09.16 12:00
Élő folyókkal a jövő árvizei ellen
A folyók és vizesélőhelyek helyreállítása komoly előnyökkel jár a természeti értékek védelme és a társadalom számára. 2013.09.16 11:02
Ördögi ultrafutam Európa teteje körül
Augusztus utolsó hétvégéjén immár 11. alkalommal rendezték meg a franciaországi Chamonix-ban a híres nevezetes UTMB-t.   2013.09.14 00:09
Extrém esték a moziban
Grandiózus jelenetek az extrémsportok szerelmeseinek a filmvásznon. Kezdődik Rock’nPow és jön Simon Moro is személyesen! 2013.09.12 12:47


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...