MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

HOSSZÚLÉPÉS

Sümegi vár, ahol egy percig sem fogsz unatkozni
Rezi és Tátika vadregényes romjai után kíváncsiak voltunk, mit nyújthat Magyarország egyik legépebben megmaradt vára, a sümegi, amely azon kívül, hogy az előzőekhez szinte „bolhaugrásnyira” található, a Várhegyet uraló impozáns alakjával már messziről hívogatja az utazót.  2016.11.21.
Bőrig áztunk a Bud Spencer-emléktúrán
A nyáron elhunyt Bud Spencerről (Carlo Pedersoli) már sokan és sokféleképpen megemlékeztek, így a természetjárók sem kivételek, akik november 12-én a szakadó eső ellenére is gyalogtúrával emlékeztek a Mesterre.  2016.11.17.
Az este, amikor a Cuha-völgy fehérbe öltözött
Gyorsan folyó vizek, lassuló esőcseppek, és az év első estéje az égtől a földig kékben: a természet leglátványosabb átalakulása az iroda helyett most szerencsére a Bakony szívében ért. 2016.11.16.
Műalkotássá változtathatjuk az egész erdőt
Egy népszerű túraútvonalra tervezték az általunk is bejárt „land art-túrát”, de az országban bárhol máshol te magad is megcsinálhatod. Gyerekeknek találták ki, de felnőttek is elkezdhetik. Én megtettem. 2016.11.14.
A tűz, a víz és a jég vonzásában Izlandon - 4. rész
Izlandi utunk utolsó két napján a déli és dél-nyugati partot néztük meg. Hajóztunk a Jökulsárlón-gleccserlagúnában, megcsodáltunk rengeteg vízesést, láttuk kitörni a Stokkur-gejzírt és megmártózunk a Blue Lagoon termálfürdőben. 2016.11.13.
Hat vulkán útja a Börzsönyben
Nem telik el hétvége teljesítménytúra nélkül, és számunkra sem telhet másként a szabadidő, mint természetjárással. Ezúttal a Börzsöny délnyugati táját szemeltük ki egy kis szombati testmozgásra, hogy az Orbán Imre által szervezett túrán hullámvasutazzuk végig a környék egykori tűzhányóit.  2016.11.09.
Égen-földön Tihany körül
A Balaton félszigete már sokadszorra merül fel könnyű, de sokat mutató, néhány órás túra kapcsán. Most kivételesen újdonságot is tartogat, aminek ugyan csak félig örültünk, de az út zárása bőven kárpótolt. 2016.11.04.
A tűz, a víz és a jég vonzásában Izlandon - 3. rész
Izlandi utunk negyedik napján Ásbyrgiben túráztunk, és megnéztük a méltán híres Dettifoss-vízesést, az ötödik napunkat pedig a keleti fjordoknál töltöttük.   2016.10.29.
Egy méltatlanul elfeledett templom
A Fertőrákosi kőfejtő meglátogatása után érkeztünk Lébénybe, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy a lajtamészkő ősmaradványai miként köszönnek vissza a Szent Jakab-templom falairól.   2016.10.28.
Két szomszéd vár között egy buddhista szentély
Vártúrás napnak indult, de a végére Tátika és Rezi mellé egy vízimalom és egy buddhista szentély is belefért. Zalaszántó környékén jártunk.  2016.10.28.
Csipet csapat a Csodabogyós-barlangban
A strandszezon végével sem kell elkerülnünk a Balaton környékét, a felszín alatt rengeteg érdekesség lelhető fel késő ősszel is, ez utóbbinak jártunk utána parányi felfedezőcsapatunkkal, amikor meglátogattuk az ország 10. leghosszabb barlangját. 2016.10.28.
A tűz, a víz és a jég vonzásában Izlandon - 2. rész
Izlandi utunk második és harmadik napját a Myvatn-tó környékén töltöttük. Ebben a régióban egészen meghökkentő természeti jelenségekkel találkoztunk.  2016.10.23.
A pusztától a dombtetőkig Csömörön
Csömör neve az átlagos természetjárónak talán nem mond sokat, a helyiek azonban régóta dolgoznak azon, hogy „feltegyék a térképre” a Gödöllői-dombság nyugati szélén lévő zsákfalut. Az újonnan átadott 17 km hosszú túraúton be is jártuk mind a négy sarkát. 2016.10.21.
Mészkőben egy letűnt világ
Miben hasonlít a bécsi Szent István-székesegyház és a lébényi Szent Jakab apostol templom? Abban, hogy mindkettő a fertőrákosi lajtamészkőből készült. Mi ellátogattunk a helyszínre. 2016.10.20.
Láttál már kecskeügyességi bemutatót?
Ha a válasz nem, akkor el kell olvasni ezt a cikket, hogy kiderüljön, mi a csuda ez. 2016.10.18.


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...