Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. április 4.

Hótalppal a Koralpe hegyeiben

A férjemmel régóta terveztük, hogy elmegyünk egy hótalpas túrára Ausztriába. A síelést már próbáltam, de nem nekem való sport, nem vagyok elég bátor hozzá, így találtuk ki helyette a hótalpazást.

Amikor januárban eldöntöttük, hogy megyünk, akkor még nálunk híre-hamva sem volt hónak, így örültünk, hogy ezen a télen sem maradunk havas élmény nélkül. Persze, ez Murphy törvénye: február utolsó heteiben nagy hóval-hideggel igyekezett megmutatni a tél, hogy azért tud keménykedni is. Legszívesebben ki sem mozdultam volna ezen a hétvégén a cserépkályha mellől.


Gyorsan eljött a készülődés hete, amikor a nappalinkat 6-8 különböző vastagságú hálózsák, hótalpak, hátizsákok, síruhák, fejlámpák, műanyag edények és egyéb hasznos holmik lepték el. Nehezen, de megszületett a megfelelő lista, és elfért minden a zsákjainkban: minimális tisztálkodó felszerelés, ugyanennyi ruha, törölköző, evőeszköz, élelmiszeres doboz, fejlámpa, síszemüveg, sapkák, napolaj, hálózsák és persze olvasnivalónak a Turista Magazin. Az én hátizsákom 7 kg, Attiláé 18 kg lett. Hajnalban indultunk, mert 9-kor a Koralpe parkolóban (ami 1630 m magasan volt) kellett találkoznunk a többieket szállító kisbusszal.

 

 

10 óra után felpakolva, beöltözve elindultunk az első úti célunkhoz, az 1971 m magasan levő Koralpe hüttéhez. Ez a bemelegítő rész volt az ismerkedés a hótalpakkal: meneteltünk felfelé, az egyre nagyobb ködtől csak az előttem haladó hátizsákját láttam. Szép, szép ez a havas táj, főleg, ha látnánk is belőle valamit.

 

 

Na, gondoltam, jó lesz ez a hétvége, a nagy ködben és szélben botorkálunk 3 napon át. A hótalpban való közlekedés nagyon egyszerű volt, sokkal gyorsabban lehetett haladni, mint bakancsban, mert a talpon lévő fogak miatt nem csúsztunk meg. Délre felértünk a szállásunkhoz, amit alig láttunk a nagy ködtől.

 



Én nagyon örültem, hogy a 15 ágyas koedukált tömegszállás helyett kétágyas, fűtött szobákban kaptunk helyet. Nekem ezután már minden csak jó lehet -gondoltam. A hátizsákból előkerült ebédünk elfogyasztása után kicsit pihentünk, majd Gábor kiadta a parancsot: irány a csúcs! Kicsit furcsán néztem, mert nem az nem látszott. Akkor hova is megyünk? Szerencse, hogy nálunk volt a síszemüveg, mert a széltől, a hóvihartól és a ködtől csak 5 réteg ruhában, 3 réteg sapkában és szemüvegben tudtam előrehaladni.

 

 

Nem láttunk tovább 2 méternél magunk körül. Ezekben a napokban többször eszembe jutottak a Kudlik Júlia által vezetett Delta kezdő képsorai és zenéi, ahol a hóviharban gyalogoltak a megfáradt emberek. Mi éppen így nézhettünk ki, mire felértünk a csúcsra, ami a 2120 méter magas Koralpe-Großer Speikkogel volt. Attila bajuszára-szakállára ráfagyott a hó, érdekes fotót készíthettem így róla. Este finom vacsorát kaptunk a szállásunkon. Éjjel olyan meleg volt a szobában (25 fok), hogy nem tudtunk aludni, ezért hajnalban kinyitottuk az ablakot. Csodálkozva láttam másnap reggel, hogy az ablakunkból éppen ráláttunk a lokátorokra és a csúcsot jelző keresztre. Nagyon közelinek tűntek a ködmentes időben. Bőséges reggeli után egész napos túrára indultunk.

 

 

 

Volt olyan a csoportban, aki a közeli sípályán síelt, négyen gyalogló lécen jöttek velünk, és öten hótalpakon próbáltunk előbbre jutni. Gábor, a vezetőnk, erre a napra 15 km-es túrát tervezett. Szerencsére tiszta idő volt, mindent láttunk már lefelé menetben is, amit előző nap nem, sőt a nap is sütött. Lementünk az alaptáborhoz, innen indultunk a Poms Wasserfall vízeséshez, majd a Großhöllerhüttéhez, ezután a (Seespitz, 2066 m) hegygerincen keresztül jutottunk vissza a Koralpe csúcshoz. Persze ez nem vízesés volt, csak vízfagyás, de gyönyörű látványt nyújtott.

 



A nyári állatkarámoknak éppen csak a teteje látszott ki a hóból, ami azt is jelentette, hogy legalább 80-100 cm magas havon gyalogoltunk. Ügyesen kellett egyensúlyozni, hogy ne süllyedjünk el. Persze volt olyan, nehezebb szakasz, ahol térdig eltűnt a lábam a hóban, nehezen kihúzva mentem vagy botorkáltam tovább. A bezárt Großhöllethütténél a hátizsákból előkerült az ebéd, kicsit megpihentünk, majd indultunk tovább. De a legnehezebb az utolsó rész volt: alattunk a függőleges, mély hófal, ahol nem volt kitaposott út, a lábunk csak nehezen fért el a nagy hótalpaktól a keskeny járható részen. Már fájt a lábam, a kisujjam a sok féloldalazástól, és nagyon vártam, hogy végre kitaposott útra érjünk. Láttam, hogy a többiek is hasonlóan szenvednek, mint én. Attila ilyenkor előre mutatott, hogy mindjárt itt a csúcs, húzzam ki magam, és menjek tovább - mindezt mosolyogva. Persze ez érdekes tanács a hóviharban, jeges szélben: húzd ki magad! Örültem, ha összegörnyedve talpon tudok maradni és nem kap fel egy nagyobb erejű szélfúvás.

 

 

 

Útközben volt időm gondolkodni azon, hogy miért is szeretjük feszegetni a határainkat egy ilyen túrán, hiszen erről is szól ez a történet, legalábbis számomra. A napjaim egy részét Keszthelyen, az irodában és szervezéssel töltöm, ez az életem, heti 3-4 alkalommal futok 4-5 km-t, reggelente jógával kezdem a napot. Tehát mondhatnám, hogy jól érzem magam a bőrömben, és mégis szeretem ezeket a kihívásokat.

 


Annyira jólesik, hogy otthon a fotóinkat nézegetve elmondhatom, hogy ez is megvan! Sőt nem csak, hogy a bakancslistámon kipipálhatok egy téli túrát, de még vissza is vágyom jövőre ide - amit nem hittem volna. Mert a téli élményeket nem a duruzsoló cserépkályha mellől, könyvvel és forralt borral a kezemben tudom megélni, hanem ebben a sok szépségben idekint, dideregve a természetben, a hideg fehérségben, amikor hunyorogni kell a csillogó, hófehér tájat nézve, arcunkat a nap felé fordítva, a hegyek tetején állva.

 

Elmélázgatva haladtunk előre, néha meg-megállva szusszanásnyi pihenőre. Boldogság volt nekem, hogy a nehéz szakaszok ellenére csodálhattam a tájat, a lassan lemenő napot, így tettünk meg több kilométert. Napszemüveg nélkül nem lehet látni ilyenkor a fehér hó csillogása miatt. Nem tudom szavakkal leírni, ami körülvett bennünket ott fent a hegygerincen: gyönyörű volt a minket körülvevő téli táj. A csúcson lévő keresztet most jól lehetett látni, aminek nagyon örültem az előző napi hófúvás és köd után, így most is fotózgattunk kicsit.

 

 

 

5 óra körül a szállásunkon voltunk, elfáradva, de jókedvűen. 6 órakor közös vacsorán meséltük el az élményeinket. Jellegzetes osztrák vacsorát kaptunk, ami nagyon ízletes és bőséges volt: sajtgombócos leves, nagy hús a húsevőknek, nekem saláta, mártással és gombóccal. Vasárnap csodaszép napsütésre ébredtünk, reggeli után felöltözve indultunk neki a csúcsnak.

 

 

 

Ma itt fogunk túrázgatni a hegy tetején - ismertette Gábor a napi tervet. Megérkezve a kereszthez, körbenéztünk, és nekem olyan érzésem volt, hogy a világ tetején járunk. Fantasztikus volt a kilátás, kecskék, zergék legelésztek békésen előttünk. Amikor közelebb értünk, akkor kicsit arrébb szökkentek, és így kapirgálták ki a hó alól a füvet.

 


Csend, béke és nyugalom volt körülöttünk. Hegyre fel, aztán le, dombra fel, aztán le - ez volt a napi program a gyönyörűen csillogó havas gerincen. Hamar megtapasztalhattuk, hogy az időjárás pillanatonként változik. A szél felénk fújta a felhőket, amelyek az alattunk lévő völgybe leereszkedve eltakarták előlünk a fenyveseket.

 

 

2-kor értünk vissza a szálláson hagyott csomagjainkért, majd ezt követően ereszkedtünk le a parkolóba. Lejjebb érve nagyon sokan síeltek körülöttünk, de én nem bántam, hogy mi más formáját választottuk a téli sportolásnak, szebb részen voltunk, és így lassabban haladva, mindent jól szemügyre tudtam venni. Az út hazáig 4 óra volt, amit vidáman, de elfáradva tettünk meg. Nem hittem volna magamról, de már most várom a jövő téli hótalpas túránkat!

 

Szöveg és fotók: Csengei Ágota

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.18.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább
Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább