Hubert a legidősebb hiúz Európában

A Budakeszi Vadaspark nagyragadozója idén 23 éves, így feltehetően ő számít kontinensünk korelnökének. A gondozók még a széltől is óvják - szó szerint.

Szerző:
Budakeszi Vadaspark
Fotó:
Surányi Linda
2017. május 23.

A Budakeszi Vadaspark nagyragadozója idén 23 éves, így feltehetően ő számít kontinensünk korelnökének. A gondozók még a széltől is óvják - szó szerint.

A vadonban egy hiúz átlagosan jobb esetben is csak 13 évet ér meg. Persze az állatkertekben, vadasparkokban az állatok jóval tovább élnek, a nyugodt, stresszmentes körülményeknek, a folyamatos, szakszerűen megtervezett táplálásnak, az orvosi ellátásnak és a természetes ellenségek hiányának köszönhetően, de Hubert így is kirívó eset.

 


A hiúz 2011-ben érkezett a vadasparkba, és már akkor is kifejezetten aggastyánnak számított. A gondozók nagyon vigyáznak rá, alacsony zsírtartalmú csirkehússal etetik, kap vitaminkeverékeket, porcerősítőt és gyulladáscsökkentőt (fogazata és csontozata sem a régi már), és rendszeres orvosi felügyelet alatt áll. Kifutóját és fedett emelvényét úgy alakították ki, hogy a lehető legjobban védve legyen a zavaró tényezőktől, illetve a hőségtől és az esőtől.

 

Ezen a videón azt láthatod, hogyan tette meg Hubert az első lépéseit 6 évvel ezelőtt új lakhelyén, a Budakeszi Vadasparkban.

 

 

Az „eltűnt” faj


A kifejlett eurázsiai hiúz testtömege 18-38 kg, marmagassága 60-75 cm, testhossza 80-130 cm, amihez 15-25 cm-es farokhossz is adódik. Nyáron vörösesbarna, télen szürkés árnyalatú, apró sötét foltokkal pettyezett bundája és jellegzetes szakálla van. Különös ismertetőjegye a fülhegyen található szőrbojt, az úgynevezett fülpamat. Latin neve, a Lynx Lynx, az éleslátásra utal. A sziklás tisztásokkal kecsegtető, háborítatlan, sűrű lombkoronájú erdőket kedveli. Császárokat is megszégyenítő méltósággal, és ha kell, erődemonstráció útján uralja és védi saját területét, így nem árt óvakodni sárga testnedvvel körbecsíkozott intimszférájától, mert a végén még pórul járhat az óvatlan betolakodó! Élőhelyén a nyugalomnak kiemelt szerepe van. A zavarásra érzékeny hiúz állománya az ember terjeszkedése miatt hazánkban a 20. század folyamán drasztikusan lecsökkent, később eltűnt fajnak is nyilvánították.

 

 

Hajdanán egész Európában elterjedt volt, mára veszélyeztetett faj, amely Magyarországon 1988-tól tartozik a fokozattan védett állatok körébe. A 80-as évektől kezdve a szlovákiai Kárpátokból származó egyedek miatt csupán szórványos hiúz-észleléseket regisztráltak. Jelenleg a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszton élnek vadon hiúzok, de az ő számuk is csupán 5-10-re becsülhető.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Reflektorfényben a madarak a vadasparkban

Elpusztulhatnak a vadállatkölykök, ha hozzájuk nyúlsz

Két új barna medve érkezett Budakeszire

Állati egypercesek

Még több extra a vadaspark applikációjával

Sakálvokál, mosómedvék és mesebeli rókák - Vadaspark-látogatás Budakeszin

Cikkajánló