Szatmári Zoltán: Egy expedíció – dupla siker

 

Mikor ez év tavaszán leültem Kollár Lajossal a K2–Gasherbrum I. expedícióról beszélgetni, még fogalma sem volt, hogy milyen sikereket hoz majd ez a szezon a magyar hegymászósportnak. Ugyan a K2 csúcsát nem sikerült elérniük, de az expedíció hét (!) tagja is feljutott egy nyolcezres hegy csúcsára, sőt, többen dupláztak is. Most, közel fél év után újra ez volt a téma: a Magyar Himalája Expedíciók 2007 sikerei és a jövő évi tervek... 

 

--------------------------------------------------------------------------------

  

Gozony Gergő: A káosz kapuja

 

„Charley hívja bázist, bázis, jelentkezz!” – szóltunk bele a cébérádióba, mikor megérkeztünk augusztus elején egy szombat este Grindelwaldba. Sajnos nem sikerült aznap kapcsolatba lépnünk Kóczián Tiborral, Nagy Ervinnel és Sántha Gergővel, akik idén is folytatták útjuk építését az Eiger Északi-falán a Gomba alatt. Diskurzus hiányában egyszerűen gyönyörködtünk a lemenő nap fényétől megvilágított Eiger északra néző letörésében és a környező csúcsokban. Néhány napos bemelegítés után az Északi-fal jobb oldalán elhelyezkedő Genfi-pillér Les Portes du Chaos nevű, Gérard Hopfgartner és Michel Piola által 1979-ben nyitott, körülbelül 850 méter hosszú, VIa/A2 nehézségű út mászását terveztük...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

dr. Babits Lajos: Lachtal hegyei közt

 

A Lachtalt övező hegyek – a Zinken, a Schiessek – szépségét már jól ismertük, ezért ide terveztünk egy „sportosabb” túrát. Olyan hegycsúcsok között válogattunk, amelyek 2400 méter körüliek, és a kiindulóponttól való pozitív szintkülönbségük eléri az ezer métert. Feltűnt, hogy a térképen a csúcsok nevei különböző betűnagyságúak, de kiemelésüket nem a magasságuk határozta meg. Feltételeztük, hogy a térképkészítők a látogatottságuk és közkedveltségük alapján tettek ilyen különbséget. Mi is ez alapján tűztük ki célul a Lachtaltól 17 kilométerre fekvő, St. Peter fölé tornyosuló Greim meghódítását...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

dr. Sibalszky Zoltán: Tengerszemből patakba

 

Szeptember elején hatnapos túrát tettünk a Fogarasi-havasokban. Brassóból utaztunk Fogarason át Alsóárpás vasútállomására. Leszállva rögtön előttünk magasodott a Fogarasi-havasok hegyvonulata. Fejünket egészen meg kellett emelni, hogy a csúcsokat lássuk. Erről eszembe jutott, hogy az első világháború előtt a Turisták Lapjában hosszas vita folyt arról, melyik (az akkori) Magyarország legmagasabb hegysége. Az egyik párt azt állította, hogy természetesen a Magas-Tátra, mert annak 2600 méter feletti csúcsai vannak. Viszont erre a másik párt, a Fogarasi-havasok pártja azzal vágott vissza, hogy itt ugyan nincsenek 2600 méter feletti csúcsok, viszont több 2500 méter feletti van, és amíg a Magas-Tátra gerince alig húsz kilométer hosszú, a Fogarasi-havasoké több mint ötven kilométer. Ezenkívül a Tátra a poprádi síkság 800 méteres szintjéből emelkedik ki, a Fogarasi-havasok pedig Erdély felől 300 méterről, Havasalföld felől százméteres szintről. Nem vitás hát, hogy melyiknek nagyobb a relatív magassága! Mindenesetre fenséges látványt nyújtott a havasok gerince...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

Dobos Kálmán: A Losertől a Schneebergig

 

A helyszín Ausztria, a Salzburg tartománytól délkeletre fekvő Salzkammergut. A felfedezőútra két család vállalkozott három és hét év közötti gyerkőcökkel a Merkapt SE szervezésében: a cél a Loser és a Schneeberg meghódítása, illetve a világörökség Hallstatt és Salzburg felfedezése volt...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

Barna Béla: Északolasz idill

 

Az Alpok és a Mediterráneum határán, a festői északolasz Garda-tótól északra van egy még festőibb tó, a Lago di Tenno. A hihetetlenül zöld színű tó vize aztán később a közel százméteres, barlangszerű kanyonban lezúduló Varone-vízesésen keresztül folytatja útját a Garda-tó felé.
A Garda-tó legészakibb csücskében fekvő Riva del Garda városát magunk mögött hagyva mindössze három kilométer után egy különleges természeti jelenséghez, a Varone település melletti Varone-vízeséshez érkezünk. Az irányt el sem lehet téveszteni, milliónyi tábla mutatja: Cascata del Varone. Ne egy messziről is látható, hegyoldalban lezúduló zuhatagra számítsunk azonban, hiszen még a néhány méternyire található piros színű bejárati épülettől (Grotta Cascata Varone) sem látszik semmi. A vízesés elbújt egy hasadék mélyére, de a pénztárnál már érezni a hűs levegő áramlását. Aztán pár lépés, és máris az Alsó-barlangban (Grotta Inferiore) vagyunk, ahol egy igen keskeny sziklakürtőben zúdul a mélybe majdnem pontosan száz méter magasból a víztömeg...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

Vermes Judit: Leonardo városa

 

Vinci csak egy apró pont Olaszország térképén. Aki Toscanában jár, nagy valószínűséggel elkerüli, pedig itt született a reneszánsz zseniális polihisztora, Leonardo. Az erre vetődő külföldiek általában csak a nagyobb városokba jutnak el, kevésbé nevezetes kitérőkre nemigen van idő. Mi tagadás, az útikönyvek sem nagyon reklámozzák a települést, hisz jelentősége eltörpül a rendkívül gazdag kulturális kínálatban. Mégis, aki eljut ide, azt biztos megérinti a genius loci, a „hely szelleme”...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

dr. Szekeres Béla: Budaörsi "dolomitok"

 

Az M7-esen a Balaton felé tartva, Budapestről épphogy kiérve bizonyára mindenkinek feltűntek már a Budaörs feletti különleges alakú kopasz hegyek. Azért is különösen szembeötlők ezek, mivel közvetlenül a házak fölött emelkednek ki hirtelen, érdekes, bizarr sziklaalakzatokkal, szinte kiríva a háttér zöld környezetéből.
Ezek a budaörsi dolomithegyek, amelyeket egy jó félnapos túra során bejárhatunk. A Budai-hegység útikalauz 1982-es kiadásában „fárasztó, nehéz, de igen szép gerincvándorlás”-ként jelzi, „amelyet csak tavaszszal vagy ősszel ajánlatos megtenni, mert végig napos”. Nos, valóban, nyári hőségben ugyancsak izzasztó kis túra ez, mivel a kopasz hegyeken semmi sem véd a nap ellen, és bizony a három-négy sziklás csúcsra – bár csak 250–350 méter magasak – fel kell kapaszkodni. Mégis szívből ajánlom mindenkinek, főleg budapestieknek, hiszen olyan különleges élmény itt, a „város peremén”, szinte magashegyi érzéshez hasonlítható, és egyben a természeti és kulturális ismeretek színes tárházával szolgál. Igazán kár, hogy ezt a gyönyörű utat turistajelzés nem követi, tehát saját fejünk, illetve térképünk után kell menni...

 

--------------------------------------------------------------------------------

 

A teljes cikkeket a HTM októberi számában olvashatják!