Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. február 25.

Idén is érdemes volt mozdulni a Bakonyvasútért

A Bakonyvasút már védett értékünk, de használni és a teljesítménytúrán részt venni - azaz érte mozdulni - továbbra is érdemes. Barátságos rendezői gárda, kellemes útvonal és a tél végi erdők, hegyek: mind erősítik ezt az érzést. Kis csapatunkkal Eplénytől Zircig 25 kilométeren át túráztunk.

 

Kissé fáradtan, majdhogynem kedvetlenül indultam el reggel hatkor - az előző napi továbbképzés után pláne. Veszprémig az út is azonos volt… Közben szerencsére bakonyi útitársaim, Erzsi és Ildi is csatlakoztak, és a lányok derűs várakozása rám is átragadt. Főleg, hogy az otthon még erős szél megszűnt; igaz, meleg itt sincs. A tervezett nyolcas indulás is sikerül Eplényben, bár a nagy igyekezetben az itinerem ott marad. Üsse kavics, megteszi egy papírlap is: ismernek itt, senki nem csinál ebből gondot. Negyedik rendezés, negyedszer vagyok itt.

 

Pompás, vadonatúj piros jelzéseket látunk - szalagozást azonban nem. Hol is kell letérnünk a mély partoldalon? A kérdés megválaszolatlanul marad: alighanem a friss jelzésen kellett volna valahol, leginkább a másik irányban, a térkép szerint. Persze mi is lejutunk, aztán fel, aztán le. Hullámzik kicsit a terep, majd Eplény széléhez érkezünk.

 

 

Az ösvények kiválók - ennél már csak a jelzések jobbak. Vadonatúj, sűrű - mintaszerű itt is, később is. Ahol ráadásul újonnan létesített piros háromszög is megjelenik - szalagozás ehhez mérten nincs is.

 

 

Az Ámos-hegyi emelkedő persze megszuszogtat, de szépen, stabil tempóban feljutunk a havas tetőre. Igen! Itt ugyanis az is akad - még ha csak műhó is. A sípálya még üzemel, oda készült -, de jutott belőle egy kicsi nekünk is. Nem csoda, ha a pontőrök is téli holmiban toporognak.

 

 

A kínálás szívélyes, a fent említett papírlap is tőlük kerül elő. Pár szó után a kilátó felé lépünk. A rövid távon indulók itt ágaznak el balra - mi csak a kilátásért megyünk.

 

 

Kiváló a panoráma északnyugat felé - jobbra tekintve pedig az említett hóágyúk tevékenysége figyelhető meg. Ilyent sem láttam még ennyire közelről. Visszaereszkedve pedig furcsa érzés a tavaszodó tájban pár lépést ropogós hóban megtenni.

 

 

Vissza is idézzük Ildivel a tavalyi túrát, amikor nem csak itt volt hó, és nem csak ennyi. Sok helyen térdig ért, megküzdöttünk vele rendesen. Most kiváló ösvényen kocogunk lefelé, majd néhol derékszögű kanyarodásokra kell figyelni. A tanösvény táblái maradtak, a friss jelzés pedig szuper.

 

 

Jöhet az ereszkedés az Ámosról lefelé! Néha fotózok, és csak üggyel-bajjal érem utol a lányokat. Szigorú a tempó, na…

 

 

Az erdő nagyon szép, de a hideg reggel óta tartja magát. A tavacskák odalent ehhez mérten szépen befagyva fogadnak. Mint megtudom, a fenti hóágyút ezek látják el vízzel - meg is csappant a mélységük.

 

 

Átkelünk a Malom-völgyi-patak apró hídján. A kis tisztás most békés csendben fogad - tavaly itt a hóemberen volt a szalagozás. Igaz, a csend akkor is adott volt. Most a napfényben fürdik minden - mi is örülünk az extra D-vitaminnak.

 

 

Aszfaltos szakasz jön, immár a kis tavak szintje felett. Megint kocogósra vesszük, remekül azonos a tempónk. Még néhány fotó visszafelé, és megint hozhatom be a lemaradást.

 

 

Sajnos errefelé sem marad el az erdőirtás, mint sok más tájon is. Több részen is felfedezzük nyomait, bár van, ahol nem is nagyon kell keresni. Később azonban pompás bükkös oldalak is láthatók, néhol szelíd dombokon, néhol meredek halmok rézsűin.

 

 

A fagyott talajnak most örülünk, mert több helyütt is saras, agyagos szakaszok emléke merül fel. Most itt is könnyedén haladunk, sorra hagyjuk el az erdőket. Remek beszélgetős ösvények - a kisebb emelkedők, amik jönnek, észrevétlenül el is maradnak.

 

 

Máris a Köves-kútnál járunk. A Balatont kémlelem, de ezúttal nem sikerül megpillantani a távolban - alighanem a párás levegő miatt.

 

 

Hosszú egyenes jön, mindvégig lejtővel. Aminek alján már Alsóperepuszta bukkan ki a fák közül. Tudjuk, hogy itt lesz a második ellenőrző pont - azt viszont nem, hogy Zoli barátunk-túratársunk fogad majd. Örülünk a találkozásnak, kellemesen el is beszélgetünk.

 

 

Hosszú-hosszú betonút jön - vagy csak a nyílegyenes szakasz miatt tűnik annak? Beszélgetni itt is remekül lehet, meg persze a tájat nézegetni is. Balról a Bakony magasabb részei tűnnek fel, előtte pedig Felsőpere házai.

 

 

Az elágazásnál oda-vissza szakasz jön, tudjuk. Felballagunk a Csengő-hegy oldalában épített kicsi, de kellemes kilátóhoz. Út közben Istvánékkal találjuk szemben magunkat: jólesik az üdvözlés. Pár szót váltunk, és hamarosan felbukkan az újabb ellenőrző pont is.

 

 

Remek társaság! Évek óta megszokhattuk, hogy itt egy vidám, barátságos csapat fogadja az érkezőket. Nem is üres kézzel! Több gyümölcsöt (meggy és körte) megkóstolhatok, még többről lemondok. És persze megdicsérem a gazdát és a remek ízeket.

 

 

A kilátást nem dicsérgetem; inkább fotózgatok fentről: az Öreg-Bakony, illetve a reggel megjárt sípálya környéke vonzza a tekintetet.

 

 

Visszatérünk az elágazáshoz (kis kocogás itt is belefér), és legyűrjük a maradék aszfaltot. A mező szélén kellemes meglepetés újra! Bár akad némi sár, kisöccse se lehet a korábbi években látott-megjárt dagasztásnak. Aztán erdők között folytatjuk, újra meg újra felemlegetve a tavalyi havat. Ez már a Kis-Csiga-hegy. Néhol szép sziklaképződmények is akadnak, de többségében csendes tél végi erdőben ballagunk.

 

 

A ballagó tempót néha itt is meghúzzuk, amikor felemlegetem a lányoknak a zirci Monostori cukrászdát, amihez - sajnos - nagyon időben be kellene érkeznünk. A tempót azonban néha kénytelenek vagyunk lassítani. Leginkább a Gaja patak feletti átkelésnél, amihez - jobb híján - egy kidőlt bükkfa nyújt segítséget (igen, itt még az is elég hozzá).

 

 

Máskor szövevényes, vadregényes szakasz fogad: bujkálunk, nevetünk, mászunk, de megoldjuk, persze.

 

 

Nincs már sok a szalagozott részből. Egy mélyút vezet el a Veimpuszta melletti romhoz, ahol aztán balra kanyarodhatunk az Országos Kéktúra vonalára. Innentől ez vezet bennünket a célig.

 

 

Addig még akad egy-két rét, majd pompás bükkös, aminek látványa mindig megállít, és az otthoni, kőszegi erdőkre emlékeztet kicsit. Itt még adódik egy kevés szint, de aztán felbukkan Nagyesztergár széle, ahol korábban volt az ellenőrző pont.

 

 

Ahhoz most majdnem teljesen át kell szelni a falut. A túlsó végéhez közel, egy kocsmában találjuk az utolsó pontőrt és pecsétet. Itt italbónt is kapunk, helyben fogyasztáshoz. Aztán jöhet az utolsó másfél-két kilométer: ereszkedés Zircre, ott is a vasútállomásra, hát persze! Ha már vasutas túra…

 

Négy-negyvennégy a vége, ami szép, de a cukrászdához kevés. Sebaj! Kedves rendezők fogadnak; oklevél és kitűző jár, meg egy vonatjegy is a visszaútra. Kézfogás, gratuláció, közben érkeznek a rövid távosok is. Őket már kint nézzük a peronon: friss levegő és D-vitamin, jobb itt. Kanyarog a szerelvény, a menetrend szerinti alagút is megérkezik, és Eplényben még az elmaradt rajtfotót is pótoljuk. Viszlát jövőre, ugyanitt!

 

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket! 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Mozdulj a sínekért a Bakonyban

Római fürdő a Gaja-szurdokban

Rejtett vadon a Bakonyban

Tömeg nincs, vadon az van - Szurdoktúra a Bakonyban

 

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább