Idén is lesz Virágos Magyarországért verseny

Az idén is lesz Virágos Magyarországért verseny, amelyre a jelentkezéseket május 31-ig várják!

Szerző:
MTI.hu
Fotó:
Gulyás Attila
2014. március 29.

Az idén is lesz Virágos Magyarországért verseny, amelyre a jelentkezéseket május 31-ig várják!

 

Nyár a sárvári Kossuth téren

 

A Virágos Magyarországért verseny Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. (MT) saját projektjeként kezel, biztosítva annak szervezeti és finanszírozási kereteit. A verseny megszervezését a kezdetektől több minisztérium, szakmai és civil szervezet támogatja - írják.
Ismertetik, hogy az országos mellett helyi - városi, megyei, régiós - versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint hangsúlyozta: a turizmus fejlesztésének egyik elsődleges feltétele a vendégbarát településkép megteremtése, a komfortérzet egyik kulcseleme pedig éppen a virágosítás.
A megmérettetést az idén huszonegyedik alkalommal hirdették meg, a korábbiakhoz hasonlóan önkormányzatok nevezhetnek. A versenynek minden évben van kiemelt témája, 2014-ben az I. világháborús emlékhelyek környezetének gondozottsága a településen, kiemelten figyelve a jubileumi emlékévre.

 

 

Hévíz, Rákóczi utca


A verseny fődíja Magyarország képviselete a 2015. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe). Az idén Gyula (város kategória) és Zebegény (falu kategória) jogosult erre. A 12 európai országot átfogó Entente Florale Europe versenyben az elmúlt két évtized alatt közel 50 magyar település vett részt 7 arany-, 21 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve.

Cikkajánló