IDÉN IS MIKULÁSVONAT INDUL LILLAFÜREDRE

A "Diósgyőrért" Közhasznú Alapítvány idén immáron 10. alkalommal indítja útjára az Északerdő Zrt-vel együttműködésben a Diósgyőri MikulásvonatŽ-ot.

2012. október 27.

A "Diósgyőrért" Közhasznú Alapítvány idén immáron 10. alkalommal indítja útjára az Északerdő Zrt-vel együttműködésben a Diósgyőri MikulásvonatŽ-ot.

 

A 2006-ban Miskolc városa által Nívódíjjal elismert rendezvényen 2012. november 29. (csütörtök) és december 19. (szerda) között napi 2 - 4 vonat közlekedik majd a Lillafüredi Kisvasút, a Miskolc-Dorottya utcai végállomásáról a Mikulás Lillafüredi Mesebirodalmába, ahol egy exkluzív, interaktív mesejáték keretében a Mikulással is találkozhatnak a kicsik.

 

A rendezvény népszerűségét talán a résztvevők száma mutatja legjobban: évről-évre 16-17 000 fő vesz részt a programon. A Mikulásvonat sikeréről a szervezést végző szorgos manók mellett gondosan kiválasztott szereplők, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút dolgozói, miskolci középiskolák, illetve több, mint 80 intézmény és gazdálkodó szervezet valamint számos önkéntes gondoskodik.

 

 

A Diósgyőri MikulásvonatŽ nem egy hétköznapi utazást jelent a lillafüredi kisvasúton, hanem egy felejthetetlen élményt a gyermekek számára a Mikulás meseszép, varázslatos világában. A kívül-belül feldíszített, este kivilágított vonaton minden kocsiban jelmezbe öltözött szereplők várják a gyermekeket, akik az utazás alatt - játékos formában - felkészítik a résztvevőket a lillafüredi feladatokra.

 

Lillafüreden a "Mesebirodalom" kapujánál maga a Mikulás várja a kicsiket, majd további jelmezbe öltözött szereplők bekapcsolódásával egy interaktív mesejátékba vonják be őket, meseszép díszletek között, a miskolci óvodások és általános iskolások által feldíszített parkban.


A Mikulás birodalmában, a gyermekek ismét találkozhatnak Meseország lakóival, Süsüvel, a Százholdas Pagony hőseivel, Apraja falva törpös népével, az erdő orvosával Doktor Bubóval, valamint a jubileumi 10. MikulásvonatŽ új meglepetés-szereplőivel Pinokkióval a nagy zöld ogréval Shrekkel, Fiónával és a cserfes Szamárral is.

 

Az egy órás játék végén a zenélő kincses ládából minden gyermek megkaphatja a várva várt Mikuláscsomagot, majd a krampuszokkal együtt visszautaznak Miskolcra. A program elsősorban a 3 és 10 év közötti gyermekek számára lett kitalálva, mert nekik jelent a Mesevilág valóságos élményt. A feldíszített MikulásvonatŽ nappali és esti járatai, valamint a gyönyörű környezet a szülők és a kísérők részére is kellemes kikapcsolódást biztosítanak. A program időtartama utazással együtt kb. 2 óra 15 perc.

 

Csoportoknak (20 fő felett) jegyértékesítés 2012. október 15-től.

Egyéni utasoknak jegyértékesítés online 2012. november 01-től, a Miskolc-Dorottya úti jegyirodában 2012. november 05-től.

 

A programon való részvétel csak és kizárólag előre megváltott jegy ellenében történik!

 

A részvételi díj: 1 700 Ft (ülő- és álló helyekre egyaránt)

Az ár tartalmazza a krampuszok társaságában történő utazást a feldíszített kisvonaton a Miskolc - Lillafüred - Miskolc útvonalon, valamint az egyórás mesejátékon való részvételt.

 

A Mikuláscsomag átvételére feljogosító jegyet szintén elővételben kell megváltani a részvételi jegy mellé, melynek ára: 650 Ft/db.

A csomagokat a Mesejáték közben, a Mikulástól kapják meg a kicsik a jegy ellenében.

 

2 éves kor alatt a gyermekeknek ingyenes a programon való részvétel (a vonaton ölben utazva).

A csomagot azonban a részükre is külön meg kell vásárolni igény szerint. 2 évesnél idősebb gyermekek részére sajnos nem áll módunkban kedvezményes árú jegyet biztosítani.

 

Minden jegy tartalmazza a vonat pontos indulásának időpontját, valamint a kocsi és az ülés számát.

A jegyeket más időpontban és helyen nem lehet felhasználni!

 

Bővebb infó: http://mikulasvonat.pipelinedesign.hu/

 

Cikkajánló