Idén is sasolhatunk sasokat

Az MME - együttműködve a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal - a HELICON LIFE+ projekt keretében ismét parlagi sas fészekőrző akciót hirdet önkéntesek számára április közepétől július végéig.

Szerző:
MME
Fotó:
Fatér Imre- MME
2015. március 12.

Az MME - együttműködve a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal - a HELICON LIFE+ projekt keretében ismét parlagi sas fészekőrző akciót hirdet önkéntesek számára április közepétől július végéig.

Az egyesület a felnőttek és nyugdíjasok mellett kiemelt segítőként számít középiskolai tanulókra, főiskolai és egyetemi hallgatókra, akik számára természetesen igazolást is ad a szervezet.

 

A legveszélyeztetettebb parlagisas-fészkek őrzésére a Jászság, a Mátra és a Dévaványai-sík Különleges Madárvédelmi Területen kerül sor 2015. április 10-július 31. között.

 

Az akció célja kettős. A legfontosabb feladat a globálisan veszélyeztetett, hazánkban fokozottan védett parlagi sas magyarországi költőállományának (mely egyben az európai uniós állomány kétharmada) megóvása a fészkelési időszakban jelentkező emberi zavarástól, esetleges bűncselekményektől (mérgezés, lelövés, fészekrablás). Amennyiben az önkéntes sasőrök bármilyen zavarást tapasztalnak, mobiltelefonon azonnal értesítik a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos távcsöves, teleszkópos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a sasok viselkedéséről.

 

Az önkéntesek félnomád, expedíciós körülmények között, heti váltásban végzik a fészekőrzési feladatokat, amit egy-egy helyszínen minimum 2, maximum 4 fő lát el. A madarak nyugalmának biztosítása érdekében a fészekmegfigyelés mintegy 1 km-es távolságból, távcsővel és teleszkóppal történik.

 

 

Részletek a fészekőrzésről
Háttér információ a parlagi sasokat fenyegető veszélyekről

 

Cikkajánló