Idén is születésnapozik a Gyermekvasút

Április 8-án, szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját. Az ünnepi különvonat a hárs-hegyi fordítóalagúthoz viszi a látogatókat, ahol lehetőség lesz a különleges helyszín bejárására.

Szerző:
gyermekvasut.hu
Fotó:
Gulyás Attila
2017. április 4.

Április 8-án, szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját. Az ünnepi különvonat a hárs-hegyi fordítóalagúthoz viszi a látogatókat, ahol lehetőség lesz a különleges helyszín bejárására.

 

A tavalyi kisvasúti naphoz hasonlóan a rendezvény megnyitója Szépjuhászné állomáson lesz. 10 órától térzene várja az érkezőket az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar közreműködésével. 10.45-kor lesz a hivatalos megnyitó a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány ügyvezetőjének beszédével, 11.25-kor pedig következik a fő attrakció: elindul az ünnepi különvonat Szépjuhásznéről a hárs-hegyi alagúthoz.

 


A túrán az érdeklődők gyalogosan kelhetnek át a fáklyákkal kivilágított, 198 méter hosszú alagúton. A beállókban a Gyermekvasút történetét és működését bemutató alkalmi kiállítás várja a résztvevőket, majd vonattal folytathatják útjukat a hűvösvölgyi végállomásig, ahova 13 órakor ér be a vonat.


Látható lesz a Vasútmodellező Szakkör kiállítása, 14.30-ig ebédelni lehet a Gyermekvasutas Otthonban, ekkortól pedig gumikerekű közúti kisvonatok indulnak a Széll Kálmán térre.

 


A rendezvényre részvételi jegy a program kezdetekor váltható Szépjuhászné állomáson, gyerekeknek 6-14 éves korig 1400 Ft, felnőtteknek 2000 Ft. (A részvételi jegyek ára magában foglalja a különvonattal való utazás, az ebéd és a gumikerekű közúti kisvonattal való utazás díját is.) A hagyományos személyvonatok ezen a napon 11 és 14 óra között csak Széchenyihegy és Szépjuhászné között közlekednek. Hűvösvölgy és Szépjuhászné között ebben az időszakban gumikerekű közúti kisvonatok szállítják az utasokat.


A Gyermekvasút napján nemcsak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút születésnapját ünnepelik, ez egyben az egész éven át tartó Kárpát-medencei kisvasúti napok programsorozat nyitóünnepsége is.

 

Még több infó a rendezvényről ide kattintva

 

Kapcsolódó cikkeink:

Megújulnak a Börzsöny kisvasútjai

Pöfögő időkapszulat - Gyermekvasúttal a budai hegyekben

Előrehozott szezonkezdet az erdei vasutakon
Idén is vár a Kárpátok elvarázsolt kisvasútja
Zakatolás a Bükk országútján

Cikkajánló