Idén ők a legvirágosabbak

Siófok és Balatongyörök képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.

Szerző:
Nemzetgazdasági Minisztérium
Fotó:
Bendes Mária
Shutterstock
2014. december 5.

Siófok és Balatongyörök képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.

Az idén huszonegyedik alkalommal megrendezett „Virágos Magyarországért” verseny győzteseit díjazták a Várkert Bazárban. A fődíjakat dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár és dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át a települések polgármestereinek.

 

Mintegy 300 település nevez be évente az innovatív hazai megmérettetésre, a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. A versenyt idén négy minisztérium (NGM, BM, EMMI, VM), Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., és több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A jubileumi emlékévre tekintettel idén a verseny kiemelt témája a településeken található I. világháborús emlékhelyek környezetének gondozottsága volt. A verseny célja egy esztétikus, vendégváró település- és országkép kialakítása, a turizmus fellendítése, valamint a településeken élők összefogásának ösztönzése.

 

 

A siófoki rózsakert

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját Siófok és Balatongyörök kapta, így a két település nyerte el a jogot, hogy 2015 szeptemberében képviselje Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. A díjazott magyar települések sikerességét bizonyítja, hogy a legutóbbi európai megmérettetésen város kategóriában Gyula szerezte meg az aranyérmet.


A miniszterelnöki különdíjat város kategóriában Százhalombatta, falu kategóriában pedig Ordas kapta. A verseny fontos összekötő kapocs Európával, mivel Magyarország alapító tagja a 12 európai országot átfogó Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaságnak, amely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét szervezi.

Cikkajánló