Aki szereti a különleges hangulatú várromokat, annak a felvidéki Torna várát érdemes felkeresnie. A magyar-szlovák határtól mindössze négy kilométerre, Torna községtől északi irányban, immár 700 éve dacol az idővel egy mészkőhegy kúpján. Ha felkapaszkodunk a gerincen, tekintélyes méretű falmaradványokat és gyönyörű körpanorámát kapunk kárpótlásul fáradozásainkért.
Az országhatárt szinte észrevétlenül hagyjuk magunk mögött, és alig félórás autózás után jutunk el a 375 méter magas sziklaszirt lábához, amelynek tetején magasodik Torna vára, vagyis az, ami mára megmaradt belőle. A romantikus sziluettű várrom már messziről uralja a táj képét.
Fenn a hegytetőn bújnak meg Torna várának falai
Egy rövid országút melletti sétát követően a jelzett út felkanyarodik a kezdetben lankás, majd egyre meredekebb ösvényre. Útközben több helyen jól látható a szekérnyom, amely a mészkőbe vágott feljáró két szélén fut, ezzel is jelezve a hajdani út szélességét. Némi tüdőtágító kaptató után pedig fent is vagyunk a vár maradványainál.
A vár bejáratának közelében még felfedezhető a mészkőbe vágott régi szekérnyom mélyedése
A falak előtt ismertető táblát találunk az erősségről szlovák és magyar nyelven, képekkel, alaprajzzal. Díjazandó, hogy azokra a turistákra is gondoltak, akik az iskolában megszerzett történelmi tudásukból keveset vagy éppen semmit sem tudnak előkaparni Torna várának históriájáról, így itt minden szükséges alapinformációt megkaphatnak róla. Nekünk szerencsénk volt, mert Erika, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa is velünk tartott, aki számos érdekességgel és legendával színesítette a várlátogatásunkat.
Fénykor
Az erődítmény a fellelhető források szerint a Tekes (Tekus) nemzetségnek köszönheti létrejöttét, amelynek tagjai az 1300-as évek közepén ezen a jól védhető helyen emeltették egyik erődített szállásukat, amely a következő évszázadokban a környékbeli településeket összefogó váruradalom központjaként szolgálta mindenkori urait. A család itteni ága később felvette a Tornay nevet.
A növényzet lassan, de biztosan körbenövi a falakat
A vár jó stratégiai helyzetének köszönhetően gyorsan fejlődött. A 15. században már Torna vármegye központja, így innentől kezdve, aki a tornai várat birtokolta, az nemcsak az uradalom jobbágyainak süvegelését érdemelte ki, de sokszor a vármegye alispáni székét is megkaphatta. Az 1450-es években a cseh husziták megostromolják a várat, de támadásukat nagy nehézségekkel sikerül visszaverniük a védőknek. Az évszázadok során többször gazdát cserélt, a Tornaiak mellett a vár urai voltak többek között Berencsi „Sáfár” István, a Mágóchyak, a Bebekek, majd a 17. században a Móricz, a Kátay, a Semsey és a Keglevich család birtokolta. A 16. század híres-hírhedt földesuraihoz, a Bebekekhez köthető a vár egyik mondája, amelyet a néphagyomány őrzött meg az utókornak.
Torna település látképe a várból
Tornai várkisasszonyok
Történt, hogy az egyik Bebeknek nem születtek fiai, így két lánya, Krisztina és Katalin örökölte a hatalmas tornai birtokot. A leánytestvérek éles ellentétei voltak egymásnak. Míg Katalin jólelkű, kedves teremtés volt, akit mindenki szeretett, addig Krisztina hiú, gőgös és zsarnokoskodó. Ráadásul ugyanabba a fiúba szerettek bele, Dessewffy Kelemenbe, a szomszédos Szádvár ifjú és délceg urába. Ám Kelemen csak Katalin érzelmeit viszonozta, Krisztinát visszautasította. A sértett szerelmes bosszúból leszúrta a férfit.
Az egykori többemeletes palota keleti falának romjai küszködnek az idővel és a természettel
A gyilkosság híre azonban elterjedt, a gyanú pedig Katalinra terelődött, mert gonosz nővére ellene vallott. És akkor jött a „tetemre hívás”. A tornai vár lovagtermében a felállított ravatal mellett a vár népe sorra kezébe vette a tőrt, és akinél elszíneződött, az volt a gyilkos. Amikor Krisztina megfogta, a tőrön vércseppek jelentek meg. A lelepleződött bűnös leszúrta magát a tőrrel. De előtte még jól megátkozta Tornát: lépfene, pusztulás, végomlás szálljon rá, falai között tüzes szellem kísértsen. Állítólag a helyi idős emberek, ha vihar van, még ma is azt mesélik, hogy Krisztina szelleme ott kísért a falak között, és ijesztgeti az arra járókat.
Hogy így van-e, nem tudjuk, mert nem viharban jártunk ott. A hely viszont tényleg különleges hangulattal bír. A néhol roskadozó, szuvas fogakra emlékeztető, mohával, zöld cserjékkel és bokrokkal körbenőtt várfalcsonkok látványa a napnyugta előtti órák gyorsan változó fényében mintha valami kétely nélküli csodálatot igyekezne ébreszteni a szemlélőben. Elsősorban a természet iránt, amely bekebelezni látszik a megmaradt falakat. De némi büszkeséget is tükröz a rom, amelyet csak az idő tudott megtörni, unalmában.
Csatákban dúlt romok
A hosszú évszázadok alatt a vár több ostromot is túlélt, falai között jártak törökök, kurucok, de végromlását a 17. századi csatározások okozták. 1683-ban Ibrahim pasa és Thököly Imre seregei szállták meg. Egy korabeli feljegyzés szerint az ideérkező Schultz generális csapatai 1685-ben harc nélkül foglalták el a kurucok által kiürített várat, amelyet aztán a bevonuló császári fegyveresek puskaporral felrobbantottak. Ezután az erődítményt nem építették újjá, azóta romként tartják számon a krónikák. Az 1848-49-es szabadságharcban kapott még némi szerepet, itt szállásolták el a harcoló honvédeket, ám ekkor gondatlanságból leégett a maradék tetőszerkezet is. A trianoni békeszerződés után Torna és rommá vált vára Csehszlovákiához került, ma pedig a Szlovák-karszt Nemzeti Park területén fekszik.
A kilátás a várból a szomszédos tóra is pazar
A II. világháború óta jelentősebb rekonstrukció, állagmegóvás, régészeti feltárás nem történt a várban. Az évek során az erődítmény középső része egy középkori lakótornyot és a palota keleti falát kivéve szinte teljesen eltűnt. Érződik, hogy itt régtől fogva az élet maga szerveződik saját, lassan hömpölygő ritmusában. A romok folyamatosan pusztulnak, benövi őket a növényzet. Egy-két év, és a téli hidegtől kifagyó kőfalak talán le is omlanak, pedig a megmaradt ágyúbástyák és az öregtorony több emelet magas falai elképesztő látványt nyújtanak. Nem szabadna őket veszni hagyni.
A vár legrégebbi része a téglalap alakú öregtorony
Ezért is örvendetes, hogy 2015 tavaszán a Castrum Thorna polgári társulás megalakulásával lendületet kapott az omladozó várrom ügye. A lelkes civil műemlékbarátok azóta többször megtisztították a várat, és évről évre bozótot irtanak a várudvaron és környékén. Hogy ez mire lesz elég, azt nem tudni, de Torna várának történetét együtt szeretnék tovább írni, hogy mások is megcsodálhassák a még mindig impozáns romokat, hiszen páratlan kilátás nyílik innen a Gömör-Tornai-karszttól egészen a Hernád völgyéig.
Térkép: Bába Imre
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. július-augusztusi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
