Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2014. február 25.

Igaz történetek a Kékről - Futva a Kéken

Kecskés Tímea egy boldog családanya, aki a nagy átlagtól eltérően nem felhagyott az aktív életmóddal, amikor gyermekei születtek, hanem éppen akkor kapott rá még jobban a testmozgásra. A túrázás mellett a terepfutás lett a nagy szerelme és nemrég határozta el, hogy futva szerzi meg a Kéktúra-jelvényt.

Én és a túrázás
A természet, az erdő és a hegyek szeretetét először a nagyapám oltotta belém, aki Dömösről kiindulva vitt már kisgyerekkoromtól fogva „az erdőre”, ő így mondta. Dobogókő vagy Körtvélyes felé a piros vagy sárga jelzésen, vagy a Rám-szakadékba minden nyáron elmentünk. Később cserkész lettem, a hétvégék és persze a táborok alapvető, rendszeres programja volt a túrázás Keszthely és Sümeg környékén vagy a somogyi dombokon.

 

A Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatot éppen abban az évben forgatták, amikor születtem, tehát amire gyerekkoromból emlékszem, már az is biztosan ismétlés volt, mégis lelkesen néztem, ha tehettem, és az akkor még szinte ismeretlen Kéktúra fogalommá, legendává vált a szememben.

 

 

 Gaja-völgy

 

Az első lépések a Kéken
Személyesen jóval később találkoztam vele, amikor az első fiam elért abba a korba, hogy hozzá lehetett szokni a túrázáshoz. Először neki is az általam már ismert pilisi ösvényeket mutattam meg, aztán együtt kezdtük felderíteni a lakóhelyünkhöz közelebb eső bakonyi, balaton-felvidéki erdőket, hegyeket. Akkor még nem terveztük a Kék teljesítését, inkább csak belebotlottunk: “jé, a Badacsonyon is átmegy a kék jelzés, és nahát, a Római-fürdő is rajta van”. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy akár csinálhatnánk ezt rendszeresen is, beszereztünk két Kéktúra-füzetet, megkaptam ajándékba a kultikus sorozat DVD változatát, aztán egy, majd még egy kistestvér érkezése akadályozta meg az ígéretesen megalapozott kéktúrázást. Persze így is kirándultunk, túrázgattunk, ha tehettük, de sokkal ritkábban, mint szerettük volna.

A terepfutás lett a kedvencem

 

 

Érkezés Kisgyónba

 

Amikor már nagyon hiányzott a mozgás, és már a legkisebb fiam mellett is tudtam egy kis időt szakítani rá; elkezdtem futni. Világéletemben utáltam ezt a mozgásformát - amiben nagy szerepe volt az iskolai Cooper-teszteknek - de ezt volt a legkönnyebb megszervezni. Kis célokat tűztem ki, azt mondtam magamban, hogy ha tényleg annyira utálom, bármikor abbahagyhatom - de szerencsére végül megszerettem.

A terepfutás gondolata akkor merült fel bennem először, amikor megláttam a Baradla Trail terepfutó verseny kiírását: ez egy 16 kilométeres verseny az Aggteleki-karszton, erdőben és karsztbokorerdőben, valamint egy bő két kilométeres szakaszon a Baradla barlangban.

 

Bár ekkor még csak az első tíz kilométeres versenyemen voltam túl, és életemben nem futottam le egyben 16 kilométert, tudtam, hogy ezen részt kell vennem, beneveztem, és a következő négy hónapban arra igyekeztem felkészülni, hogy teljesíteni tudjam a teljes távot 500 méter szintemelkedéssel, nagyjából két óra alatt. A mi falunk is eléggé dimbes-dombos, de azért ilyen szintet nehezen tudnék “összeszedni” benne.

Keresni kezdtem, hogy hol tudnék felkészülni a versenyre , illetve közben a távokat is növeltem. Egy edzésen belül kétszer futottam fel a Velencei-tó partjáról a Bence-hegyre, aztán a verseny előtt két héttel a gyerekkori ösvényeken a Duna-partról Dobogókőre és vissza - itt ért a megvilágosodás, miszerint a terepfutás az én igazi világom, ez kell nekem. A versenyt is sikerült teljesíteni, éppen belefértem a kétórás szintidőbe, és ezzel eldőlt a sorsom. Hazaérve rögtön tervezgettük a párommal, hogy hol, merre legyenek a következő terepfutásaim, kerestük a közeli bakonyi, vértesi útvonalakat, a térképpel együtt előkerültek az üresen maradt Kéktúra-füzetek, és jött a nagy elhatározás: végigfutom a Kéktúrát!


Futok a Kéken
Rögtön a Baradla Trail utáni hétvégén kezdtem el egy már részben ismert szakaszon: Bakonynánától Kisgyónig futottam. Aztán az ősz ennek jegyében telt, folytattam Kisgyóntól, végül eljutottam egészen a Vértesig, illetve a másik irányból is futottam egyet, Bakonybéltől Zircig. Kimaradt középen a Zirc-Bakonynána szakasz, idén újév napján ezzel folytattam, majd január folyamán “bejártam” a teljes vértesi szakaszt. Időközben kísérőm is akadt; a futótársam, Szilvi, akit én csábítottam terepre - és erre büszke is vagyok -, minden második-harmadik futásra velem jön azóta.

 

Nemcsak a Kéket járom, az is fontos számomra, hogy a közelebbi helyeket is megismerjem, így közbe-közbe ékelődik egy futás a Velencei-hegységben vagy éppen a közeli névtelen földutakon, illetve egy-egy terepversenyre is benevezek. Októberben a Mecsek Trail alkalmával meglátogattuk Rockenbauer Pál sírját is Zengővárkonyban. Amikor csak tehetem, folytatom a Kéktúrát, már az első gerecsei szakaszon is túl vagyok. Az a tervünk, hogy ha a Gerecse után a Pilisen és a Budai-hegységen át leérek a Duna-partra, majd a Börzsönyben folytatom úgy, hogy egy-egy napos kirándulásokat jelentsen egy futás. A távolabbi szakaszokra majd elutazunk két-három napra, és egyszerre nagyobb szakaszt futhatok be. Egyelőre Bakonybéltől kelet felé haladva teljesítettem a szakaszokat, a Vértes az egyetlen tájegység, amelynek a teljes Kéktúra-szakaszát lefutottam már, a hatalmas erdőségei, barátságos dombjai, a szépsége miatt bele is szerettem a Vértesbe, a kedvencemmé vált.

 

Azt még nem döntöttük el, hogy végigjárjam-e kelet felé a kék ösvényt, majd ha ez megvan, pótoljam be a Bakonybéltől nyugatra eső részt, vagy ha már itthonról túl messze lesznek a teljesítendő szakaszok, akkor esetleg a közelebbi nyugati szakaszok jöjjenek? Ez majd kialakul.

 

Megnyugtató számomra a biztos hátterem
Hatalmas segítséget jelent a családom, főleg a párom, aki maga is szeret túrázni, és nagyon tetszik neki, amit csinálok. Általában úgy néz ki egy túránk, hogy autóval elmegyünk a kiindulási pontra, futok két-három órát, közben a férjem a gyerekekkel programot csinál, majd értem jönnek a célba. A fiúk 11, 4.5 és 2 évesek, részükről is alkalmazkodást igényel a dolog, de a kirándulásokat élvezik, és remélem, rákapnak velünk a természetjárás igazi ízére. Hétvégén lesz a nagyfiam születésnapja, és az egyik ajándéka egy vértesi túra lesz kettesben.

 

 

Nagyfiam körülbelül hat évvel ezelőtt a Bujdosók Lépcsőjén

 

Nem tudom, mikorra sikerül teljesítenem a Kéktúrát, nem sietek, rászánom az időt. Élvezni akarom, gyönyörködni és örülni a természetben töltött időnek. Ha az OKT megvan, folytatom tovább a futást a Kékkörön. A terepfutásról blogot is vezetek, igyekszem már aznap megírni a beszámolókat, amikor még friss az élmény, és arra gondolok, milyen jó lesz majd egyszer visszaolvasni, hogy hogyan is teljesítettem ezt a nagy álmot.

 

 

 

 

Ismerd meg sorozatunk korábbi szereplőit is!

 

 

Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább