Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2014. május 14.

Igaz történetek a Kékről - Kolléganők nekivágnak

Egy budapesti szálloda értékesítési osztályán dolgozó, ifjú hölgyekből álló csapat nagy elhatározásáról szól sorozatunk következő epizódja.

Évával itt az MTSZ-ben találkoztunk, amikor ellátogatott hozzánk Kéktúra füzeteket vásárolni. Feltűnt, hogy rögtön öt füzettel távozik. Felkértük őt, hogy időről-időre ő is számoljon be arról, miként fogynak az OKT kilométerei lábaik alatt.

 

Pontosan kik vagytok ti? Mutastd be túratársaid is! Hogy határoztátok el, hogy felhúzzátok a túracipőt?
Túratársaim: Beus, Timi, Orsi és Judit. Mindannyian közeli kollégák vagyunk, akik szeretnek együtt programokat szervezni. Az első közös túránkat tavaly tettük meg Szlovákiában. Ez egy egynapos, buszos, szervezett túra volt. Ott úgy tűnt mindenki szeret túrázni, de aztán az egész dolog elhalt, és nem indultunk neki újra.

 


Tavaly hirtelen felindulásból elindultam a Kinizsi 100-on, amelyet sikerült is befejeznem időre, és nagyon tetszett az útvonal. A Kinizsi sokat halad a Kéktúra vonalán, és ott gyalogolva határoztam el, hogy szeretnék ismét sokat túrázni. Kiskoromban a családdal ugyanis sokat kirándultunk. A Kéktúra adta magát: sokat hallottam róla, és úgy gondoltam, ha egyszer végigjárom, akkor az biztos sok túrával, élménnyel fog járni. Már csak társakat kellett gyűjtenem: Judit kolléganőm szintén nagy túrázó, így először csak őt kérdeztem meg, de a többiek - meghallva az ötletet - nagyon lelkesek lettek és örömmel csatlakoztak. Egy feltételük volt: mindent én szervezzek meg, és ők jönnek, ahova mondom.

 

 

Mesélj az első lépésekről!
Hiába a lelkesedés, nehéz összehozni egy csapatot egy adott időpontra. Az eredeti kemény mag öt főből állt, de egyik kolléganőnk lebetegedett, így négyen vágtunk neki először a Hűvösvölgy - Rozália téglagyár túrának. Imádtuk és szerencsére nagyon jó időnk volt. A megelőző napokban elég sokat esett, ettől kicsit "dagonyázós" volt néhol, de szerencsére aznap napsütéses időben meneteltünk. A jelölést nagyon klasszul megcsinálták, és a pecsételő helyeket is könnyen megtaláltuk.

 

 

Ez a kompánia amolyan "csak csajoknak" buli, ahol jól kibeszélhetitek a férfiakat?

Nem, dehogy. Közben úgy tűnik, hogy beszerveztünk egy férfi csapattagot is, mert Beus párja, Szabolcs, aki állítása szerint még 4 km-t se tett meg egyben, szintén csatlakozott hozzánk, és már két túránkon is részt vett. Most arra kapacitáljuk, hogy szerezze be ő is a Kéktúra igazolófüzetet, így akár oszlopos tagjává is válhat a csapatnak.

 

A jó hangulat - gondolom - garantált nálatok a túrák közben is.
Igen! Szerencsére mindenki jól bírja a túrákat, és nagyokat beszélgetünk, röhögünk közben. Ha fáradtak vagyunk megállunk, eszünk, iszunk, és újult erővel indulunk tovább. Általában itt már kitaláljuk, hogy hová megyünk legközelebb. A következő túránk még egynapos lesz, de aztán - mivel hamarosan nyár következik - áttesszük a székhelyünket a Balaton környékére és onnan megyünk majd kétnapos, hétvégi túrákra.

 

 

Milyen élményekkel gazdagodtatok útjaitok során?
Eddig egyetlen egyszer sikerült valahogy elvesztenünk a jelzést, éppen sztoriban voltunk. A máriaremetei templomnál valahogy addig kavarodtunk, míg rossz felé fordultunk, de aztán viszonylag hamar rájöttünk, hogy éppen visszafelé tartunk.

 

Az egyik túránkon, az erdőben sétálgatva, találkoztunk 12-14 éves srácokkal, akik biciklin közlekedtek felénk, és egy kecskét tereltek. Nagyon nevettünk, gondoltuk ez a legújabb, XXI. századi módszer, ezek szerint már nem pulikat alkalmaznak.

 

A legutóbbi túránkon pedig egy siklóernyős épp mellettünk szállt le a réten, amikor Dorog felé tartottunk. Elbeszélgettünk vele egy kicsit, hogy miként és hogyan lehet megtanulni így repülni, még az is lehet, hogy egyzser mi is kipróbáljuk.

 



MÉG TÖBB KÉK:
Kéktura rovat portálunkon
A Kéktúra hivatalos honlapja

 

MÉG TÖBB IGAZ TÖRTÉNET A KÉKRŐL:
Igaz történetek a Kékről - Zoli élőben a Kékkörről
Igaz történetek a Kékről - Futva a Kéken
Igaz történetek a Kékről - Egy átlagos háziasszony?
Igaz történetek a Kékről (KATI és a KÉK )
Igaz történetek a Kékről (Lóránt és a KÉK )

Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább