Tóni a kéken

2015. szeptember 8.

Ilyen egy pompás hét Tónival a Kéken - 2015. augusztus 31. - szeptember 06.

Vendégszerető fogadtatás a Vértesben és a Gerecsében, lelkes kísérők, köztük egy teljes iskolás csoport és Miklósa Erika opera-énekesnő, hogy csak néhány fontos mozzanatot emeljünk ki Tóni hetéből, aki a hét nap alatt 153, 7 km-t tett meg Borzavártól Pusztamarótig.

 

Több gyakorlott túrázó mondta nekünk, hogy ilyen hosszú úton azért jó, ha naplót vagy blogot írunk, mert annyi hatás éri az embert, hogy néha nem is lehet minden élményt felidézni egy-egy sűrű túranap után vagy a hétvégén, amikor sorra vesszük a hét eseményeit. Így van ez Tónival és a kísérőivel is. Reméljük, ezek az összefoglalók mindenkinek szép emlékeket jelentenek majd a túra végén.


Ez a hét megint izgalmasan telt, mert rengeteg barát és ismerős csatlakozott a túrához, sokan - nagy meglepetést okozva - kísérőként jelentek meg.


A héten az út a Bakonyból, Borzavárról indult, és a Vértesen át a Gerecsében, Pusztamaróton ért véget. Tóni szerette Zircet, a barátságos fogadtatást, a tési szélmalmokat, a gyönyörű bükkerdőket a Bakonyban. Örökre emlékezetes marad számunkra a látogatás Miklósa Erikáéknál Bakonykútiban és a közös túra Erikával.

 


Ezen héten két anyuka is csatlakozott Tónihoz, akik a gyermekeikkel a hátukon tették meg a napi távot.


A legnagyobb meglepetést azonban Horváh Zoli bácsi, a KEM Természetbarát Egyesület Elnöke szervezte a Vulkán TSE túrázóival: ők látták vendégül Tónit a Vértesben és a Gerecsében, Császárról pedig egy egész iskolás csoport kísérte Tónit egy szakaszon.

 


Ezen a hétvégén beköszöntött az esős idő is, hűvösebbek a napok, de ez kedvez a túrázóknak.


Tóni Pusztamaróton, a Sólyomfészek Ifjúsági Táborban piheni majd ki ezt a csodálatos hetet, amely során sok kedves kísérővel ismerkedett meg, akiknek nagyon köszönjük a segítségét.


Jövő héten Tóni egészen Visegrádig túrázik majd. Nagy szomorúságunkra Gaál Laci, aki az Írott-kő óta kíséri Tónit, hazaér majd Budapestre, így befejezi a túrázást. Biztosak vagyunk benne, hogy hiányozni fog majd Tóninak.

 


Kísérők: Mészner Viktor, Mészáros András, Mertl József, Miklósa Erika, Adler János, Garancsi Kata, Fráter Attila, Jánni Tamás, Nábrádi Judit és kisfia, Hegedűs Nimród, Hartlné Kóródy Judit és kisfia, Hartl Bálint, Káposztás A. Péter, Matalin István János, Szabó Tamás, Váradiné Beer Aranka, Nagy-Szilitsán János, Gombos Jánosné, Hasenfratz Jánosné, Grósz Ferenc, Hámori József, Nagy László, Káposztás A. Péter, Matalin István János, Gaál László, a császári Zrínyi Ilona Általános Iskola 6. osztáya Bíróné Marton Judit, Rosta István és Nagy Csaba vezetésével, Izsák Csongor, Papp Adrienn, Kovács Lajos, Fodor István, Takács Zsuzsanna, Varga Szilárd, Zsíros Krisztina, Nyitrai Csilla, Bagó Krisztina, Ihász Gábor, Friesz Mónika

 

 

 

Bárki jelentkezhet Tóni mellé túratársnak
Kép

Az október 11-ig tartó túrába még bárki becsatlakozhat önkéntes kísérőnek a turatars@termeszetjaro.hu címen. Itt tudod megnézni a tervezett menetrendet. Tóni kalandjait pedig a Facebook-oldalán lehet nyomon követni.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Még több hír Tóniról

 

 

 

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

2016.06.17.

Furtán elköszöntünk Olgától, aki kikísért minket a falu határába, és bízva abban, hogy profi túrázókkal van dolga, útnak eresztett minket. Addig nem is volt baj, amíg az országúton gyalogoltunk, viszont amikor letértünk a földútra, elvesztettük a jelet, aztán az utat, mert mindent nyakig érő gaz borított.

 

→ Tovább