Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. május 29.

Ilyen két országban teljesítménytúrázni egyszerre

Kőről kőre a Kőszegi-hegységben: egészen szépen rímel, és igazság is van benne bőven. Hiszen akad itt számos kő, kicsi és nagy, híres vagy kevésbé ismert egyaránt. Egy maratoni távon lehet bebarangolni a hegység magyar és osztrák ösvényeit.

Pünkösd hétfőjén, pompás koranyári időben gyülekezünk a Kincs-pihenő parkolójában Imre autójánál. Akik itt vagyunk, zömmel pontosan tudjuk, mire számíthatunk ezen az első rendezésű eseményen. Önellenőrző pontok, ellátás nélkül, kiválóan átgondolt, különleges útvonal, míves jelvény és a szokottnál jóval szerényebb nevezési díj. Ja, és a klasszikus Sport szelet a rajtban, a hatalmas színes térkép és itiner mellé. Sok időt ezekre nem fecsérlek, Zoli öcsémmel hamar el is tesszük a zsákba, hiszen előzőleg felkészültünk a track alapján, és szinte az egész táv a fejünkben van.


Kombinált, érdekes a kezdés, hiszen nem Kőszegről indul, ellenben az első utunk oda vezet. Ez innen természetesen ereszkedést jelent, amit viszont emelkedés nyit: egy rövid szakaszon a kék kör visz a kék háromszögre. Az aztán tényleg lejt, barátságosan, nem durván, alkalmat adva egy kis bemelegítő kocogásra. Kis kanyarodás a Fatalin-bükköknél, és hamar itt az első pont, kódot írunk az Ördögtányér-sziklánál.

 


Máris metsszük az aszfaltot, és előzünk egy vidám csapatot. Pintér-tető, sajnos immár komoly panorámával: még mindig nem szoktam meg a két év előtti tarolást. Odalent Rőtfalva bújik meg, persze oda is megyünk. Majd. Most Kőszeg a cél, a tető után hosszút futunk, a terep kiváló. Kék kereszt, kanyarodás le a Trianoni kereszthez, ez a 2. EP. Keressük a kódot, aztán előkerül az itiner: ja, hogy az évszám, a kereszt tövénél… Talán mégis át kellett volna nézni az itinert.

 


Panoráma, gyönyörködés, fotók, és hajrá, vissza a kis kitérőn. Pár száz méter, fent vagyunk a Kálvária-hegy tetején, aztán meg a templomnál. Remek kilátás a városra, újabb fotók, miközben felidézem a januári Évkezdő tekergő túrákat, amiknek itt a célja, de persze többnyire hóban.

 


Stációk, különleges gyökerek szabadon, kanyargó út lefelé, ez már az OKT. Nem sokáig, az ABC-nél letérünk róla, és végigjárjuk az itt kezdődő (újabb) kék kereszt teljes hosszát. Nem mintha olyan hosszú lenne, de éppen a rajtnál fogunk felbukkanni, ha véget ér. Addig pár kilométernyi emelkedés jön, természetesen, csak hogy érezzük a törődést. A Szulejmán-kilátóra most nem kell felmenni, Imre engedékenyebb, mint én. Akárcsak áprilisban a Kubát Hugón, a júniusi Kőszegi csillagok TT-n is fel fogom ide küldeni a túratársakat.
Gesztenyefa utca, Királyvölgy: a névválasztás talán nem véletlen. A sok-sok most is termő fán kívül ugyanis itt található az Öreg gesztenye emlékhely is. Itt látható a közel 500 éves gesztenyefa megmaradt torzója. Egészen különleges emlék, nagyjából Mátyás idejéből.

 


Elfogynak a kis házak, kertek, emelkedő visz ki gyönyörű ösvényen, kiváló terepen. Meghúzzuk a tempót, gyorsan Szálasi egykori bunkerénél írjuk a kódot. Aztán itt a parkoló, Imre kocsijánál még mindig rajtolnak rövid távosok. Aztán kék kör, másodszor, de az elágazásnál most ezen is maradunk, és ennek is kihasználjuk a teljes hosszát. Ami az aszfaltos szerpentin kanyarjánál ér véget, onnan már csak pár lépés lefelé a Hétforrás.

 


Elég sokan összejövünk itt: ki-ki szusszan egyet vagy fotózik, körülnéz vagy vizet vételez. Ez utóbbi erősen indokolt is, mert nagyjából 30 kilométeren keresztül most ezzel a készlettel kell majd gazdálkodni, egészen Velemig. Aztán megint egy teljes hossz! Úgy látszik, ez egy ilyen nap, ezúttal egy újabb kék kereszt jön, ami innen indul, és az országhatárnál ér véget, hamarosan. Szerencsére az ösvény nem: az odaát is sárga alpannoniaként megy tovább. Mi meg követjük, persze, hiszen következő pontunk, illetve kódunk Rőtfalván lesz.

 


Addig egy igen remek, kellemesen lejtő ösvény visz: közben persze muszáj megállni egy pillanatra, fotóra. És ez már osztrák föld, osztrák tavacskákkal és kacsákkal, és a kislányom jut eszembe, akivel az Alpannonia 15 TT-n itt pihentünk egyet. Az ő kedvéért most is lefotózom őket.

 


Kihalt, csendes határmenti falucska, a kereszteződésben ott a kód, és örülünk, hogy nem a főutcán kell mennünk. Sőt, utána sem a gyalogos- és kerékpárutat választjuk, hanem az erdőszélen, a patak mentén haladunk. Kicsit hosszabb, és persze harmatos is, de nem aszfalt. Lesz az még bőven, sok is.

 


A sebes Güns (vagyis Kőszeg) patak még mindig kísér, de már a kerékpárúton közelítjük Hámortó (Hammerteich) községet. A mögöttünk jövő csapattól másnap megtudtam, hogy őket itt osztrák rendőrök állították meg, mivel migránsoknak nézték őket… (szerencsére tisztázódott a helyzet). Mi kellemesen átjutunk az előzőnél is kisebb és csendesebb településen, és máris a lékai vár tövéhez érkezünk. A kis tó partjától pompás és fenséges látvány a fenn magasodó épületegyüttes. Örülök, hogy ezúttal ebből az irányból érkeztünk ide.

 


A következő kód a vár parkolójánál található, és amíg öcsém ezt intézi, hamar bekocogok az udvarra, pár kattintás erejéig. Többre nem, mert bejártuk már többször is, túrán és kiránduláson egyaránt. Mehetünk is, zúgás le a lépcsős ösvényen!

 


Léka (Lockenhaus) szintén csendes. Lehet, hogy mindenki wellness-el? Öcsém szerint inkább Bozsokon cukrászdáznak. A BILLA persze ma zárva, amit kicsit sajnálok, de még a fagyizó környéke is néptelen, kihalt. A kis ivókút azonban üzemel, iszunk pár kellemes, friss kortyot.

 


Így jutunk ki Lékáról, a szerpentinen egészen a széléig, és már nagyon örülünk, hogy bebújhatunk az erdőbe. Hangos motorosok bőgették itt a gépeiket, ezzel szemben itt csend honol, friss erdőillat a kipufogógáz helyett, és még kellemes hűvös is van. Kint a napon ugyanis már kezdett egészen meleg lenni, így ezt is nagyon tudjuk értékelni.

 


És persze az erdőt. Pompás, sűrű vegyes erdők vannak errefelé, a közöttük kanyargó ösvények is egészen kiváló állapotúak, és sokáig egészen szerény az emelkedés is. Ez a szerénység aztán megszűnik, komolyabbra vesszük a szinteket: elvégre Burgenlandban vagyunk, és ennek is ugyanaz a teteje, mint a Dunántúlnak, csak itt Geschriebensteinnek nevezik, nem Írott-kőnek. Mi meg történetesen pont oda igyekszünk.

 


Néha adódik egy-egy kilátópont vagy szakasz, de többnyire marad a sűrű. Rengeteg madárral, kiváló levegővel, pompás illatokkal és csenddel. Ez aztán egy kis időre megváltozik, amikor átszeljük a Léka - Rohonc műutat: itt újabb kódot is kapunk. Aztán megint bevetjük magunkat a rengetegbe, magunk mögött hagyva ezt az utat is.

 


Néha helyiekkel találkozunk, kiránduló házaspárokkal köszöntjük egymást. És faljuk a kilométereket, kiváló beszélgetős szakaszokkal, tesómmal élünk is a lehetőséggel. A track persze újra meg újra előkerül, mert labanc oldalon jóval lazábban kezelik a turistajelzéseket, mint mi idehaza. Jó pár kereszteződésben csak ez segít, de hát megszoktuk, itt ez a trend. A kerékpárosokra jóval nagyobb figyelmet fordítanak, csakhogy mi nem mindig bicikliutakon közlekedünk.


Igen erős kaptató jön, bár rövid szakaszon. Felrémlik ismerősként, csak fordított irányból. És igen, nem sokkal később belecsatlakozunk a piros alpannonia-útvonal gerincszakaszába. Na, ez már igencsak ismerős az Őrvidék-Várvidék 100 TT-ről mindkettőnknek. De nem csak nekünk, itt bizony megjelenik a turizmus. A közeli parkolótól, a Ranch-tól tucatszám érkeznek a hétvégi kirándulók, ez az Írott-kő meghódításának messze legkönnyebb módja. Élnek ezzel honfitársaink is nagy számban, meg persze sok-sok osztrák kiruccanó. Kerülgetjük őket, a különbség a tempóban nyilván komoly.

 

Írott kő. Az „eredeti”, vagyis a három birtok határa - felirattal, kereszttel, ahogy az dukál. Teli egymást fotózó emberekkel, turistákkal. Hadd jöjjön a kilátó! Előbb OKT-pecsét az itiner megfelelő rovatába, és hajrá, fel, a tetejére.

 

 

Ezt alaposan megbánjuk. Amikor - pár kattintás után - lefelé vennénk az irányt, felfelé igyekvő csoport érkezik. Tucatszám özönlenek a kanyargós lépcsőn, és csak jönnek, jönnek. Hatalmas megkönnyebbülés és végtelenül jó érzés, amikor a határmenti zöldre érünk, ami meg általában kihalt, csendes, ember nélküli.

 


Most is. Mi meg figyelünk: eredetileg a kék háromszögön tervezte Imre a túrát, aztán az itineren már végig a zöld szerepel. Mi szívesen lemennénk az előbbin, mert eddig még nem sikerült egyszer sem megtalálni. Na, most igen. Le is óvatoskodunk rajta, és sikerül lefotóznom a Gyilkos-sziklát, még ha kissé sötét is van itt. De „Kőről kőre” haladunk, tehát dupla öröm itt lenni.

 


Lejutunk a DDK-ra. Az ösvény kiválóan futható, bele is húzunk kicsit. Itt is hiányoznak a fák, konstatáljuk, aztán átkelünk a patakon, és a Sötét-völgy - mint már oly sokszor - most is rabul ejt szépségével (igaz, lefotózni ezt is komoly kihívás).

 


Kalapos-kövek. Fejből emlékszem a fatörzsön lévő kódra, hányszor láttam már! Gyönyörködni mégis megállok most is. Aztán figyelni kell, nehogy a megszokás hibát generáljon.

 


Nincs gond, nem zúgunk le az Óriások lépcsőjén, ezúttal északnak fordulunk, letérve a kékről a (meglehetősen ritka) piros háromszögre. Aztán átkelés a patakon, piros sáv és kék kereszt (ma már a harmadik), fel is bukkan Velem.

 


Naná, hogy nem hagyjuk ki Kati nénit a Pittyes kocsmában. Persze, hogy iszunk egy remek hűs, kőszegi borból készült fröccsöt. Bőven megéri azt a majdnem kilométernyi kitérőt. Pár falat is jut hozzá, és mehetünk is. Fel, természetesen, az említett kék kereszt majd a Hörmann-forrásnál „tetőzik”. Előbb meg nyilván a Szent Vid-kápolna, de szép is így innen lentről!

 


Kanyarog felfelé az ösvény. A hatalmas fák a még hatalmasabb völgyekben magasodnak, gyökereik időnként kígyóként tekeregve láthatók. Itt is jönnek kirándulók, köszöntjük egymást, elismerően nézek a nyugdíjas hölgyekre, nem séta ide feljutni.

 

 


A kápolnánál aztán kiderül, hogy itt ma esemény van, Pünkösd hétfőjének tiszteletére misét celebráltak. Ennek megfelelően óriási a nyüzsgés. Többen akadnak, akik egészen az épületig bejöttek autóval, dacára a tiltó tábláknak. Az ösvények is emberekkel vannak tele. Az OKT-emlékműhöz sietünk, ott a következő EP. Aztán át az aszfalton, és újra csend lesz és nyugalom: magunkra maradunk az erdőben, a kaptatón. A fenyvesnél aztán megint egy-két pár jön, útbaigazítjuk őket, és feljutva kanyarodunk is jobbra. Jól állunk vízzel, kihagyjuk hát a hatszáz méternyi kitérőt a forráshoz, nekivágunk inkább a gerincnek.

 

 

Kék háromszög, Hármashatár-hegy, majd a Nagy-Kendig. Itt újabb kódot írunk, aztán gyönyörködünk a kilátásban, egészen a Kopasz-Kendig tetejéig. Ott újra bebújunk a fák közé, meghúzzuk a lépteinket, közben még egyet falatozunk. Aztán Vöröskereszt: megint kód, sokadik. És jöhet az OKT, ismét útbaigazítást kérő párocskával. És itt is van az Óház, hát persze, gyerünk fel a kilátóba, és persze megint nem bánjuk meg. Hamar még évszám az itinerbe, és jöhet a kék háromszög. Amiről aztán a (ma már kétszer megjárt) kék körbe térünk le.

 


Kincs-pihenő, parkoló, szervusz, Imre! Gratulál, majd szabódik: sajnos, nem készültek el a jelvények, így egy méretes kitűzővel menti, amit lehet. Sajnáljuk kicsit, de ennyi remek élmény után ezen nem akadunk fenn. Jöhet Bozsok, stílszerűen az erdei szerpentinen és Velemen át, hogy még egy kicsit érezhessük azt, amit a Kőszegi-hegység adott ma: sok-sok gyönyörűséget, szépséget és pazar látványt.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább